Életjel...karácsony és a jövő

Ezer meg egy éve nem írtam, ami egyfelől frusztrál, másfelől viszont nem volt kifejezett közléskényszer bennem az utóbbi időben....így mások blogjainak olvasása/kommentelése és persze a hatalmas öröm miattuk (Heni pozitív tesztje, Est világra jött Kissmajma) és mély szomorúság mások kudarca miatt (akiket inkább nem nevesítek, mert biztosan tudom hamarosan ugyanolyan öröm éri őket is, és akkor majd esküszöm külön bejegyzésben gratulálok!:), szóval ezekkel teltek inkább a blogírás helyetti percek...

Mindenkinek aki olvas, együtt izgul velem/velünk és főleg akik hasonló cipőben járnak, boldog és békés karácsonyt kívánok, az új évre pedig mindenkinek külön-külön pozitív teszteket, növekvő pocakot, problémamentes babavárást és gyönyörű kisbabát! Azoknak, akik már átélték a terhesség és anyaság csodáját pedig azt, hogy legalább annyira élvezzék és értékeljék a babázás minden percét, mint a várakozás hosszú napjait, hogy a nehézségek ellenére bőven legyen túlsúlyban az öröm, boldogság és a tudat, hogy az egyik legnagyobb vágyuk immár teljesült! :)

Velünk sok történés igazából nincs, elmondhatatlanul várom a január elejét, amikor újra a BMC vendégszeretetét élvezhetem és kezdetét veheti az első (és egyben utolsó) inszeminációm.
Egész egyszerűen eldöntöttem, hogy a 2013-as az utolsó kettesben töltött karácsonyunk a férjemmel, jövőre pedig már hármasban ünneplünk. Legyen is elég ennyi, mást nem is kívánok. :)

Konzultáció

Bő egy órás várakozás után jutottunk be Szűcs doktorhoz.
Hosszasan nézegette a papírjainkat, majd röviden tömören összefoglalta, hogy a párom oldaláról minden rendben, a spermaképe jó, az én részemről pedig két eltérés van. Az egyik a bal oldali petevezető, ami a nyári hycosy vizsgálat alapján valószínűleg nem átjárható (de az sem zárható ki, hogy mégis), illetve az AMH érték, ami az életkori átlaghoz képest alacsony, de ez sem drámai szerinte (30 éves vagyok, AMH=0,8).
Ezek alapján azt javasolja, hogy inszeminációval kezdjünk, de ne tervezzünk az OEP által finanszírozott 6-ot, maximum csak 3-at (lehet, hogy inkább csak 2-t), és ha nem lenne belőle terhesség, akkor váltsunk lombikra.
Sajnos egy decemberi kezdés már nem fér bele, mert a ciklus 28. napján vagyok, mindenféle előjelei vannak, hogy meg fog jönni, de ez valószínűleg csak holnap fog bekövetkezni, és az ünnepek miatti leállásra való tekintettel nem merte bevállalni a stimulációt a doktor úr. Viszont januárban semmi akadálya, szóval most nyugiban elbúcsúztatjuk ezt az évet, magunkhoz térünk a költözés (és családi válságok) utáni megrázkódtatásokból, januárban pedig Új Év, Új Élet. :)

Hajrá December!

Elértem végre a BMC-t, imádom ezt a recepciós hölgyet. :)
Csodálkozott, hogy ilyen kartonszámmal már minden vizsgálatunk megvan, megdícsért hogy mennyi leletet vittem magammal, és végül a legjobb hír: elfogadták a férjem előző spermaeredményét, mert a mostani is jó lett!
Nincs más hátra, mint előre.
December 4-én konzultáció!!!

Itt tartunk

Nem írtam mostanában, mert baba-fronton nem sok történés van, az egyéb válságokat meg inkább megtartom magunknak. Sajnos voltak negatív történések, ami miatt nem vagyunk jó formában, de lassacskán mászunk kifelé a gödörből... Családi fennforgások és ingatlan-problémák ezek amúgy, a gyerek-projektet és a kapcsolatunkat szerencsére nem érintik (inkább megerősítenek és még eltökéltebbé tesznek mindkettőnket), szóval a blogot érintő fronton semmi vész. :) Bár az utóbbi hetekben ért nem kevés stressz biztosan nem segíti elő a fogamzást...

Férjuram megejtette a spermavizsgálatot és a vérvételt a BMC-ben, így most türelmesen várjuk a december 4-i konzultáció* időpontját, amikor végre érdemben is elkezdődik az ottani pályafutásunk. Úgy számolom, hogy pont azokban a napokban (kb. 5-én vagy 6-án) fog megjönni, szóval nagyon bízom benne, hogy talán bele is vághatunk egy inszeminációba még abban a hónapban... (már ha ez opció az esetünkben és nem legyintenek pl. a bal oldalon nem átjárható petevezetékemre) Ha abból indulok ki, hogy a clostilbegyt-tel stimulált ciklusomban gyakorlatilag a 12. napon volt tüszőrepesztés, akkor most is eljuthatnánk addig még az ünnepek előtt, a karácsonyfa alatt meg reménykedhetnénk a sikerben, újévre pedig ki is derülne...

A türelmes várakozás persze nem telik tétlenül, heti két alkalommal járok a talpreflexológushoz, szorgosan iszom az általa javasolt gyógyteákat, túl vagyok az első méhpempő-kúrán, szedem a vitaminokat (Femibion 800, D vitamin, E vitamin-szelén -cink kombó) és szintén az ő tanácsára kiiktattam az étkezésemből a glutént (a cukor-tiltás mellett, ami ugye eddig is megvolt az IR diéta kapcsán).
Őszintén szólva a megoldást továbbra is az asszisztált reprodukcióban látom, de hiszem, hogy a táplálkozással, vitaminokkal és a reflexológiával jobb formába tudom hozni a szervezetemet és ez is hozzájárul majd a sikerhez.

Hát itt tartunk most.

* a konzultáció persze annak függvénye, hogy a mostani spermavizsgálat nem tér el jelentősen a külsős helyről vitt januári eredményektől, mert ez esetben 1 hónap múlva újra kell ismételni, amire az én drágám előrelátó módon kért is időpontot (dec. 6-ra kapott is), szóval ez még kitolhatja a dolgokat. Próbálom is elérni napok óta emiatt a BMC-t, hogy mik az eredmények, de egyelőre nem vették fel a telefont...pedig kora délután próbáltam, hogy ne a délelőtti hajtásban zavarogjak...

BMC - Nr.2.

Csütörtök délelőttömet a BMC vendégszeretetét élvezve töltöttem, és meg kell hogy mondjam a végeláthatatlan várakozás, sorban állás és miegyéb ellenére én (most is) esküszöm jól éreztem magam ott! Nem tudom megfogalmazni mitől, de valami hihetetlen nyugalom száll meg ott mindig. Még ha odaérkezésemkor (07:55) az épületen kívül, a kertben kanyarog is a sor (!), ha első perctől kezdve látom is, hogy jó hosszú menet lesz, valahogy nem tud kizökkenteni. Sőt. Én, aki egyébként meggyőződésem, hogy antiszociális vagyok, ott mást se csinálok, mint mosolygok mindenkire és türelmesen várom a soromat.
Valahogy azt érzem, hogy jó helyen vagyok és ott kell lennem, mert ők fognak segíteni, hogy babánk legyen. (de ez nem feltétlenül tudatos, ezt most így utólag raktam csak össze, ott tényleg csak annyi volt, hogy jól érzem magam...)
Na akkor az ömlengős érzelmi rész után a lényeg.
Közel másfél órás sorban állás és várakozás után átmentem a főépületbe, letudtam a vérvételt (21. cn + teljes labor, HIV és társai), majd visszamentem a BMC épületébe és beültem az 1. emeleti váróba ultrahangra. Még a vérvételes beutalóim kiadásakor megkérdezte a recepciós hölgy (fogalmam sincs mi a titulusa, de ódákat tudnék zengeni arról, hogy micsoda hajtásban dolgozik, szervez, százfelé áll a feje mégis van pár kedves szava, szóval le a kalappal na), hogy melyik orvoshoz szeretnénk kerülni. Nos elég váratlanul ért a kérdés, ezen még nem sokat gondolkoztam. Valahogy úgy voltam vele, hogy majd eldöntik ők, végülis mindegyik a dolgát végzi legjobb belátása szerint, Konc ugye nagy guru de hát mégiscsak főorvos, biztos nagyon elfoglalt, fogalmam nem volt... illetve de... Szűcs doktorhoz lenne épp némi protekcióm (egyik kollégám révén, meg is adta a mobilszámát de eddig nem akartam felhívni, hiszen még csak a kivizsgálásoknál tartunk, mit tudtam én, hogy ez már szükséges?), szóval ő benne volt a tudatomban, hogy esetleg, de igazából én ezt a véletlenre bíztam volna... aztán az asszisztensnő magától kérdezi, hogy mit szólnék Szűcs doktorhoz? Ezt jelnek vettem, mondtam legyen. :)
Szóval a vérvétel után leültem Szűcs doktor ajtaja előtt sokadmagammal, hogy sort kerítsünk az ultrahangra...majd az asszisztensnő mindenki nevét elsorolja előttem, csak az én mappám nincs a kezében...és hiába ültem végig a sort, engem nem szólítottak...aztán elment a doktor úr is és az asszisztensnő is, én meg ott ültem egymagamban a váróban... ezek után már majdnem mentem volna vissza a földszintre kérdezősködni a recepción, hogy mégis mi lesz velem, mire visszajött az asszisztensnő, hogy ne haragudjak, de a Szűcs doktor úrnak halaszthatatlan dolga akadt, nem fog tudni megvizsgálni, helyette egy másik dokihoz kerülök. Így kerültem vissza az idős dokihoz, aki az első konzultációnál felvette az adatainkat (szégyen, de a nevét még mindig nem tudom)... megvizsgált, minden rendben, nyálkahártya szép vastag, ovuláció megvolt, bal és jobb oldalon is pár apró tüsző (gondolom a következő ciklusokra készülődnek).
Kérdeztem, hogy esetleg meg tudnák-e mondani, hogy a múltkori, 4. ciklusnapi hormoneredményeim milyenek lettek, mennyi volt az FSH-m, de az asszisztensnő elég hamar leszerelt, majd a következő konzultáción Szűcs doktorral megbeszélhetem... (talán jobb is, ha nem idegesítem magam:)
És jöjjön a kevésbé pozitív része annak a napnak. Az ultrahang után siettem is időpontot kérni Szűcs doktor úrhoz, merthogy már csak az a bizonyos konzultáció van hátra, ahol átbeszéljük az összes leletünket és megtudjuk mik a kilátások (férjem ugye jövő héten megy spermavizsgálatra és vérvételre, aztán kész vagyunk). Mikorra kaptunk időpontot? December 4... :( Ugyan a decemberi ciklusom valamikor pont akkor indul majd (5-6. körül), de kétlem, hogy a nagy ünnepek előtti hajrában belevágnánk bármibe is, szóval meg kell emésztenem, hogy ebből már csak január lesz...
De nem baj, elfogadtam, addig is szedem a vitaminokat, járok a talpreflexológushoz, igyekszem testben és lélekben is a jövő évre készülni, amikor biztosan eljön a mi időnk.

Annyira éreztem...

...és mégis elbaltáztam. Hiába voltam én múlt hétfőn konzultálni a BMC-ben és vették le a ciklus eleji hormonsorhoz a vért, megyek vissza jövő héten a 21. napira és van meg már egy csomó leletünk, a férjem spermavizsgálatához nem kértem időpontot egészen ma reggelig. Naná, hogy jövő csütörtökre már nincs hely, legkorábban november 6-án tud menni. :( Addigra nálam viszont már új ciklus indul, tehát a novembert egy az egyben buktuk.
Igazából nem tudom miért idegesítettem fel magam ezen, de oltári pipa vagyok. Hogy lehettem ilyen idióta, hogy nem emeltem fel azt a nyamvadt telefont már a múlt héten és kértem időpontot előbbre?! Miért akadok ki, mikor amúgy is megmondtam, hogy november végén költözünk, ingatlan ügyeket intézünk és ezer más dolgunk van?!
Annyira idegőrlő ez az egész meddőségi para, hogy az ember hónapokban tud csak gondolkozni (vagy inkább 2 hetekben), hogy ha most ennyit és ennyit csúszunk, akkor már csak ekkor és ekkor lehetek terhes és a többi és a többi...
Miért kell ennek így lennie?! Miért nem tudok én természetes úton teherbe esni úgy, mint annyian mások, ágyban párnák közt, egymást szeretve és nem azon agyalva, hogy nem túl magas-e az FSH, túl alacsony az AMH, mi van ha jövőre se esem teherbe, és a többi és a többi...?

Bocsánat a negatív felhangért, de időnként ennek is ki kell jönnie...

Mindegy, marad addig is a méhpempő, a talpreflexológus (nagyon durván fájnak a méhet és petefészket érintő pontok, mikor masszíroz, tuti valami nem stimmel a hormonrendszeremmel), az ingatlanügyek és bizakodás a decemberben...

Gyors helyzetjelentés

Babaproject fronton sok történés nincs, de olyan rég írtam bármit is, hogy gondoltam pár sor elejéig előkerülök.
Jövő csütörtökön (okt 31.) megyek a BMC-be 21. napi vérvételre és ultrahangra, illetve igyekszem majd a férjem időpontját is akkorra időzíteni (ne kérdezze senki miért nem intézkedtünk még ez ügyben, magam sem tudom:), így akkorra elvileg minden vizsgálattal meg is leszünk és november elején a következő ciklust már ott irányíthatják nekünk. Ha esetleg lemaradunk, akkor gondolom decemberben startolhatunk...ha mégsem, akkor január... Nem találgatok, igazából úgy érzem most már jó úton vagyunk, 1-2 hónap ide vagy oda nem számít. Annál is inkább, hogy közben belevágunk egy építkezésbe, ami az időnk jórészét ki fogja tölteni a következő egy évben, így bőven lesz teendőnk a "babagyártáson" kívül is.

Közben igyekszem erősíteni a szervezetemet, a Femibion 800 és D vitamin mellé elkezdtem méhpempőt is szedni, nagyon jókat olvastam róla. Illetve ajánlottak nekem egy talpreflexológust, hozzá is járok heti két alkalommal.

És persze olvasom a blogokat, nagyon örülök Martinának és drukkolok továbbra is minden sorstársnak! Popyfield

Best decision ever - avagy BMC 1. konzultáció

Elmondhatatlanul örülök, hogy bejelentkeztem, hogy elmentem és hogy végül nem lett a pénteki Mensmentises ultrahangból semmi, és így ezt a hónapot már a BMC-ben indíthatjuk a vizsgálatokkal.
9-re volt időpontom, és jelentem most 10:57 van, átautózva a fél várost is itt ülök a munkahelyemen! :)

Kedvesek voltak, türelmesek, segítőkészek, elmagyaráztak mindent, felvették az adatokat a jóféle kattogós írógéppel (én csíptem az egészet úgy, ahogy volt!), és mivel pont a ciklus 4. napján vagyok, a vérvételt is megejtettük.
Elfogadják a meglévő leleteinket, még a párom januári spermaeredményét is abban az esetben, ha a mostani amit majd ők végeznek nem mutat nagy eltérést.

Legközelebb október 31-én megyek vérvételre, nőgyógyászati vizsgálatra (UH), közben a férjem is elmegy a spermavizsgálatra és nagyon nagyon bízom benne, hogy novemberben akár már érdemben is történhet valami.

Nekünk itt lesz kisbabánk! :)

BMC-re fel!

A helyzet megoldotta önmagát. Agyaltam, hogy jó-e még egy stimulált ciklus, miközben már a BMC-be készülünk, de azért ma reggel (miután tegnap este megjött) kértem egy időpontot ciklus eleji UH-ra a Mensmentis-be azzal a gondolattal, hogy nézzen meg a doki maradt-e ciszta az előző ciklusból, írja fel a clostilbegytet, közben kikérdezem a véleményét az esélyekről és az esetleges negatívumairól, majd vasárnapig eldöntöm, hogy elkezdjem-e beszedni vagy sem.
Nos az elméletem odáig működött is, hogy megkaptam az időpontomat negyed 3-ra UH-ra, majd átszervezve a munkáimat el is indultam időben, mikor is félúton megcsörrent a mobilom, hogy sorry, a doktor úr csúszásban van, ráérek még menni, kb. fél órával tolódik az időpont. Mondtam, hogy nekem ez annyira nem megoldható, ennyi ideig nem tudok ott dekkolni, viszont ha már egyszer eljöttem az irodából, nem mennék vissza leülni fél órára majd újra vissza... Hát, sajnos később nincs időpont (4-ig van rendelés...az én munkaidőm 5-ig tart és pontosan tudom mekkora mákom van amikor meg tudom oldani a napközbeni vizsgálatokat, de ma pont egy olyan nap volt, hogy egyszerűen nem ment)... Hétfőn viszont már a 4. cn lesz, amikor már szednem kéne a clostilbegytet...
Szóval ezt a hónapot kvázi buktuk. De novemberben amúgy is költözünk, hétfőn amúgy is BMC, szóval annyira nem bánom.
Lefénymásoltam az összes leletemet, a házassági anyakönyvi kivonatunkat, személyinket és lakcímkártyáinkat, dossziéba rendeztem őket és készen állok, hogy hétfőtől új fejezetet nyissunk.

Eredményhirdetés

Nem mondom, hogy nem volt izgalmas kinyitni az e-mailt (és a fájlt)...
De a megérzéseim nem csaltak, HCG < 1 (mértékegységet nem tudok, nem is fontos).

Abszolút nem ért váratlanul, fel voltam rá készülve.
Össze se tört, megyünk tovább.
Mindjárt hívom a dokit, remélem azonnal elhagyhatom a lóadag progeszteronokat és indulhat egy új hónap. Bár most nem vagyok biztos benne, hogy akarok még egy stimulálást, inkább koncentrálnék a BMC-s kivizsgálásokra, a költözésünkre és még egy sor dologra, de majd a dokival megkonzultálom és kitaláljuk.

Vérvétel pipa

Végülis majdnem kibírtam a hétvégét tesztelés nélkül.
Szombaton azért ellőttem egy 25-ös Rossmann-os Facelle tesztet, full negatív lett.
Aztán tegnap már nem kísérleteztem, úgy voltam vele a mai vérvételen úgyis minden kiderül.

Szóval reggel megvolt a vérvétel, várom az e-mailt.
Igazából nincs bennem feszült izgalom, valahogy nagyon azt érzem, hogy meg fog jönni és nem sikerült, csak dolgozik bennem a lórúgásnyi progeszteron és emiatt várat még magár a menzesz.

Na de nem találgatok, délután minden kiderül.

Nem vagyok normális

Egy dolog, hogy nem bírom kivárni a hétfőt (vasárnapot), megöl a kíváncsiság, hogy sikerült-e ez a cikluskövetéses hónap*. De hogy én már most azon agyaljak mi lesz utána, az azért nem teljesen normális...
Történt ugyanis, hogy miután bejelentkeztem a hétfői vérvételre rájöttem, hogy ha mégse jártunk sikerrel és szeretnék a következő hónapnak is ezzel a stimulálós-tüszőrepesztős dologgal nekifutni, az egy ciklus eleji ultrahanggal indul. Nyilván ahhoz is kell időpont. Fel is hívtam a Mensmentist, hogy akkor kérnék biztos ami biztos alapon ultrahangot...mondjuk hétfőre vagy keddre (fogalmam sincs mikor kéne nem megjönnie, ovulációtól számítva elvileg hétfő, gyakorlatilag azonban a doki is megmondta, hogy a Duphaston és az Utrogestan kitolhatják kicsit...)... Itt jött a bonyodalom, ugyanis az én orvosom csak szerdán rendel. Na de ha az nekem már késő? Az ultrahangot a ciklus 1. vagy 2. napján kellene megejteni, hogy a 3.-on elkezdhessem szedni a clostilbegyt-et (vagy mást). Feldobtam hát a labdát az asszisztensnőnek, akivel sikerült telefonon konzultálnom, megígérte hogy visszahív mi a teendő ilyen esetben.
Nos a lehetőségek szerintem a következők:

• Kapok egy UH időpontot egy másik dokihoz hétfőre vagy keddre, aki kimondja az ament a stimuláció indításához.
• A dokim máshol is rendel hétfőn-kedden és akkor elmegyek oda UH-ra (ez feltételezés csupán, fogalmam sincs így van-e).
• Ez a hónap stimuláció szempontjából ugrik, viszont úgyis megyek a BMC-be, legalább nézetek hormonsort a ciklus 3. napján és a 21.-en és ennyivel is közelebb leszünk a vizsgálatok végéhez.
• Nem vagyok normális és nincs is szükség erre az egészre, mert hétfőn szépséges HCG értéket produkálok és az én leendő kicsi gyerekem majd foghatja a fejét, hogy az anyja annyira várta, hogy már a következő stimulálását tervezgette ahelyett, hogy róla ábrándozzon.

Bárhogy is lesz, aggodalom nincs bennem, inkább izgalmas várakozás. A hétfői vérvétel miatt, a vasárnap miatt, hogy merek-e majd tesztelni (az lesz a 14. DPO), az október közepi BMC-s konzultáció miatt és egyáltalán amiatt, hogy mikor lesz nekünk kisbabánk. És ezt most nem negatív értelemben írom, hanem tényleg izgalmas ez az egész, hogy vajon melyik lesz az a hónap, amikor gyökeresen megváltozik az életünk. Olyan jó már most is eljátszani a gondolattal, hogy hétfőtől talán egész más irányba terelődnek a dolgok, talán már nem a peteérés, a meddőségi kivizsgálás és hasonló dolgokon jár majd az eszem, hanem a terhességen. Akárki akármit mond, ezek jó dolgok. Hogy mindig ott az esély, minden egyes ciklus végén, hogy talán most van az, amikor lezárul az egyik fejezet és kezdődik egy új. :)

Ettől függetlenül az agyam kattog és a stimulált cikluson túl már a BMC-s konzultáción is agyalok. Hogyne tenném. :) Szóval Lányok, akiknek van BMC-s tapasztalata, kérnék egy kis segítséget. A szükséges vizsgálatok közül sokakkal megvagyunk, de nem tudom mit jelent a belgyógyászati kivizsgálás. Nektek mi volt? Az EKG-ra ők adnak beutalót vagy elfogadják máshonnan is? Ugyanígy a vérvételnél a hormonsoron túl van egy teljes labor (ha jól értem), ezt is náluk kell csináltatni vagy intézhetem háziorvoson keresztül is máshol?


* még mindig nem érzek semmit az ég világon... egy biztos, ha meg is fog jönni, legalább a PMS-t megúsztam ebben a hónapban

Egyre nehezebb...

..kibírni jelek és tünetek kutatása nélkül.. Ma vagyok a 8. dpo-n, nem tehetek róla, nem bírok nem utána olvasni vagy kutakodni, hogy mit kéne/lehetne ilyenkor már érezni vagy másoknál ez hogy volt. Persze mantrázom folyamatosan, hogy minden úgy jó ahogy van, nem kell ennyit foglalkozni magammal, még van egy hét, addig ki kell bírni, stb., de azért tegyük a szívünkre a kezünket, ez nem olyan egyszerű az internet világában meg ugye egyáltalán olyan esetben, ha az ember lánya jó ideje babára vágyik és konkrétan egy ilyen időzítéses, cikluskövetéses hónapot tol éppen.
Jelentem semmit nem érzek. Leszámítva egy minimális menzesz-megjövős érzést, de szerintem ha nem figyelnék oda, az se lenne... Naná, hogy elolvastam a többiek blogjában, kinél hogy volt, és aggódok, hogy nekem miért nem fáj még a mellem, pedig másak ilyenkor már simán... vagy miért nem érzem a beágyazódást, miért nem émelygek, stb..
Miközben pontosan tudom, hogy egyrészt ha lenne is tünetem simán lehetne PMS, nagyon sok nő nem érez semmit, míg mások az első pillanattól egyértelmű jeleket vélnek felfedezni magukon...
Mindenesetre igyekszem nem megőrülni itt a finisben, terveim szerint jövő hétfőn (14. dpo) vérvétellel indítok (persze ha addig nem jön meg...). Az elég egyértelműen megmondja majd mi a helyzet, csak bírjam ki addig...

Telnek a napok

Igazából nem tudok semmi kivételes történésről vagy eseménydús hétköznapokról beszámolni baba-projekt fronton, de jelentem minden rendben, beszedem/felhelyezem a rengeteg progeszteront előírás szerint és persze reménykedek. Érezni nem érzek semmit, de gondolom nem is kell, illetve tudatosan figyelek arra, hogy ne agyaljak semmi tüneten vagy akár csak azon, hogy vajon mikortól kellene éreznem bármit is... szerintem az a jó, ha nem érzek semmit, punktum.
Viszont be kell vallanom, hogy a közvetlen tüszőrepesztő szuri előtti és utáni biztonsági szexek elmaradtak. Előtte írtam is, hogy esélytelen volt, mert otthon sem voltam, az utána következő napon pedig (szégyen-gyalázat tudom!:) elaludtam...
Szóval most szólok, ha ebből baba lesz, akkor nagyon pontosan követi a protokollt és bevált a 36 órás ütemterv. Rendes és pontos baba lesz. Ha pedig mégsem, akkor nagyon nem lepődök meg, mert eddig a spontán próbálkozós hónapokban mindig jóval többet voltunk együtt, mint most, amikor cikluskövetésben vagyunk, gyógyszerekkel, doki-felügyelettel, mindennel. Viszont ki tudja? Lehet, hogy pont most... :)
Ha pedig mégsem, akkor eldöntöttem, hogy a következő hónapban is megpróbálok egy ugyanilyen terminált együttlétes ciklust, ugyanis október 7. körül kell megjönnie (illetve dehogy kell), és mivel a BMC-be csak 14-re van időpontunk, abban a hónapban már úgysem tudok hormonsort nézetni, tehát a kivizsgálás úgyis csúszik egy hónappal (Estnél olvastam, hogy ragaszkodnak az általuk végzett hormonvizsgálatokhoz).
Illetve itt kérdezném tapasztaltabbaktól, hogy szerintetek egy adott ciklus hormoneredményeit befolyásolja az, hogy az előzőben volt-e stimulálás? (clostilbegyt, sárgatest pótlás és hasonlók)
Persze minek szaladok így előre, előbb várjuk ki mi lesz ebből a hónapból, de engem pont az nyugtat meg, hogy tudom mi fog történni a következőkben, és pont emiatt van rajtam valami mérhetetlen nyugalom*, mert BIZTOS VAGYOK BENNE, hogy így vagy úgy, a BMC-ben vagy még a magándokinál, terminált együttléttel, inszeminációval vagy akár lombikkal, de LESZ KISBABÁNK.

*meg azért is, mert közben zajlik az életünk egyéb más területe jócskán, és úgy tűnik tavasztól építkezünk, jövő augusztus végén/szeptemberben lesz készen, addig albérletezünk (ahova novemberben költözünk a mostani lakásunkból, amit eladtunk), szóval ez a kicsi gyerek ráér megszületni... De nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez érdekel a legkevésbé, bármikor érkezik, lesz helye és annyira de annyira fogjuk várni és szeretni, hogy jobban már nem is lehet. 

9.cn - kontroll ultrahang nr.2

Beindultak a kis drágák! :)
Bal oldal: 15 mm, jobb oldal: 19 mm
Nyálkahártya 8,7 mm

Holnap reggel tüszőrepesztő szuri (ovitrelle), 36 óra múlva pedig összebújás! :)
Hétfőtől napi 3x2 utrogestan hüvelykúp és 3x1 duphaston tabletta (nem bízza a véletlenre a doki).
Hétfőhöz 2 hétre pedig teszteljek vagy menjek vérvételre hcg-t nézetni.

A doki annyira pozitívan beszélt és olyan magától értetődőnek tűnt, hogy akkor a sárgatest pótlás majd 10 hétig megy, meg hogy hívjam majd telefonon a jó hírekkel, nagyon várja, hogy magam is elhittem, működhet ez ilyen egyszerűen is! :)

Kiegészíteném még annyival a posztot, hogy megemlítem a költségeket is. Mert majdnem dobtam egy hátast a gyógyszertárban, mikor kiváltottam ma az injekciót és a sárgatest hormonokat.

Cikluskövetés: 3 db ultrahang = 3x6.000 Ft
Gyógyszerek:
clostilbegyt = kb. 900 Ft (nincs már meg a blokk, de azt hiszem ennyi volt)
tüszőrepesztő injekció: 7.185 Ft
utrogestan: 6.600 Ft
duphaston: 9556 Ft

Inkább össze se adom. :) Nem kevés, de persze mindent a cél érdekében. Egyébként az utrogestanból és a duphastonból is 4-4 doboz kerül ennyibe, nem kis pakkal jöttem ki a patikából, de tényleg sokat fizettem.

8. cn - kontroll ultrahang

Az előírtak szerint szépen beszedtem a ciklus 3. napjától kezdve a napi 2x1 clostilbegytet, tegnap fogyott el. Tegnap és tegnapelőtt is éreztem a petefészkeimet, a gyógyszertől pedig minimálisan fájt a fejem, de egyáltalán nem volt elviselhetetlen. Ma pedig megvolt az ultrahang.
Eddig pozitív a dolog, jól reagáltak a petefészkeim, majdhogy nem kiegyenlített a küzdelem. :)
Bal oldalon  1 db 15mm-es, jobb oldalon 1 db 12 mm-es petesejtecském van. A jobb oldalinak bele kellene húznia, mert ugye a hycosy szerint a bal oldalon nem annyira lehetünk sikeresek, de van remény!
Holnap ismét ellenőrzés (erről azért még írok pár sort), hétvégén pedig tüszőrepesztés.
A nyálkahártya 8,5 mm, ezzel is elégedett volt a doki.

És akkor pár szót az időbeosztásról és egyáltalán a meddőség babaprojekt vs. munka kérdéskörről.
Nagyon szerencsés vagyok, mert rugalmas munkahelyem van, a főnököm nem ellenőriz és igazából középvezetői beosztásomnál fogva nem is kér(het) más számon, hogy mikor hova megyek. De. Azért nekem is vannak felelős munkáim, határidőim, jelen esetben 2 rendezvényem a hétvégén, amiket azért nem egyszerű átszervezni egyik napról a másikra (már nem magát a rendezvényt, hanem a saját időbeosztásomat). Merthogy én úgy készültem, hogy majd hétfőn lesz csak a következő ultrahang, én pedig holnap vidéken lettem volna, ehhez képest holnap ultrahang... de nem ám kora reggel pl, hogy gyorsan elintézhessem és mehessek a dolgomra, hanem ahogy épp szabad időpontok vannak... 12:00...15:30...stb.. Még véletlenül se tudom úgy időzíteni, hogy ne vágja félbe a napomat.
Szerencsére meg tudom oldani, holnap délben ott leszek és rajtam aztán tényleg ne múljon innentől semmi, de komolyan mondom fogalmam sincs hogy csinálják ezt azok, akiknek a munkahelyük sokkal szigorúbb és nem tudnak napközben eljárkálni. (arról a kérdéskörről meg aztán végképp ne beszéljünk, hogy mi van ha valakinek nincs autója..mert én nem gyengén furikázom át ilyenkor a várost, ez sem kevés idő...)

Lényeg a lényeg, hogy egyelőre jól haladunk, holnap kiderül mennyit nőnek a petesejtek és mikor kell időzíteni a tüszőrepesztőt. A doki kioktatott a mikéntjéről (ha csak be nem megyünk ügyeletre, de talán megoldjuk otthon is), nem hangzik szörnyűnek, de majd utólag nyilatkozom.

Jajj csak a jobb oldali húzzon bele...!

20.

Reggel óramű pontossággal megjött.
Ez a 20. nagyon nem várt menstruációm.
A 20. hónap, amikor hiába reménykedtem.
A 20. hónap, amikor elhaladva a drogériában a tamponos sor mellett arra gondoltam, vajon kell-e még vennem vagy végre nem lesz rá szükség (utólag milyen nevetségesnek tűnik, hogy már az első próbálkozós hónapokban is gondoltam erre...hát elég sok dobozzal vettem azóta, mi tagadás...).
A 20. hónap, amikor azt gondoltam, talán most végre, hátha ez a mi időnk, végre nekünk is, most majd megtudom milyen, stb. stb...

20 nagyon hosszú hónap.

Fogalmam sincs hogy lehet ezt több évig csinálni. Nem is akarom megtudni. De ha őszinte akarok lenni nekem már ez is túl sok. Nem így képzeltem, nem így terveztem, nem erről volt szó a fejemben na.
Amióta az eszemet tudom szeretnék gyereket. Kisbabát gondozni, altatni, etetni, óvni, szeretni. Nevelni, értelmes, jóravaló embert faragni belőle... Nekem már önmagában azt kivárni, hogy egyáltalán eljöjjön az ideje amikor vállalhatjuk, egy örökkévalóság volt. Tizenévesen is erre vágytam, mikor mások karrierről meg egyebekről... Persze közben teljesen normális tinédzser és fiatal voltam, fiúkkal ismerkedtem, főiskolára jártam, dolgozni kezdtem, stb. De mindig ott volt bennem, hogy én ANYA szeretnék lenni.
Mikor végre tavaly januárban eldöntöttük, hogy belevágunk, szinte már el se hittem, hogy végre valóra vált. Végre nem csak álom lesz, hanem valóság.
Nos erre a valóságra még várni kell.
De ez az első nap ilyen, a hasam fáj, a hangulatom nem túl fényes...de úgyis felszívom magam és nekivágunk újra.

Szombaton kezdem szedni a clostilbegyt-et.
És továbbra is reméljük a legjobbakat.

Ultrahang

Megtörtént az 1. ultrahang. A nyálkahártya vastagsága megfelelő (10mm), bal és jobb oldalon is 2-2 db apró tüsző (bal oldalon 3-3 miliméteresek, jobb oldalon 5 és 3 mm). Gondolom ezekből gazdálkodunk majd a következő ciklusban. Várhatóan holnap (vagy még ma este) meg is fog jönni, és indul az új hónap, új reménykedés.
A ciklus 3. napjától 2x1 clostilbegyt, jövő csütörtökön újra ultrahang, aztán meglátjuk a továbbiakat. Azt mondta a doki, hogy szükség esetén még kiegészíti majd egy injekcióval is a tablettákat. (eleve fel akarta írni, majd jeleztem, hogy már korábban szedtem clostilbegyt-et és akkor 2x0,5-től is lett egyik hónapban 2, a másikban 1 domináns tüszőm, aztán azt mondta akkor azzal várjunk)

6.000 Ft-ot fizettem, és minden ultrahangért ennyit fogok, amíg a cikluskövetés tart.

Nagyon nagyon szeretném, ha a tüszőrepesztővel együtt ez most sikeres lenne és teherbe esnék, ha pedig mégse, akkor nagyon nagyon várom az október 14-i BMC-s konzultációt.

Cikluskövetés - árak

Nem hagyott nyugodni a dolog, megnéztem a Mensmentis weboldalán, hogy mégis van-e infó arra vonatkozóan, milyen költségekkel jár egy cikluskövetés. Mert abban igaza volt Csigusznak, hogy durva lenne minden egyes ultrahangért teljes árat elkérni.
Nos meg is nyugodtam meg nem is, alkalmanként 6.000 Ft-ot kérnek. Háát... azért ez nem kevés.
De ez van, legalább tudom mire készüljek, a babáért mindent.

p.s. De jó is lesz az a BMC... :)

Stimuláció és cikluskövetés indul

Voltam ma konzultáción a bajuszos mosolygós doktor úrnál a Mensmentisben. (felhívtak időközben, hogy a péntek nem jó, előbbre hoztuk az időpontot)
Szeptember 11-én kontroll UH, receptek írása, majd kezdődik a stimuláció. Választhatnánk inszeminációt is vagy csak "sima" ovuláció indukciót. Tekintettel az októberi BMC-s időpontunkra és arra, hogy eldöntöttem állami mederbe terelem a dolgokat (ez egy külön bejegyzés témája is lehetne), a "sima" verziónál maradtam, így a tüszőrepesztő injekció beadása után hellyel-közzel természetes úton, itthon, természetes úton foganhat meg a kisbabánk.
Egyébként ne gondoljátok, hogy ennek komolyabb jelentőséget tulajdonítok, az elmúlt másfél év során épp elég idő lett volna arra, hogy ágyban párnák közt essek teherbe, és meggyőződésem, hogy a mai világban inkább az a csoda, ha ez így történik, semmi rosszat nem látok abban, hogy segítséget veszünk igénybe. Épp csak nem szeretnék most plusz pénzt áldozni erre, illetve adok ennek is egy esélyt (merthogy tüszőrepesztős stimulált ciklusom még nem volt, hátha...), illetve októbertől úgyis új fejezet kezdődik a BMC-ben, ha inszeminációra kerül sor, majd ott megejtjük.
Most pedig pár szó a lehúzásról...
Merthogy eddig is volt bennem némi sejtés a Mensmentis-szel (meg úgy általában a privát intézményekkel) kapcsolatban, de ma azért elég nyilvánvalóvá vált számomra, hogy itt nagyon barátságos körülmények, szép új rendelő falai között és mosolyogva ugyan, de mégiscsak konzekvens módon húzzák ki a zsebünkből a pénzt.
Kezdve ott, hogy azért a stimuláció indítása előtt mindenképp kérte a doktor úr, hogy konzultáljak (legalább e-mailben...3.000 Ft tudom, de akkor is...) az endokrinológussal, hogy mi a véleménye egy ovuláció-indukcióról... (ezt nem is értem...mégis mi lenne? hogy ne, inkább még diétázzak és hiába romlik az FSH eredményem, várjunk még pár hónapot, esetleg szedjek gyógyszert??? persze nem vagyok orvos, tudom...) Ez kapásból ugye pénzbe kerül, de sebaj.
Ezután jön a kontroll UH. Erre azt mondta az orvos, hogy kell egy a ciklus legelején, hogy lássa vannak-e apró tüszők, tudja milyen dózissal indítsa a stimulálást, stb... aztán a stimuláció kezdetétől számított 5. naptól kezdve nagyjából 2 naponta (hétfő-szerda-péntek) UH, hogy lássa milyen irányba tartunk és persze meg tudja állapítani, mikor kell beadni a tüszőrepesztőt... Számításai szerint ez kb. 5-7 UH-t jelent...
Biztos nagyon alaposak, én nem kétlem...de tényleg kell ennyi? Nem vagyok egy fogtechnikus típus, egy kisbabáért pedig pláne bármit megteszek anyagi és egyéb értelemben egyaránt, de nekem ez némileg fura... Annak tükrében pláne, hogy az első kontroll UH időpontját már meg is adták, szeptember 11-re. Viszont az én menstruációm várhatóan 13-án jön majd meg (pontosan nem lehet tudni, de szerintem a 11. korai)...akkor ez azt jelenti, hogy bekukkant majd 11-én, az lesz a mínusz 1. UH, és utána még számíthatok egy elsőre is a ciklus első napjaiban? Kérdezem ezt azért, mert a mai konzultáció is 10.000 Ft volt úgy, hogy gyakorlatilag 15 percet voltam bent és vizsgálat nem történt (tudom, ezért hívják konultációnak, de...).
Szóval érzem én a lehúzás szagát, bárki bármit mond.
De persze a teherbeesés érdekében mindent megteszek, októbertől pedig úgyis megyünk a BMC-be, szóval a következő hónapban nem gondolok az anyagiakra és a sok UH miatti szervezésre (munkaidőben nem olyan egyszerű megoldani), igyekszem csak a célt lebegtetni a szemem előtt, hogy talán október közepére lesz egy 2 csíkos terhességi tesztünk...
Amen. :)

Ha már belekezdtünk, csináljuk végig

Egyeztettem ma időpontot a nőgyógyászhoz a Mensmentisbe, jövő pénteken megyek konzultálni. Elvileg szeptember 11-12. körül indul a következő ciklus, így akkor kezdhetnénk is a stimulációt és a cikluskövetést. Remélem nem találja még kis a mosolygós bajuszos doki bácsi, hogy kell valami plusz vizsgálat, mert lekaparom a falat. Valahogy mindig ezt érzem ott, hogy már majdnem történne valami, de még ezt vagy azt csináljuk meg azért... Na de ne szaladjunk előre, várjuk meg mit mond személyesen, aztán levonom a konzekvenciákat.
Mindenesetre a helyzet bíztató, a következő ciklusban azért csak jó esélyekkel indulunk ezzel a cikluskövetéssel (ha a doki is így gondolja), utána pedig már itt is van az október, és irány a BMC. :)
Intéztem kuponos mellultrahangot (köszönöm Estsanatlehi ezt is!), megyek a házi orvoshoz beutalóért, és igyekszem a férjemet is elküldeni addig egy spermavizsgálatra, hogy friss és minél több lelettel érkezhessünk.
Rajtunk ne múljon már, de tényleg!:)

Egy új fejezet

Igazából nem hagyott nyugodni már eddig sem a magas FSH értékem (és az AMH-ról szinte nem is írtam itt, pedig azért lenne mit tanakodni azon is), meg ugye ott van a töprengésem arról, hogy vajon az én esetemben egy cikluskövetéses, tüszőrepesztős próbálkozás mennyire lenne hatásos, jó-e ha húzzuk az időt, stb...és akkor jött a mai bíztatás és ráerősítés Estsanatlehi részéről (itt is köszönöm!), vettem egy mély levegőt és bejelentkeztem egy Meddőségi Centrumba.

A miértekről is pár sor:

• mert több, mint másfél éve várunk a csodára, és úgy tűnik magától nem sikerül,
• mert több orvosnál jártam, próbálkoztam mindenfélével, utánajártam az IR-nek, mégsincs eredmény,
• mert úgy érzem, hogy a Mensmentis-nél sem haladunk a kellő iramban, a doki bár nagyon kedves és mosolygós, de szerinte nem kell sietni,
• mert 30 éves vagyok, a legutóbbi FSH értékem 15,1 volt, az AMH-m pedig mindösszesen 0,8
• mert KISBABÁT SZERETNÉK nem várakozást,
• mert így végre történik valami, van kitűzött dátum és fény az alagút végén!

Ami fura, hogy nyár eleje óta itt figyel a munkahelyi billentyűzetemre felragasztva egy post-it, rajta a telefonszámmal... Az utóbbi hetekben egyre többet sandítottam felé, hogy mégiscsak fel kéne hívni.
Ez ma megtörtént, és nagyon örülök, hogy nem vártam tovább!

Október 14-re kaptunk időpontot a Budai Meddőségi Centrumba.
Kicsit korábbra számítottam, de így is nagyon pozitív, hogy kb. az 5. próbálkozásra felvették a telefont, és egyáltalán van hely.

Addig viszont tanácstalan vagyok, hogy visszamenjek-e a Mensmentises dokihoz erre a cikluskövetéses dologra. Pont belefér addig egy ilyen próbálkozás, és mindig ott van a talán...hogy hátha így sikerülne...hogy ezen már nem múlik, nincs veszíteni való...hogy végülis a BMC-s időpont fix, addig bármi lehet...
Nem tudom mi legyen, alszom még rá egyet-kettőt, aztán kitalálom.

Mindenesetre a BMC-s konzultációnak nagyon örülök, úgy várom ezt az októbert, mint a messiást. Lesz nekünk is kisbabánk!:)

Update

First of all a legutóbbi bejegyzésemben rosszul szerepelt az időpont, aznap nem a 27. csak a 26. ciklusnapom volt.
Ennek örömére a 27. nap reggelén meg is jött, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Épp az utazásunk első napján.
Meg kell állapítanom tehát, hogy csodák nincsenek, legalábbis nálunk egyelőre... Nagyon is jól éreztem a peteérést a 12. napon, és tankönyvszerűen is zárult a ciklus.
Viszont ezek szerint hiába időzítettünk jól, hiába tudtam pontosan, hogy mikor ovulálok, a 15-ös FSH érték amit a ciklus elején mértek nem vicc...valószínűleg nem volt jó minőségű a petesejt.
Ez viszont nagyon elkeserít, mert attól félek, hiába megyek szeptemberben a cikluskövetésre, szedem majd a hormonokat, kapom a tüszőrepesztő szurit, nem az időzítésen múlik... Közben meg persze ostorozom magam, hogy hogy lehetek ilyen negatív, csak tudja az orvos mit mond, meg kell próbálni mindent, hátha sikerül... De mi van akkor, ha csak az időt húzzuk? Ha megint eltelik pár hónap, cikluskövetés, tüszőrepesztő, időzített együttlét, aztán esetleg inszemináció, és még mindig semmi? Tudom, tudom...nem szabad így hozzáállni...de nem olyan könnyű mindig optimistának lenni.

27. cn

27. napon vagyok, egyelőre sehol semmi.
Amennyiben az észleléseim szerint jól éreztem az ovulációt a 12. napon, tegnap/ma meg kellett volna jönnie. Persze ez önmagában az ég világon semmit nem jelent, az is lehet, hogy sokkal később volt az ovuláció és becsapott a szervezetem, de akár a luteális fázisom is lehet hosszabb, mint 14 nap.
Holnap mindenesetre elutazunk oda, ahova "minden út vezet"...4 csodálatos napot töltünk majd együtt és akár megjön akár nem, nem fogok kétségbe esni.
Ha megjön, még lelkesebben megyek majd szeptemberben vissza a dokihoz, és nagyon nagy reményekkel indulok neki a stimulált ciklusnak, mert eddig soha nem lehettem biztos abban, hogy megrepedtek a tüszőim, ő viszont injekciókkal garantálja majd. Hátha minden csak az időzítésen múlik... sose lehet tudni.
Ha mégsem jön meg, és ennek egy pici kis csoda az oka, akkor nem lesz nálunk boldogabb ember a Földön.
Nagyon nagyon várom...

Vagy igen vagy nem

Igazából esemény vagy történés a teherbeesés kapcsán nem történt az elmúlt napokban, de gondoltam leírok pár gondolatot, mert nehogy pont ez legyen az a hónap, amikor mégse, és a végén kiderül, hogy mégis most kellett volna. Értelmes ez így, nem?:)
Szóval meggyőződésem, hogy a 11-12. napon volt peteérésem, ami nálam elég szokatlan, mert mindig 29 napos (na jó 28-30) ciklusaim vannak és ennyire korán azért nem szokott, most szerintem mégis...Az összes szakirodalomban felllelhető "tünetet" produkáltam (nyák, feszülés a petefészeknél, stb.), ráadásul a 6. napon voltam hycosy vizsgálaton, amikor a doki egy 11 mm-es domináns tüszőt is látott, még ő is mondta, hogy meglepő így a ciklus elején..
Ma vagyok a 24. napon, tehát számításaim szerint lassacskán meg kéne jönnie. Ezt alátámasztandó feszülnek is a melleim rendesen, ami mint tudjuk lehet ez is - az is. Más tünetem nincs, bármennyire szeretném bemagyarázni magamnak, hogy az ebéd utáni teltségérzet = koraterhességi hányinger (ha-ha...), vagy hogy azért szédülök, mert bőszen megtermékenyültem az elmúlt 2 hétben (mindig is alacsony volt a vérnyomásom, nem lepődöm meg, ha egy hirtelen felálláskor megszédülök).
Viszont ha mégis... és sikerült (mert miért ne sikerülhetett volna..elvégre a jobb oldalamon volt peteérés, ahol átjárható a petevezetőm, és előtte pont a hycosy-n ki is pucolták az utat a srácoknak, meg aztán az időzítés is biztos jó volt, és különben is olyan is van, hogy másfél év után igenis spontán és magától...ó, bárcsak bárcsak...), szóval akkor most szólok, hogy semmivel sem érzem magam máshogy, mint amikor szimpla menzesz előtt vagyok pár nappal.
Ráadásul hétvégén elutazunk, és nekem mindig akkor jön meg, amikor külföldre megyünk (persze repülővel, hogy még szívjak is a "kényelmes" mosdóval), szóval simán benne van a pakliban.
De azért van bennem egy kis drukk...
Pár nap és kiderül.

ui: official ciklus.hu-féle számítások szerint csak hétfőn, 19-én kell megjönnie, szóval simán addig rághatom a kefét...

Érzelgős

Napok óta érzem, talán a meleg, talán valami egész más, ki tudja... de sokkal érzékenyebb vagyok mindenre és mindenkire. Szerencsére jó értelemben.
Tegnap konkrétan elöntött valami jóindulat-hullám-féle, amikor az emlegetett kolléganő bizalmába avatott és elárulta nekem, hogy babát vár. Nagy valószínűséggel készült már rá, mert a legtöbben unofficial tudják már, és ugyan mi nem vagyunk kifejezetten jóban, nyilván ő sem akart tapintatlan lenni, nem lehet egyszerű valakinek elmesélni, hogy terhes vagy (ráadásul relatíve milyen hamar sikerült), mikor tudod a másikról, hogy jó ideje próbálkoznak és nincs még eredménye...
Szóval az érzelgősség ott fogott el, hogy ült melettem, beszélgettünk és azon gondolkoztam, hogy tulajdonképpen mi hárman ülünk ott, és ott növekszik benne egy élet... milyen kevés választja el a külvilágtól, mégis a mindent, az életet jelenti neki most az a burok, ahol most van...és hogy pár hónap múlva világra jön.
Aztán következett a ma reggel, amikor kutyasétáltatás közben szemtanúja voltam, amint hajnali 7-kor egy nagymama áll a házuk előtt a kapuban a kb. 3 éves unokájával, és az unoka tátott szájjal bámulja a kukás autót (minden hétfőn és csütörtökön jönnek, gondolom konstans program lehet:), mozdulatlanul figyel, majd integet a távolodó kukásoknak. Esküszöm megkönnyeztem. Annyira aranyos volt és annyira belém hasított, hogy vajon mikor lesz nekem is ilyen???
A délelőttömet pedig egy szülésről szóló írás koronázta meg. Annyira gyönyörűen fogalmaz, olyan jó érzés volt olvasni, hogy elmondani nem tudom. Este még vagy 2x biztos elolvasom, csak itt a munkahelyen könnycsorgatva nem annyira mókás. Mindenesetre így ismeretlenül is nagyon gratulálok nekik, gyönyörű a kisfiúcska, ilyen szép szülést tényleg csak kívánni lehet!

Várom a jövő hetet, hátha rácáfolunk ebben a hónapban arra a 15-ös FSH-ra és igenis teherbe eshetek természetes úton... kiderül, ha pedig mégsem, szeptemberben irány a dokibácsi és a hormonokkal turbósított cikluskövetés.

Minden a maga rendjén

A hycosy vizsgálat másnapján még éreztem minimális görcsöket, illetve görcsnek nem is mondanám, inkább úgyszólván éreztem a méhemet és kész, abszolút semmi gondot nem okozott és  egyáltalán nem kellett fájdalomcsillapítót bevennem. Egyetlen darab cataflam-ot vettem be még a beavatkozás előtt, utána semmi bajom nem volt. Ne féljen tőle senki, abszolút vállalható!
Azóta megtettük, amit a haza megkövetelt, kedd-szerdán nagyon erősen jelzett a jobb oldali petefészkem, hogy megérett az előtte ultrahangon is látott petécske, szerintem abszolút minden ideális volt, és mivel ugye szerencsére ebben a hónapban pont jó oldalon volt, esélyünk is van a sikerre. :)
Nagyon bízom benne, hogy a hycosy megtisztította az útvonalat, és könnyedén egyesültek a srácaink. :)
Közben persze zajlik az élet, minden halad a maga rendjén. Dolgozunk, Balatonoztunk, készülünk a Szigetre, aztán a hosszú hétvégén még egy római utazásra is, szóval kerek a világ. :)
Jövő hét második felében pedig kiderül, hogy sikeres hónapot zárunk-e. :)

Hycosy vizsgálat eredménnyel

Ez is megvolt. És örülök, hogy elmentem. Perverz módon még egy kicsit annak is, hogy nem teljesen negatív a lelet.
Kezdjük az elején. Bevettem másfél órával a kezdés előtt egy cataflam tablettát, aztán hogy emiatt vagy amúgy se lett volna gond, nem tudom, de igazából nem sokkal volt kellemetlenebb az egész, mint egy átlag nőgyógyászati vizsgálat rákszűréssel karöltve. A mutatvány előtti tisztogatás, sőt még a katéter felhelyezése sem volt különösebben kellemetlen, egyedül akkor éreztem feszítő (majdhogynem szúró) fájdalmat, amikor a ballont (amivel a katétert rögzíti) felfújta a doktor úr. Ez szerintem bő ráhagyással számolva sem tartott 30 másodpercnél tovább. A kontrasztanyaggal való feltöltés sem volt vészes, bár éreztem, hogy valami történik odabent, de messze kibírható volt az egész.
És akkor az eredmény. A méhüreg nagyon szép, nincs mioma, sövény vagy polip, és a jobb oldali petevezető is gyönyörűen átjárható, szépen áramlott a folyadék, ahogy a nagy könyvben meg van írva.
A bal oldalon viszont alig tudott átevickélni a lötty, nincs teljesen elzáródva, de sajnos nem is funkcionál rendesen, így máris kaptam egy választ, hogy mi is lehetett az egyik oka az eddigi sikertelenségnek.
És ezt most tényleg nem általánosságban írom. Akárhányszor voltam az elmúlt 1-másfél évben ultrahangon, szinte mindig a bal oldali petefészekben voltak domináns tüszőim. És legtöbbször tényleg a bal oldalon érzem középidőben a peteérés jeleit. Ha azt veszem, hogy egy évben mondjuk a 12 hónapból 10-ben van értékelhető peteérésem és abból legyen csak 50/50 alapon 5 alkalommal a bal oldalon (bár nekem többször van ott, meggyőződésem), akkor az már kapásból ennyi esélytelen hónap! Ehhez képest nem tűnik soknak a másfél évnyi próbálkozás...
A doktor úr ettől függetlenül bizakodó volt, azt mondta amíg van legalább egy átjárható petevezeték, peteérés és a párom eredményei is jók, addig nem sürgetne sem inszeminációt sem egyebet, próbáljunk meg ovulációindukciós ciklusokat első körben ősztől.
És akkor pár szó a hétfői FSH-ról... Nos erre azt mondta a doktor úr, hogy időnként a női szervezet is produkál furcsaságokat, igazából nem talál rá magyarázatot, hogy miért ilyen magas... merthogy diétázom, tehát az IR-t kordában tartjuk, amúgy meg most is, a ciklusom 6. napján van egy szép érő félben lévő tüszőm a JOBB OLDALON (ennek örülünk ám nagyon!!:), ami konkrétan 12 mm-es... Szóval azt mondta, hogy amíg ilyen szép a petefészkem és van peteérésem, rendszeres ciklusom, stb., addig nem feltétlenül kell foglalkoznunk ezzel az FSH eredménnyel.
És olyan jó, hogy megnyugtatott. :) Valahogy megint úgy jöttem el, hogy igenis nekünk hamarosan lesz babánk, talán kicsit rá kell majd erősíteni, de nincs nagy gond és nem vagyunk lemaradva semmiről.

Augusztus végén, a következő ciklusom kezdetén a doki szabin lesz (mi pedig külföldön), de szeptemberben nekifutunk. Rásegítünk némi hormonnal a peteérésre, reméljük ismét a jobb oldalra orientálódnak, aztán tüszőrepesztő injekció, időzített együttlétek, majd sárgatest pótlás a ciklus második felében.

Alig várom. De komolyan. :)

Endorkinológus konzultáció

Avagy a kálvária folytatódik.
Komolyan mondom, nekem semmi bajom a Mensmentis-szel, mindig nagyon segítőkészek, udvariasak, flottul megy minden, aminek persze azért az árát is megkérik. Most viszont kicsit felhúztam magam, mert a lehúzásnak is vannak határai nálam. Gyerekre vágyó nőként nekem is sok pénzt megér, hogy vizsgálatokon vegyek részt, nem gond, ha vérvételre és konzultációkra kell pénzt kiadnom (egészséges keretek között).
Most viszont az történt, hogy a leletemet e-mailben elküldtem az endokrinológus doktornőnek, mert ő kérte 2,5 hónappal ezelőtt, hogy legyen kontroll, lássuk hatott-e a diéta. (Gyors előzmény: magas FSH értékem okának az enyhe inzulinrezisztenciát vélte, ami szerinte diétával és mozgással csökkenthető - nem így lett.) Kaptam is vissza pár órán belül egy gyors választ az asszisztensektől, hogy a doktornő szabin van, megvárhatom míg visszajön (jövő hét), vagy megmutatják a leletemet egy másik doktornőnek, ha szeretném. Nincs mit vesztenem alapon kértem, hogy ha a másik doktornőnek belefér az idejébe, pillantson már rá. Ma reggelre ismét ott figyelt egy e-mail a postaládámban, miszerint nagyon szívesen megnézik a leletet, de a távkonzultációnak költsége van, előbb utaljam át a 3.000 Ft-ot. Nem vagyok egy fogtechnikus típus, de tényleg, most viszont visszakérdeztem, hogy erre azért van-e szükség, mert a saját dokim szabin van, vagy amúgy is fizetős lenne az e-mailezés. Hát bizony, fizetős így is, úgy is. Mit volt mit tenni, átutaltam a pénzt, várom a választ. Meg is érkezett, és itt jött a felszisszenés részemről, hogy ezen ugyan mi került pénzbe, ugyanis semmi egyéb nem volt benne, mint annyi, hogy a doktornő szerint nem romlott az állapotom, inkább úgy fogalmazna, hogy stagnált (12-ről 15,2-re ugrott az FSH értékem, ami sok egyéb forrás (köztük pl. ez) szerint is az ún. "nehezen stimulálható" kategóriából a "nagyon nehezen stimulálható"-ba váltott. Ez engem azért aggaszt, bár nem én vagyok az orvos. Viszont ezek után annyit írt még, hogy konzultáljak majd a nőgyógyásszal is, ő többet fog mondani (köszi), illetve biztos kér majd kiegészítő AMH vizsgálatot. (nem tudom miért vagyok olyan naiv, hogy azt gondolom, ha egy intézeten belül dolgoznak ezek az orvosok, belenéznek a betegek anyagába és veszik a fáradtságot, hogy lecsekkolják eddig milyen vizsgálatokon voltam...én kis butus, ó...)
AMH vizsgálaton már jártam, májusban 0,8 lett az eredménye. (ettől sem vagyok boldog, miért is lennék). Említett még valamit egy ún. DHEA kezelésről, ami csökkentheti az FSH szintjét, de semmi konkrétum, majd a nőgyógyász mondja meg a tutit. A DHEA-ról egyébként sokat olvastam már, sajnos nem csak jókat, szóval nem vagyok meggyőződve, bár nem én vagyok az orvos.

Röviden és tömören: ott vagyok, ahol a part szakad. Mindezt újabb 3.000 Ft elköltésével tudtam meg (ha még hozzáveszem a tegnapi vérvételt, már egy tízesnél tartunk). Ez van.

Pénteken hycosy és persze konzultálok a nődokival ott az ügyködés közben, hogy mégis mi a következő lépés...

Vérvétel - eredmények

Konkrétan a sírás kerülget.
2,5 hónap IR diéta után rosszabb az eredményem, mint valaha.
Ezek szerint az endokrinológus doktornő feltételezése, miszerint az IR befolyással van az FSH értékeimre, az én esetemben vagy nem működik, vagy fordítva vagyok bekötve. :(

Értékek:
FSH: 15,20 U/L
LH: 7,95 U/L
Ösztradiol: 148,9 pmol/L

15,20-as FSH???
30 évesen??
Azzal nyugtatott az orvos, hogy biztos nem korai petefészek-kimerülés, csak az IR... Ezek után mire gondoljak???

Valaki, aki hasonló cipőben jár és erre a blogra téved, hálás lennék egy segítő szándékú kommentért...

Vérvétel 3. cn

Hajnalban a Mensmentis vendégszeretetét élvezhettem egy időre, mert persze megjött és ennek örömére elmentem a 3. ciklusnapi vérvételre, hogy megtudjam, van-e eredménye a 2,5 hónapja tartó IR diétámnak. Elvileg ugye az endokrinológus tanácsait betartva ezzel kezelni lehet az emelkedett FSH értékemet.
Délutánra kiderül. (FSH, LH és ösztradiol eredményeket várok).

Kis ismétlés, hogy eddig milyen értékeim voltak:

2012. augusztus (4. cn):
FSH: 12,97 U/L
LH: 5,97 U/L

2013. április (3. cn):
FSH: 12,18 U/L
LH: 7,26 U/L

2013. május (3.cn):
FSH: 11,57 U/L
LH: 8,02 U/L
Ösztradiol: 116 pmol/L (ezt a korábbi vizsgálatoknál nem nézték)

Közben volt egy AMH mérés is, szintén májusban, 0,8 lett az eredmény...

Az áprilisi és májusi vérvételek között már 2 hétig diétáztam, nem tudom ennek köszönhető-e az a kevéske csökkenés az FSH értékben, én mindenesetre drukkolok és persze reménykedek. Azt nem tudom, hogy az LH miért emelkedett ennyit közel egy év alatt, majd délután kiderül most épp hol tartunk. Úgy tudom, hogy elsősorban az a fontos, hogy az FSH és LH arányának 1-hez kell közelítenie. Ha az LH javára billen a mérleg, akkor inzulinrezisztencia gyanúja áll fenn, bár nekem pont az FSH volt magas, mégis ezt állapították meg.

Pénteken hycosy, ami negatív eredmény esetén azt jelentheti, hogy a következő ciklustól végre elkezdhetünk némi hormonális rásegítéssel, tüszőrepesztő injekcióval időzítve próbálkozni. Nagyon boldog lennék, ha a mi utunk ott véget is érne és sikerülne teherbe esnem. Ősznél tovább így még csak nagyon nagy vonalakban gondolkozom, hogy talán ha addigra sem járunk sikerrel, bejelentkezem egy állami meddőségi központba... Ez még egy nagyon nagy talán, tényleg bizakodó vagyok, hogy nem lesz rá szükség.
Sosem tudom eldönteni, hogy ez a másfél év, ami mögöttünk van vajon intő jel-e már arra nézve, hogy nincs mire várni, vagy türelmesebbnek kéne lennem és hagyni még egy kicsit a dolgokat a saját medrükben folyni és várni, hogy ágyban, párnák közt foganhasson meg a gyerekünk... Nyilván az utóbbit szeretném nagyon, de a türelem ebben a témában nem az erősségem, pláne annak fényében, hogy állandóan jelez egy kis vészcsengő bennem, hogy mi van ha csak az időt húzom, és így is - úgy is a mesterséges megtermékenyítés az én utam? Aztán ott van a másik csengőcske is, amelyik azt a dallamot fújja, hogy ne siettesd az időt, ne akarj mindenáron a dolgok elé vágni, majd jön az a baba, ha jönni akar, mindennek eljön az ideje.
Nagy dilemma ez, fogalmam sincs mi lenne helyes. A férjem részéről a második verzió, ez egyértelmű. De hát melyik férfi vonul önként és dalolva egy meddőségi centrumba? Persze biztos van ilyen, az enyém inkább várna még.

És még egy költői kérdés: hogy lehet elterelni a gondolatokat nap mint nap a baba iránti vágyról? Nekem nagyon nagyon nehezen megy...

A változatosság kedvéért

Ma éjjel nem babákkal, hanem pozitív terhességi tesztekkel álmodtam. :) És az enyémek voltak!
Fura volt, szürreális egy álom...a teszteken rengeteg csík meg jelzővonalka volt és anyukámat kérdeztem, hogy mit kell nézni (?), aztán megcsináltam egymás után kettőt is és egyből pozitív lett. És valahogy természetes érzés volt...

Egyébként ma a 27. napon vagyok, várom hogy megjöjjön és el is múljon még a jövő pénteki hycosy előtt...

És tényleg...

terhes a korábban emlegetett kolléganő. És én tényleg nem akartam kiborulni rajta, mégis irigy vagyok és bánt az egész. Hogy miért van az, hogy valaki a fejébe vesz valamit és azonnal sikerül és eléri amit akar, más meg küzd, vágyakozik és semmi eredménye?
A hírt másodkézből hallottam, 100%-ig biztos, hivatalos bejelentés később várható. Amire előre készülnöm kell, mert nem vehetik rajtam észre mennyire zavar, miközben egy olyan ember vagyok, akinek MINDEN az arcára van írva.
Amúgy is megszaporodtak körülöttem a kismamák, a tágabb baráti körben várható egy pár baba érkezése, de hogy nap mint nap nézzem majd itt az irodában a gömbölyödő pocakot? Hát remek lesz...
Persze közben folyamatos lelkifurdalásom van az egész miatt, hogy meg se érdemlek én saját gyereket, mikor a másénak se tudok örülni.

Ha ez nem lenne elég, napok óta babákkal álmodok. A barátnőm babájára vigyáztam 2 éjszakán át non-stop (álmomban még magamhoz is szóltam, hogy hú életben kell tartani ezt a csecsemőt pár óráig, remélem menni fog), egyfolytában altatok, ringatok, jövök-megyek a picikkel.
Csak az a fura ezekben az álmokban, hogy soha nem a saját gyerekeim...
Velük még álmodni se szoktam.
Lehet, hogy amíg magam sem hiszem el, hogy akár lehet saját is, nem is fog megtörténni???

Hycosy

Időpont: július 26.
Előtte 3 napig Klion-D hüvelytabletta a kórokozók elkerülésére, beavatkozás előtt 2 órával pedig Cataflam javasolt. Izgulok és nem érdekel, hogy fájni fog-e, csak tudjam mi van odabent.

Haladunk...végre történik valami.

Előtte szerintem megnézetem majd a 3. ciklusnapon az FSH és LH értékeimet, hátha érezteti már hatását a május eleje óta tartó IR diéta.

És eljött a nap...

...amikor (félig) negatív posztot írok, pedig ez volt amit mindenképp el akartam volna kerülni, mert soha nem akartam panaszkodni vagy rinyálni amiatt, hogy miért nincs nekünk még gyerekünk. De tegye fel a kezét az, aki évek óta vár babára és soha egyetlen egyszer sem keseredett neki, hogy másnak miért megy olyan könnyen, neki meg miért nem?
Én nem vagyok egy irigykedős fajta, sőt egyenesen hidegen hagy mások számos dolga (itt főként az anyagiakra gondolok, mert azt bizony észrevettem, hogy sok-sok ember nagyon is fókuszál arra, hogy kinek mije van és nem egyszer irigyek is...de ez egy külön off bejegyzés lenne, most nem megyek bele), de ma eljött a nap, hogy kaptam egy secret infót (ami röhej, hogy még nem is biztos hogy igaz), miszerint az egyik kolléganőm terhes. Ezzel még nem lenne bajom (bár az idő előrehaladtával egyre élesebben érzem a kontrasztot egy-egy terhességi hír kapcsán, hogy nekünk még mindig nincs nekik meg máris...), de a történet ott kezdődik, hogy ez a kolléganő finoman fogalmazva nem anya-típus. Köztudottan elég öntudatos és törtető valaki, az a tipikus "megszerzem amit akarok" ember, akinek én személy szerint a közelmúltban kötött házasságának érzelmi alapjait is megkérdőjelezem, de ez már aztán végképp nem tartozik rám. Lényeg a lényeg, hogy nem igazán szereti a gyerekeket, és igazából idáig eszébe se jutott hogy legyen, de ha már férjhez ment meg hát a kor stb., most már jó lenne. És -ha a hírek igazak- nagyjából első próbálkozásra sikerült is.
Most akkor hogy is van ez? Én értem, hogy nekem valamit tanulnom kell ebből az egész utamból ami a babáig vezet, azt is tudom, hogy az életben nem érdem szerint osztogatják a lapokat és egész egyszerűen van akinek könnyen megy, más meg éveket küzd, de most igenis úgy érzem, hogy szánok ennek a dolognak egy (fél) bejegyzést. Mégpedig azért, hogy kiadjam magamból és ne érezzek féltékenységet, mert hülyén hangzik, de lelkifurdalásom van miatta, mégiscsak biztos jó édesanya lesz és hát mindenkinek joga van szülni és különben is ki vagyok én, hogy tudjam milyen az ő életük, stb.

...amikor kicsit megpróbálom firtatni, hogy vajon az a százvalahány ember aki a blogra tévedt ki lehet, és érdekel-e egyáltalán bárkit is amit itt összeírok... Olyan jó lenne sorstársakkal "beszélgetni" az életünk nagy dolgairól, ha tudnám, hogy másnál mi hogy alakul, lehetne kölcsönösen szurkolni a másiknak (mert azért azt értitek, hogy a sorstárs az más, mint a fent leírt nőtársak:), vagy csak egyszerűen tudni egymásról. :)
Szóval gondoltam írok kicsit magamról/magunkról, hogy ne legyen annyira homályos a mi oldalunk, hátha más is kedvet kap, hogy megnyíljon.
30 éves vagyok, a férjem pedig hamarosan betölti a 40-et. Másfél éve határoztuk el, hogy kisbabát szeretnénk (bár én gyakorlatilag amióta az eszemet tudom Anya szeretnék lenni). A közelmúltban házasodtunk össze, Budapesten élünk, panaszra semmi okunk, a nagy átlaghoz képest jól fizető állásunk van (multi környezet, sales, marketing),  illetve én kedvtelésből másoddiplomán elvégeztem az óvónőképzőt, de a piszkos anyagiak és az "úgyis hamarosan szülni fogok ahhoz meg jól jön a magasabb bejelentett fizetés" elv mentén nem dolgozom a szakmában...

Azt hiszem egyelőre elég lesz ennyi, a többit majd idővel. :)

Egyébként jó is, hogy leírtam az elején a negatívumokat, mert így a vége felé már nem is nyomaszt az egész.
Virágozzék minden virág. :)

Helyzetjelentés

Lassan a nyaralásunk végéhez érünk,de szerencsére még vár ránk jó pár élmény és program.

Viszont egészen biztosan csak ketten megyünk haza az ígéret földjéről, bármennyire is bíztam abban,hogy sikerült..

Ilyenkor ciklus elején mindig van pár pesszimista napom, most se tagadom, fényévekre érzem magam az anyaságtól,de ez a másfél év adott már annyi rutint,hogy tudjam,úgyis megrázom magam és folytatjuk a harcot az álmainkért.

Július még szabad hónap, élvezzük a nyarat, készülünk a költözésre, augusztus elején átjárhatósági, szeptembertől pedig meglátjuk mit mondanak a hozzáértők. Stimulált ciklusok, esetleg inszemináció... Ki tudja?

Bármire hajlandó vagyok, csak egészséges babát hozhassak a világra!

Ólom lábakon jár az idő

Más blogok idevágó bejegyzéseit pár óra alatt végigolvasva olyan "simának" tűnik 1-1 teherbe esés... stimuláció, inszem vagy lombik, pár nap várakozás, pozitív teszt és sok sok öröm. Nehogy megkövezzen bárki is, pontosan tudom milyen nehéz és embert próbáló tortúra minden egyes próbálkozás ezeknek a lányoknak és fejet is hajtok mind előtt, komolyan. Ezt csak azért említem, mert úgy érzem nem telik az idő és továbbra is olyan, mintha nem haladnénk, nem történik semmi. Az orvos által felírt antibiotikumot nem tudtam beszedni, mert első körben augmentint írt fel, amitől korábban több alkalommal mindenféle viszketős altáji bajaim lettek, így két kör e-mailes konzultáció (és pár telefon) után abban maradtunk, hogy felír helyette egy másikat (plusz biztonság kedvéért egy hüvelykúpot), aztán ha ezt beszedtem (feltettem, elhasználtam és egyáltalán), jöhet a kontroll. Utána pedig a rákövetkező ciklus elején az átjárhatósági.
Ez konkrétan az én esetemben augusztus eleje lesz... hát, nem mondom hogy közel van.
Közben meg olyan jó, hogy nyár van, hogy két napon belül elutazunk és átszelve az óceánt ismét új helyeket fedezünk fel, hogy idén még ismét önfeledten fesztiválozhatunk nyáron (nem is egyszer!), hogy vár ránk egy költözés (még idén) és egyáltalán, hogy egészségesek vagyunk és életünk legboldogabb időszaka még csak most jön. :)
Arról meg nem is beszélve, hogy -ezt már korábban is említettem- az utazásunk alatt azért az is ki fog derülni, hogy vajon ebben a hónapban sikerrel jártunk-e és esetleg csodák csodájára megfogant-e magától a kisbabánk. :) Mit mondjak...reménykedek...annyiszor képzeltem már be tüneteket, annyiszor képzeltem már be azt, hogy "mivel nincsenek tüneteim ez csakis terhesség lehet", annyiszor vártam már, hogy tesztelhessek legalább (aztán ez többször elő is fordult, még többször pedig esély se volt rá annyira pontos volt a kis vörös), szóval fene se tudja...
26. napon vagyok, általában 28-30 napra szokott megjönni... a mellem érzékeny (ill. inkább a mellbimbóm), puffadok és fáradékony vagyok (mondjuk ebben a 40 fokban ki nem) és persze bármennyire is szeretném csak ezen jár az eszem... :)
Aki csak 1 hónapnál is régebb óta próbálkozik teherbe esni, érti mire gondolok. Ólom lábakon jár az idő... :)

És mégis

...találtak valamit a tenyésztés során, ami valami kisebb baktérium, de kezelni kell. Szóval most egy hétig antibiotikum, aztán újra kontroll és csak utána jöhet az átjárhatósági. Viszont így szerintem lemaradunk a következő ciklus első feléről, szóval számításaim szerint csak augusztusban tudunk rá sort keríteni.

Nem mondom, hogy vidám lettem az asszisztens hölgy telefonjától, de nyilván az az elsődleges, hogy minden rendben legyen és egészségesen vágjunk neki bármilyen beavatkozásnak.

Úgyhogy most előveszem az optimizmusomat újfent és arra gondolok, hogy addig is plusz egy hónapunk van arra, hogy természetes úton megfoganjon a gyerekünk.

A remény hal meg utoljára, nekem meg még mindig itt sugdos ez a hangocska... :)

Események híján lelkizés

Vajon normális dolog, hogy úgy várok erre az átjárhatósági vizsgálatra, mint a messiásra? Egész biztosan nem... Az meg pláne, hogy már most azon jár az eszem, mi van ha ezen nem találnak semmit, és közben még sincs minden rendben, és egyből egy laparoszkópiás műtéttel kellene indítani, mert ott azonnal helyre is tudják hozni a gondot (persze ha olyan), meg többet, átfogóbban látnak...

Egyébként ezt nem kútfőből találtam ki, egyrészt remek barátom az internet számos irományt felvonultat a témában, másrészt a kedvenc nőgyógyászom (akit a mai napig imádok és legszívesebben hozzá járnék még most is, ha meddőségi specialista lenne intézményi háttérrel) volt azon a véleményen a kora tavaszi 2 clostilbegyt-es hónapunk után, hogy ha a tüszőrepesztő injekciós időzített együttlétek sem vezetnek sikerre, ő bizony lapart javasol, mert ha valaminek ki kell derülnie, az igenis derüljön ki.

Most légy okos Domonkos. Én meg jól hátat fordítottam neki és nem mentem vissza a tüszőrepesztős időzített hónapokra, hanem átvándoroltam a Mensmentisbe mondván, hogy nézzük már meg endokrin oldalról is a dolgokat, hátha. (Egyébként a nem visszamenetelnek egyaránt oka volt egy csodálatos egzotikus utazás és a közben szerzett Mensmentises időpont is.)
Erre most újra az átjárhatósági a téma (enyhe IR miatti diéta mellett persze, ami nem kevésbé fontos!), csak épp ez a hycosy-nak nevezett változata.

Mondjuk nem állítom, hogy minden vágyam lenne lyukakat gyártatni a hasamra és biztos megerőltető is a szervezetnek egy ilyen altatásos műtét, de sajnos a kattogó, örökösen dilemmázó agyamat képtelen vagyok leállítani a tekintetben, hogy vajon nem jutunk-e ugyanúgy a laparhoz x idő múlva? Na jó abbahagyom, ez tényleg nem normális.

Meg hát ugye hol van az optimizmus?!
Hogy hol? Elárulom, egyéb más tekintetben egyébként abszolút itt, velem. És köszöni, éppen nagyon jól érzi magát. Van egy kis hangocska belül, ami azt súgja nem kell már sokáig várni és hamarosan magától is megfogan a babánk. Nem tudom megmagyarázni az okát, talán a diéta miatt, talán mert úgyis tudom, hogy sínen vagyunk, vár rám az átjárhatósági, a vizsgálataink folyamatban és előbb vagy utóbb mindenképp lesz gyerekünk, passz.
Mindenesetre elmondhatom, hogy abszolút bizakodó vagyok. Megadtuk az esélyét ebben a hónapban is a sikernek, szóval ki tudja. :) Jövő héten jó messzire utazunk pihenni (amit majdnem annyira várok már, mint egy pozitív tesztet), és addigra, jó néhány ezer kilométerrel arrébb az is kiderül majd, hányan jövünk haza.

Vizsgálatok vizsgálatok hátán

A hét történései zanzásítva...
Kaptam egy adag újabb leletet a Mensmentisből, a hüvelyváladék tenyésztés rendben, illetve amennyire én ebből ki tudok hámozni bármit is, az STD-re még várni kell. Felhívtam őket, azt mondták minden OK, a hycosy vizsgálatra viszont még nem tudnak időpontot adni, ugyanis a ciklus első felében végzik, nekem az erre a hónapra kiesett, a következő pedig még annyival odébb van, hogy még nem tudnak időpontot foglalni. Szóval továbbra is türelem. Majd július elején visszatérünk erre is.

Közben a drágámnak is szükséges pár vizsgálat, amit még a Mensmentisben kért a nőgyógyászom, hogy úgy futhassunk majd neki a remélhetőleg negatív hycosy után az első irányított ciklusnak, hogy az ő részéről is minden rendben legyen. Spermiogramunk már van, viszont nála is kell STD és tenyésztés... Ezeket a héten intéztük, ill. folyamatban vannak.

Mindamellett, hogy már korábban is leírtam, inkább százszor vizsgáltatom magunkat és élek abban a tudatban, hogy történik valami, minthogy tétlenül várjak és próbáljam türelemre inteni magamat, el kell árulnom, hogy ezek a vizsgálatok és egyáltalán a tudat, hogy ezekkel kell foglalkozni, időnként nagyon elkeserítőek tudnak lenni. Mert óhatatlanul eszembe jut, hogy ennek nem így kéne működnie, mások csak szeretkeznek párszor önfeledten és máris ott a csíkos teszt a kezükben. Nekünk miért nem megy ez ilyen simán? És tudom azt is, hogy nagyon sokan küzdenek hasonló (vagy még súlyosabb) problémákkal, mint mi. Azt is tudom, hogy nálunk nincsenek komoly bajok (sőt a páromnál egyáltalán, nekem van egyedül ez a magasabb FSH-m ill. enyhe IR-em), de ettől még nem könnyű a nap 24 órájában pozitívnak lenni.

Az élet mindenesetre nem áll meg, a héten igenis voltak nagyon pozitív napjaim is, konkrétan valahogy azt érzem, hogy nemsokára igenis valóra válik az álmunk!
Addig pedig a vizsgálatok közben lesz egy csomó jó dolog is, próbálok inkább arra koncentrálni. Utazás, nyár, meleg, fesztiválok, sőt fészekrakásban is vagyunk, szóval AZ ÉLET SZÉP. CSAKAZÉRTIS. :)

Inzulinrezisztencia

Ugyan az STD-ről nincs infóm, de e-mailben (is) megkaptam a Mensmentisből az endokrinológus állásfoglalását a terheléses cukor és inzulin eredményeim kapcsán. Végülis történt ma is valami, ne panaszkodjak. :)

Az előzményekről annyit, hogy a terheléses leleteim régebbiek, de mivel 2 orvos is teljesen jónak ítélte, engem meg csak nem hagyott nyugodni a dolog, elmentem a harmadikhoz is (Mensmentis - meddőségi specialista, aki továbbküldött endokrinológushoz), és mégiscsak kiderült ez-az.

Még egy kicsit boncolgatva az előzményeket ez már csak azért is érdekes, mert nálam egyrészt más irányba tértek el az értékek, mint a klasszikus inzulinrezisztenciánál, másrészt azért, mert egyéb tüneteket azért okoz, amivel eddig nem igazán foglalkoztak. (itt jön a képbe, hogy miért is jobb egy szakintézet és egy meddőségi specialista...) Az inzulin értékeimet mindjárt kifejtem, de addig is az "egyéb" tünetek. Az FSH értékem koromhoz képest magas, konkrétan 11-12 körüli. Jómagam nemrég töltöttem be a harmincat... Ezzel az értékkel egy neves, méregdrága, szerény véleményem szerint pedig abszolút lehúzós magán reprodukciós intézetben lazán közölték velem egy röpke 10 perces 16.000-es konzultáción, hogy nagy esélyem van a korai petefészek kimerülésre és nem igazán kéne halogatnom a dolgokat, jó lenne azonnal belevágni egy lombik kezelésbe, mert ők nem tudják garantálni nekem, hogy ha visszatérek 2 év múlva, hogy mégiscsak szeretném azt a babát, tudnak még rajtam segíteni... (WTF?!) Ezt nem is akarom ragozni, nyilván bennük volt a segítő szándék is, de nem tudok elmenni amellett, hogy inkább a saját zsebüket akarták dagasztani... Nyilván nem akarok azzal szembesülni a jövőben, hogy "már nem tudnak segíteni", de könyörgöm rá se nézett a leleteimre igazán, szóval nem volt túl hiteles na.

Szóval vissza az endokrinológushoz és az IR-hez...
Az értékeim:
glükóz 0' - 5.3
glükóz 60' - 3.8
glükóz 120' - 4.2

inzulin 0' - 5.3
inzulin 60' - 12.1
inzulin 120' - 2.1

Szóval a doktornő élből rávágta, hogy igen ez azért fura, és valószínű 30 percnél lehet valami brutál ugrás az értékeimben (amit egy 5 pontos terhelés kiderítene, de nem kínozna ezzel), viszont nem annyira vészesek az értékek és a hiperglikémiától eltekintve inkább csak ezzel a 120 perces durván alacsony inzulinnal kellene foglalkozni. Viszont azt is mondta (amit eddig senki), hogy ugyan ez egy enyhe IR és egyéb tüneteket nem okoz (nincs súlyfeleslegem, nem policisztás a petefészkem, nem szőrösödök és nincsenek pattanásaim), de arra simán elég, hogy a peteérést és ezzel összefüggésben az FSH értékeimet megzavarja... (halló, köszi méregdrága magánklinika, ahol közöltétek velem, hogy korai petefészek-kimerülésem van)
Szóval kért tőlem egy kontroll 3. ciklusnapi hormonsort (FSH, LH, ösztradiol), merthogy az ösztrogén szintből is sok mindent láthat, az viszont teljesen normális volt, így újból megerősített (ahogy a 4 héttel ezelőtti konzultációnkon is elmondta), hogy nincs itt veszve semmi, tartsam szépen a diétát (gyógyszert erre nem kell szedni) és 2 hónap diétázás után nézzük meg újra a hormonokat, rendeződnie kell.

Jelentem a diétát 4 hete szorgosan csinálom, kíváncsian várom a fejleményeket. No meg persze a hycosy időpontját, mert hát rendezett hormonértékek ide, diéta oda, még nem tudni, hogy fizikailag tudnak-e találkozni a sejtjeink. :)

Várakozó állásponton

Lassan egy hete várok az STD vizsgálat eredményére, és annak függvényében a hycosy időpontjának kijelölésére. Olyan jó lenne gyorsan túlesni rajta, hogy kicsit felpöröghessenek az események. Mivel a hycosy-t csak a ciklus első felében csinálják, én pedig most tartok a 10. napnál, ez már átcsúszik a következő hónapra. Sebaj, addig még a természet is megteheti a magáét. :)

A reményről

Az utóbbi időben annyi pozitív hírt kaptam, sokan estek teherbe körülöttem, aminek egyfelől nagyon örülök -pláne ha tudom, hogy nehézségek árán sikerült a dolog-, másfelől persze rávilágít a saját helyzetünkre, hogy mi még a küzdők táborát gyarapítjuk... Viszont pont ezek a sikerek adnak reményt és erőt ahhoz, hogy igenis elmenjek újabb vizsgálatokra, ne tétlenkedjek és haladjanak a dolgok.

Egyébként a "legyünk türelmesebbek, a nyugalom és rágörcsölés-mentes együttlétek meghozzák az eredményt" témaköre külön posztot érdemelne, de azt hiszem senkinek (akinek akár csak pár hónapot is kellett várnia a pozitív tesztre, nemhogy évek óta küzd) nem kell magyaráznom milyen érzés a várakozás és mennyire lehetetlen türelmesnek lenni...akkor már százszor inkább vizsgáltatom magam és igyekszek a dolgok végére járni, minthogy azt mantrázzam magamnak, nem görcsölök...

Szóval nagyon sok blogba beleolvastam az elmúlt hetekben és hihetetlen mennyi erős nő van, akik hosszú évek óta egy célért küzdenek és nem adják fel! Hozzájuk képest egészen eltörpül a magunk másfél próbálkozós éve.. Viszont reményt adnak, hogy másnak se könnyű (hülyén hangzik, de igenis jó tudni, hogy nincs egyedül az ember a vágyaival és a napi harcokkal), és egyre inkább azt érzem, hogy jó dolog erről írni, mert sokszor nehéz szavakba önteni a gondolatokat, mégis megkönnyebbül tőle az ember, ha egyszer billentyűzetet ragad és kiadja magából.

A közös, virtuális reménykedésnél (mert azt is nagyon jó ám látni, hogy milyen összetartó blogos csapatok is alakulnak:) pedig már csak a közös öröm a nagyobb, mert azt is hihetetlen jó érzés olvasni mások bejegyzéseinél, hogy tudnak örülni egymás pozitív tesztjeinek...

Ezek az értékes és jó dolgok az életben.
Úgyhogy hajrá lányok, reménykedjünk együtt!
Egyszer mindenkinél kisüt a nap... :)

Mi történt eddig

Valahogy úgy voltam vele, hogy 4 hónap alatt biztosan teherbe esek... a környezetemben voltak páran, akiknek a 4. hónapban sikerült, meg ugye kb. 25% az esély/alkalom, ha az ember egészséges (és miért ne lennénk azok?)... aztán elteltek a hónapok, terhesség sehol...
A ciklusaim mindig szabályosak voltak, 28-31 napra mindig megjön, legtöbbször a peteérést is érzem, mégsem voltunk sikeresek. Természetesen idővel én is minden praktikát bevetettem, LH tesztet, ovulációs mikroszkópot, gyertyaállást, két naponta együttlétet és sorolhatnám, de semmi. Tettem látogatást a nőgyógyásznál is, akihez egyébként is rendszeresen járok, ultrahanggal ellenőrizte a peteérést több hónapban is, úgy tűnt minden rendben. Közben jó ideje küzdöttem hajhullással és persze egyre többet olvastam az inzulinrezisztenciáról, kézenfekvőnek tűnt megcsináltatni egy terheléses cukor- és inzulin vizsgálatot. Az eredményeim ugyan nem voltak tankönyviek (sőt pont az ellenkező irányba tértek el, mint a klasszikus IR-eseknek), de a saját nőgyógyászom sőt a hajhullás miatt látogatott bőrgyógyász is (aki több IR-es beteget "diagnosztizált" már) megnyugtatott, hogy minden a legnagyobb rendben. Ugyan a 3. napi hormoneredményeimben az FSH elég magas értéket mutatott (konkrétan 12,97-et), de a nőgyógyászom ezt sem tartotta problémásnak.
Ekkor kb. 9 hónapja próbálkoztunk és egyre többet gondoltam arra, hogy akár már meg is születhetne a kisbabám, ha olyan szerencsés vagyok, mint azok a barátnőim, akik első próbálkozásra estek teherbe. Merthogy ilyen is van, és nagyon tudok örülni nekik, azt pedig nem győzöm hangsúlyozni mennyire nincs fogalmuk arról, hogy mennyi tortúrától kímélték meg magukat egyetlen jól időzített összebújással... :)
Tovább teltek a hónapok, a nőgyógyászom cikluskövetéssel és clostilbegyt kúrával próbálkozott, ezt 2x csináltuk végig, de ő csak a peteérést ellenőrizte ultrahanggal és a méretek alapján próbálta megjósolni a tüszőrepedés időpontját, nem kaptam tüszőrepesztő injekciót, sőt még sárgatest pótlást sem... A tüszőrepesztő injekciós próbálkozás a harmadik hónapban lett volna esedékes, de már nem mentem vissza hozzá, mert egyre inkább aggasztott a magas FSH és az el nem felejtett terheléses inzulin eredmény. Úgy gondoltam specialistához kell fordulni, aki meddőségi kivizsgálást csinál és aki nem veszi fél vállról az inzulin értékeimet sem. Irány a Mensmentis. Áprilisban volt az első konzultációm, megismételtük a ciklus 3. napi hormonvizsgálatot és endokrinológushoz is továbbküldtek. Az IR enyhe fokú, de azért jelen van, diétáznom kell, valószínű emiatt emelkedett az FSH értékem is, úgyhogy pár hete ezzel foglalatoskodom. A nőgyógyász pedig elvégzett még pár mintavételt (STD, rákszűrés, stb.), az eredményektől függően pedig várom az előjegyzést egy hycosy vizsgálatra...

Vágjunk bele

Hosszú évek óta olvasok blogokat a legkülönfélébb témákban. Egy ideje már motoszkál bennem az írás gondolata és az igazat megvallva nem is tudom mire vártam. Hiányzott a kezdő lökés...

A történetem/történetünk korántsem egyedi, nagyon sok pár szeretne családot alapítani és sajnos sokan vannak közöttük olyanok, akiknek az első pár hónap önfeledt próbálkozása nem hozza meg a várt eredményt. Igen, mi is közéjük tartozunk. Lassan másfél éve várjuk a mi kis csodánk érkezését, aki még meg sem fogant, de már tanít minket.

Világ életemben gyereket szerettem volna. Nem voltak karrier álmaim (és mégis sikerült), nem vágytam több diplomára (és mégis lett kettő is), túlzás nélkül állíthatom, hogy kicsi gyerekkoromtól kezdve anya akartam lenni. Három éve találkoztam azzal az emberrel, akivel valóra is válthatom ezt az álmot. Másfél éve döntöttük el, hogy belevágunk. Az első pillanattól kezdve azt mondtam, hogy ráléptünk egy útra, amiről fogalmunk sincs milyen hosszú lesz... nos ilyen hosszúra azért nem számítottam, de bizakodó vagyok és tudom, hogy a várakozás is csak erősít minket, megfontoltabbá és türelmesebb emberekké válunk általa.

És a mi kis csodánk úgyis eljön hozzánk... néz valahonnan fentről és mosolyog magában... "Várjatok még, nemsokára jövök!"