2014. szeptember 10., szerda

36. hét - Célegyenes

Ma betöltöttem a 36. hetet...unalomig ismételve is hihetetlen.
Kicsi fiunk továbbra is nagyon aktív, naponta úgy érzem, hogy teljesen átrendezi a kis fészkét. Persze már nincs sok helye, valószínűleg csak nyújtózkodni próbál. Imádom. :)
A 34. heti vizsgálaton megállapította az orvosunk, hogy megrövidült a méhnyakam és a külső méhszáj is nyitott egy ujjnyira (C1100), így több pihenésre és nyugalomra intett. Nem mondom, hogy 100%-ig sikerült teljesíteni az utasítást (lakásfelújításban nyakig, költözés előtt...), de szerencsére jól vagyunk, a tegnapi vizsgálat szerint maradt ez a helyzet. Közben találkoztam a választott szülésznőnkkel is (nagyon szimpatikus volt), rákérdeztem nála, hogy mennyire kell aggódnom ezen az értéken, de azt mondta ebben a terhességi szakban ennek inkább örülni kell már, mert azt jelzi, hogy a szervezet készülődik...jobb így, mint betöltött 40 héttel teljesen feszes méhnyakkal és zárt méhszájjal indítani. Hiszek neki. :)
Holnap megyek az első CTG-re, megcsinálják az utolsó vérvételt és a streptococcus vizsgálatot, aztán már csak a heti CTG-k és a várakozás van hátra.
A megrövidült méhnyakból ugyan nem következik egyértelműen, hogy előbb beindul a szülés, de valahogy úgy érzem nem várja ki a kislegény az október elejét. Én kiegyeznék a 39. héttel, igyekszem is többet pihenni, de az a fontos, hogy minden rendben legyen és egészséges kisfiunk szülessen. Hogy mikor, ezt majd Ő eldönti. Nagyon nagyon várjuk.
Még most sem hiszem el, hogy ilyen szerencsések vagyunk...Heni Drága! Tiszta szívből kívánom Neked, hogy mielőbb gyógyuljon meg a lelked és folytasd a harcodat, soha ne add fel! Csodállak a kitartásodért és biztos vagyok benne, hogy hamarosan egészséges kisbabátok lesz! Megszakad a szívem a történtek miatt...



2014. augusztus 21., csütörtök

Csak úgy repül az idő

Magam is alig hiszem, de tegnap betöltöttem a 33. hetet.
Innen már tényleg visszaszámlálás van, felfoghatatlan, hogy már csak 7 hetünk maradt ezzel a kisfiúval ennyire együtt, 2 in 1... még nagyon nem szeretném, hogy vége legyen, még élvezni akarom minden napját, ahogy belülről bökdös, rugdal, mocorog. (6 héttel előttem járó kismama-sorstárs szerint ez még normális, majd eljön az a nap is, amikor már várni fogom, hogy kibújjon:)
Persze egyre gyakrabban gondolok a szülésre, és nagyon nagyon várom, hogy találkozzunk végre itt a külvilágban is. Vajon milyen lesz az arca, lesz-e haja, kire hasonlít, mekkora lesz, stb.? De annyira még nem vagyok türelmetlen, hogy ne akarjam kiélvezni a hátralévő heteket. Mert önmagában a várandósság is egy akkora csoda, és erre "csak" ez a 9 hónap van, adjuk meg a módját, élvezzük ki rendesen, nem?:)
Szerencsés vagyok, mert jól érzem magam, nincsenek panaszaim. A nagy melegben előfordult, hogy kicsit bedagadt a lábam, vizesedtem, de gyógyteákkal ez is kitűnően orvosolható (tejoltógalaj, zsurló - természetgyógyász javaslatára). Tudok jönni-menni, intézkedni, nem vagyok fáradékony sem, nem érzem tehernek a pocakot. Sőt! :)
Az újdonsült kismamáknak ezúton üzenem, hogy nálam a különböző aggodalmak és parák nem múltak el sem a 12. héten sem a 18. heti genetikai UH után, mindig van min agyalni. :) Mostanában éjszakánként mikor helyezkedem (az alvás azért nem megy már úgy, hogy csak lefekszem, behunyom a szemem és szundi...a forgolódás komoly projekt + az álmok is elég intenzívek, köszönhetően a nem túl mély alvásnak:), egy-egy megfordulás után mindig megsimogatom a kisembert és várom, hogy egy picit mocorogjon, hogy tudjam jól van-e... Tudom ez butaság, de engem megnyugtat, ha kapok egy kis jelzést, hogy nem nyomorgattam össze alvás közben.
A legutóbbi ultrahang vizsgálaton (30. hét) a kisember már fejjel a kijárat felé tartózkodott, de az orvosom szerint ebből még nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket. Lehet még óriás akrobata mutatvány és visszaforgás. Jövő héten megyünk újra, kíváncsi vagyok mit látunk majd. Érzésem szerint ugyanúgy irányban van, de érhetnek még meglepetések. Méretei szerint tartja a kiírás szerinti dátumot, így október 9. körül találkozunk végre.
Még most sem hiszem el, hogy ez velünk történik. Pedig tényleg.

2014. június 16., hétfő

Amikor minden a helyén van

Nem próbálok mentségeket keresni az eltűnésre, valahogy azt gondoltam korábban, hogy sokkal mesélősebb, gyakran posztoló blogger leszek. Úgy látszik tévedtem. Ennek csak egy icipici része a lustaság, nagyobb részt a "minden olyan jó" dolgok elkiabálásától való félelem és az tartott vissza sokszor az írástól, hogy tudom milyen sokan küzdenek még a mai napig is babáért. Sokan olyanok, akik régebb óta harcolnak ezen az úton, mint mi. Tudom, hogy sokan még így is szívesen olvasnak olyan történeteket, akiknek sikerült, de én valahogy nem éreztem helyén valónak, hogy folyton csak a túláradó örömünket részletezzem. Mert ez az öröm tényleg túláradó és bizton állíthatom, hogy napról napra egyre nagyobb.
Mindenkit, aki a kis olvasott blogos listámon szerepel követek és drukkolok nekik folyamatosan, nem tűntem el, csak nem írtam.
De úgy gondolom nem illő csak így egy 12. heti genetikai UH-s bejegyzéssel eltűnni, csak beszámolok róla mi is történt velünk azóta. A Hajdú doktornő által az említett ultrahangon 70%-ra kislánynak tippelt babácska a 18. heti -szintén Hajdú dr.nő által készített- ultrahangon bizony megmutatta mi is rejlik a lába között, így most már biztosra vehetjük, hogy október elején KISFIUNK születik. :-) Közben a 17. héten megéreztem a mocorgását, május 1-jén pedig az Apukájának is egyértelmű jeleket adott, hogy ő bizony él és virul odabent. Azóta persze egyre erősebb és erősebb rúgásokkal, akrobata mutatványokkal biztosít minket naponta afelől, hogy még kellő helye van a fészkelődésre. Nem tudom szavakkal leírni milyen csodálatos érzés amikor itt-ott jelez és mozog. (kivéve persze a hólyagomon és egyéb belső szerveken való ugrálást, az azért néha kellemetlen is tud lenni)
Szerdán töltöm be a 24. hetet, szerencsére amennyire probléma-mentesen viseltem az első trimesztert (némi émelygés sok alvással és alacsony vérnyomás miatti szédelgéssel róka-mentesen), annyira bevált nálam tankönyv szerint az, hogy a második trimeszter a legjobb időszak. Visszatért az energiám, nő a pocak de még nem akadályoz semmiben, nincs már fáradékonyság (csak az alacsony vérnyomás maradt), szóval tényleg jól érzem magam a bőrömben.
Augusztus közepéig még dolgozom, vár ránk egy lakásfelújítás majd egy költözés (július-augusztus), szeptembertől pedig remélhetően már csak a fészekrakás és a kisfiunkra való várakozás lesz a program.

Mindenkinek, aki még várakozik erre a csodára, amit mi 24 hete élünk át (és adunk hálát érte minden nap) tiszta szívből kívánom, hogy mielőbb teljesüljön az álma! Tudom, hogy így lesz, ne adjátok fel!
Mi ugyan "csak" két évet vártunk (és pontosan tudom, hogy többen közületek már többször ennyi ideje harcoltok, amiért csak maximálisan tisztelni tudlak Titeket), de állítom, hogy amióta sikerült (és kb. a 12. heti UH-tól el is hiszem, hogy így van, mert azért addig ment a para rendesen), feledésbe merült a sokszor végtelennek tűnő várakozás, a rengeteg orvoshoz járás, vérvétel, hónapról-hónapra újra megjövő menstruáció és a sok könny, amit ejtettem.
Mert most minden a helyén van.

2014. április 2., szerda

12. heti genetikai ultrahang

Illetve nekünk ez már 13. hét, de mostanra kaptunk időpontot az Istenhegyi útra.
Fantasztikus volt látni újra a babánkat, ahogy ficánkol, integet a kezeivel és vígan elvan a kis helyén, lubickolva a magzatvízben.
Hajdú doktornőről csak jókat és még jobbakat tudok elmondani, kedves volt, részletesen magyarázott, szóval örülök, hogy hozzá mentünk.
A babánk egészséges, még a kis ujjait is végigszámoltuk (megvan mind az 5/kéz:), szépséges paraméterei vannak:
Ülőmagasság: 73,4 mm
Fejátmérő: 25,0 mm
Nyakiredő: 1,9 mm
Haskörfogat: 69,5 mm
Combcsonthossz: 9,6 mm

Ezek alapján 13+0 napos, mi az előző mérések szerint 13+1-et számoltunk, de ez így is tökéletes. :)

Rákérdeztünk a nemére is (Hajdú doktornő az ismeretségi körünkben mindenhol megmondta a tutit:), de a kicsikénk törökülésben takargatta a lába közét, így biztosat nem tudott nekünk mondani, kb. 75%-ra "tippelte", hogy kislány. Igazából nekünk csak az a fontos, hogy egészséges legyen, a 18. heti UH-ig nem éljük bele magunkat teljesen, de bárhogy is alakul, imádni fogjuk. Szerintem azért az a 75% nem olyan kevés, de persze sose lehet tudni...

Ahogy a nagy könyvben meg van írva, a 12. héttel nekem is elmúltak a rosszulléteim (leszámítva egyetlen reggelt a múlt héten), napközben energikusabb is vagyok, de estére ugyanúgy kidőlök, mint eddig. Lehetetlen velem végignézni egy filmet. Gyakorlatilag az első 5 percben kómába esek és a stáblistára esetleg megébredek, hogy átvonszoljam magam a nappaliból a hálóba. De ennél nagyobb bajom sose legyen, szeretek aludni. :)
A nadrágjaimtól 2 kivételével búcsút vettem egy időre, már nem tudom hordani őket. A klasszikus kismama nadrágok még picit bőnek bizonyulnak hastájékon, de szerintem nem sokat kell már várni, hogy kitöltsem. Növekszik a pocak, na. :)

A múltkori bejegyzésem után hamar összeszedtem magam és jelentem már orvosom is van, akinél szülni fogok (a BMC előtti orvosom sajnos már nem vezet le szülést, pedig gondolkodás nélkül hozzá mentem volna), holnap reggel pedig tiszteletemet teszem a védőnőnél is végre.

És hát mit mondhatnék? Boldogság, boldogság és boldogság. Ez van velünk.

2014. március 14., péntek

10 hét + 2 nap

Tegnap délután ismét Szűcs doktornál jártunk, ez volt az utolsó látogatásunk nála. Megmoziztuk a kis drágánkat, aki esküszöm integetett a kezével, a doki is mosolygott rajta! Hát meg kell zabálni, de komolyan!
Persze sztárfotót is kaptunk (ahogy eddig is, csak azokon még elég kis homályos foltocskák látszódtak). Nem tudok betelni vele.
Tegnap volt 10 hetes + 2 napos a terhesség, a babának 34 mm az ülőmagassága és szépen kalimpál a szíve.
A hematóma szerencsére felszívódott, így abbahagyhatom a Rutascorbint és hétvégén az Utrogestant is.

Következő lépés az orvos-választás (tudom-tudom megcsúsztunk kicsit, de a genetikai UH-ra már bejelentkeztem az Istenhegyire, szóval azért annyira nem vagyok gondatlan kismama:), merthogy Szűcs doktor nem vállal terhesgondozást és szüléslevezetést. Pedig már úgy megszoktam, hogy mindig hozzá megyünk, szívesen maradtam volna nála.

Április 2-án irány az Isenhegyi géndiagnosztika, addig pedig tiszteletemet teszem a védőnőnél, elmegyek vérvételre és persze keresek most már orvost.

Lányos zavaromban (és persze a határtalan boldogságban, hogy láttam a kisbabánkat) elfelejtettem fizetni a vizsgálat után. Egy óra múlva jutott eszembe, szerencsére még nem voltam a város másik felén, hívtam is egyből Szűcs doktort, aki nagyon hálás volt, hogy visszamentem (konkrétan ő is elfelejtette...). Ennyit a terhességgel járó feledékenységről. Ma reggel a férjem kocsikulcsával akartam elindulni dolgozni, és csak az autóm előtt állva esett le, hogy az bizony nem fogja kinyitni és elindítani a járgányt. Tegnap elfelejtettem megenni az ebédre hozott salátát, és sorolhatnám még hány dolog esik ki a fejemből manapság.
De kit érdekel, mikor egy ilyen kis drágaság növekszik a pocakomban, akivel október elején találkozunk, nem igaz?:)

2014. március 5., szerda

Telnek a napok

Talán butaság vagy megmosolyogtat sokakat, de én a mai napig minden reggel úgy ébredek, hogy megfogom a hasamat és nyugtázom magamban, hogy de jó, tényleg babát várok. :) Mi tagadás, nem igazán tudom még felfogni, és az se titok, hogy jó arra ébredni, hogy nem álmodtam az egészet.

Az émelygésem hol erősebb hol kevésbé támad, természetesen ha nem érzem, azonnal kattogni kezd az agyam, hogy nincs-e baj. Nem vagyok normális, tudom. Azon is agonizálok kb. a 7. hét óta, hogy vajon nekem miért nem feszül a cicim... (éjszakánként egyébként érzem, de nappal semmi) Ismétlem: nem vagyok normális, tudom. :)

A hematóma reményeim szerint ahogy jött úgy múlik, észrevétlenül.Vérzés azóta sem volt (kopp-kopp), szedem a Rutascorbint és persze menetrendszerűen adagolom az Utrogestant.

Egy pillanatig sem akarom pörgetni az időt, de persze számolom a napokat a következő ultrahangig. Mindennél jobban várom, hogy világra jöjjön a babánk és a világot jelenti már most, de sokszor még saját magamnak is meg-, és felfoghatatlan az egész... főleg amikor épp semmilyen tünetem nincs és éppúgy érzem magam a bőrömben, mint két hónappal ezelőtt... viszont az ultrahangon ott van, látjuk, már a szíve is dobog... hát ki ne akarná mozizni őt állandóan?!:) Egy hét múlva ez is eljön és természetesen már most lelkifurdalásom van, hogy így siettetem az időt, mikor megfogadtam, hogy nem leszek a "mindig a következő etapot várjuk" típusú kismama... (talán a megfogalmazás is rossz, elvégre nem típus ez, egész egyszerűen csak az egészséges kíváncsiság és megnyugvás iránti vágy, hogy tudjam minden rendben van, lássam a két szememmel, hogy ott van és minden rendben vele)

A következő lépés a 12. heti genetikai ultrahang lesz, amire babonából nem akartam korán időpontot egyeztetni, de lemaradni sem akartam a sokak által javasolt istenhegyi genetikus doktornőről, így ma felhívtam őket és április 02-re sikerült is bekerülni hozzá. Kombinált tesztet választottunk, ezt javasolta Szűcs doktor is múlt héten. Naivan most azt gondolom, hogy ott végre megnyugszom és fellélegzem majd, hogy tényleg minden rendben, de gondolom jönnek majd az újabb és újabb parák... :) Sebaj, szépen lassan majd hozzászokom ehhez is.

Apropó, olyan fura még leírni is... 9 hetes + 1 napos a terhességem. Hát nem hihetetlen?:)


2014. február 26., szerda

Megdobban a szív

Bocsánat mindenkitől, aki aggódott és várta a jelentkezésemet, többet nem tűnök így el, ígérem!

Az első ultrahangra február 5-én mentünk, ahol egy 6-7 mm-es petezsák látszódott kis szikhólyaggal. Határtalanul boldog voltam és az első kő legördült a szívemről, méhen belül van, minden rendben. :)

Közben volt egy befizetett utunk egy messzi-messzi meleg helyre, amit én szívem szerint azonnal lemondtam volna, de a férjem nagyon szeretett volna elutazni. Ő abszolút optimistán és pozitívan állt a helyzethez, meggyőződése volt, hogy nem lehet bajunk és csak jót tehet egy utazás, ahol sokat pihenünk, gyűjtjük a D-vitamint a napsugarakból, nem stresszelünk és elkerüljük messziről az influenza-járványt.
Végül megbeszéltünk mindent a dokival és elutaztunk. Azt inkább nem részletezem hogy paráztam végig (főleg a repülőutakon), de összességében tényleg rengeteget pihentem, tömtem magamba a sok gyümölcsöt és mantráztam magamban, hogy minden a legnagyobb rendben, a kis picikénk egészséges és szépen fejlődik a pocakomban.

Vasárnap jöttünk haza és ma volt esedékes az újabb ultrahang. Három hete volt az első, hihetetlen hosszú volt ez az idő, nagyon nehéz volt a várakozás.

De örömmel jelentem, hogy a kisbabánk 8 hetes + 1 napos, 17 mm-es az ülőmagassága és gyönyörűen kalimpál a kicsi szíve!:)

Elmondhatatlan érzés...boldogság, öröm, kíváncsi várakozás, és persze egy abszolút csoda, hogy 2 év várakozás után végre sikerült. Kisbabánk lesz!:) Még szokom a gondolatot, mindig. :)

A tüneteim jönnek-mennek, természetesen ez is állandó aggodalomra ad okot (bár a mai ultrahang megnyugtatott szerintem pár napra:), a mellfeszülésem másfél hete elmúlt, viszont napi szinten émelygek (főként délelőtt), folyamatosan rágcsálnom kell valamit, hogy ne érezzem. Képes lennék az egész napot átaludni (aminek egyébként a nyaralás nagyon jót tett, a napi 10 óra alvás minimum volt), és összességében olyan fura a világ. Mintha kívülről szemlélném vagy nem is tudom. Nehéz megfogalmazni, mindenesetre nem panaszkodhatok, mert jól érzem magam a bőrömben és nem kínoznak súlyosabb rosszullétek.

A mai ultrahangon sajnos látszott a petezsák mellett egy hematóma is, ami miatt Rutascorbint kell szednem és két hét múlva ellenőrzi az orvos, hogy felszívódóban van-e, de szerencsére semmilyen panaszt nem okoz, reméljük így is marad. Mindenesetre ha vérezni kezdenék, legalább tudjuk, hogy emiatt van. Természetesen ha ilyen előfordulna hívnom kéne azonnal a dokit, azt mondta valószínűleg megemelné az Utrogestan és Rutascorbin adagot, de egyelőre ezzel nem foglalkozunk. Szűcs doktor úr sem aggódott különösebben, nem kell feküdnöm vagy ilyesmi, reméljük magától felszívódik majd.

Ezek a hírek felénk, hihetetlen de, igaz. Állapotos vagyok. :)

2014. január 29., szerda

HCG eredmény

229 U/L

Persze néztem referencia értékeket itt és jól meg is nyugodtam.
Elég szép azt hiszem. :)

16. dpo - Vérvétel és minden más

Gondolatban nekifutottam már hétfő óta milliószor ennek a bejegyzésnek, de az az érzésem lehetetlenség leírni mindent úgy, ahogy az valójában zajlik bennem...persze azért megpróbálom.

Írtam ugye korábban arról, hogy én mindenképp szeretnék tesztelni, mert az überpontos ciklusomban legtöbbször erre esélyem sem volt, és azért az mégiscsak egy meghatározó dolog, hogy ott ülünk a lepisilt teszt fölött ítéletre várva... De ami velem történt, azt komolyan nem gondoltam hogy így lesz. Abszolút semmi tünetem nem volt, péntekre elmúlt még a cicifeszülés is (ami nálam tutira a menzesz előjele), szombaton a férjem szülinapi buliján is az esélytelenek nyugalmával ücsörögtem a vörösborommal (és fogadtam -kár tagadni- igen érzékenyen az egyébiránt jóindulatú érdeklődéseket, hogy mikor lesz már nekünk babánk)... Aztán vasárnap megint éreztem a cicimet... Na mondom milyen játék ez már itt, hogy hol fáj hol nem, de igazán nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Az esti filmnézés közben el-elkalandoztam, hogy azért akárhogy is, de én ugye megbeszéltem magammal ezt a hétfő reggeli tesztet, fura hogy csak pár óra és megtörténik. De tényleg őszintén mondom én úgy gondoltam erre, mint egy reggeli teendőre, amin majd átesek és folytatódik a nap. Hiszen a bal oldalon voltak a tüszők, ott volt az a hycosy eredmény, hogy elvileg nem átjárható...meg ugye első inszemináció, hát azért az sokaknak nem sikerül, stb. Annyi fordult még meg a fejemben, hogy ha negatív, akkor még azért csak meg lehet próbálni két nap múlva is, meg tervben volt egy vérvétel, de az is csak azért, hogy tudjuk meg biztosra, ne szedjem fölöslegesen a progeszteront*. Aztán reggel kivánszorogtam a mosdóba, nekikészültem a dolgoknak (szerencsére üvegpohárba pisiltem, amit aztán majdnem kiöntöttem, pedig milyen jól jött..:), letettem a polcra a tesztet, álltam fölötte és vártam. Azon gondolkoztam, hogy a filmekben ilyenkor tesznek-vesznek még, kimennek - visszamennek, milyen ez már, hogy én meg ott állok fölötte. Majd nyúltam volna a pohárért, hogy kiöntsem a pisit, mikor mintha megjelent volna valami halványság a tesztvonalnál... Komolyan mondom, azt hittem kiugrik a szívem a helyéről. Felkapcsolatam még egy villanyt, hogy nem csak valami árnyék-e, majd elkezdtem fel-alá járkálni a fejemet fogva, hogy úristen ott egy halvány csík... Aztán remegő kézzel kibontottam a másik tesztet is és gyorsan megcsináltam azt is, nehogy az első hibás legyen... és ott volt!! Egyértelműen!!
Leírhatatlan érzés. Szívdobogás, láb-, és kézremegés, többször magamra csodálkozás a tükörben, hogy ez most itt a valóság vagy sem... Persze egyből fotóztam, aztán agyaltam, hogy felébresszem-e az alvó férjemet. Én ugyanis jóval korábban kelek, mint ő, olyankor még beszámíthatatlan állapotban van. Aztán visszabújtam mellé az ágyba (kezemben a teszttel, aminek pont semmi értelme nem volt, mert totál sötét volt a hálóban:), elkezdtem puszilgatva ébresztgetni, amire csak hümmögés volt a reakció...majd mondtam, hogy úgy tűnik kisbabánk lesz... erre ő egy "igen? mondtam én.." kijelentéssel magához húzott, megsimogatott és aludt tovább. :) Aztán pár perc múlva magához tért, kikászálódott az ágyból, előkotorta a szekrényből a nyáron külföldön vásárolt irtó édes menő márkás babazoknikat, hogy végre lesz bele nagyfejű baba is (minden babát nagyfejűzik, de esküszöm kedvességből!:).
Fogalmam sincs hogyan öltöztem fel, sétáltattam meg a kutyát, készítettem össze a reggelimet és tízóraimat, vezettem be a munkahelyemre és mit csináltam bent egész nap... Eufória, hitetlenkedés, nagyon nagyon mély öröm és boldogság, aggódás és minden egyszerre... Tényleg csak unalomig tudom ismételni, hogy hihetetlen. Két hosszú év után az ember ezt tényleg fel se fogja.
Napközbenről annyi azért még rémlik, hogy elkezdtem figyelgetni magamat és egyre inkább éreztem megint a ciciket meg enyhe mensi-szerű görcsöket, de akkor is és azóta is csak azt tudom mondani, hogy ha nem láttam volna saját két szememmel a teszteket (persze tegnap is csináltam egyet:), akkor nem is sejteném...

Ma reggel elmentem vérvételre, hogy lássam azért számszerűsítve is azt a hcg-t, de már előre összeszorul a gyomrom ha csak rágondolok, hogy meg kell majd nyitni az e-mailt.

Holnap pedig irány a BMC, Szűcs doktor úgy rendelte, hogy 30-án menjünk vissza, ha pozitív a teszt. Hát persze, hogy megyünk. Még ha nem is vizsgál meg, csak felír egy újabb adag utrogestant, akkor is kivárom a soromat. Mert nagyon nagyon meg akarom köszönni neki, hogy idáig jutottunk.

Egy csoda ez.

* a megérzésekről annyit, hogy múlt héten váltottam ki a Szűcs dr. által felírt Utrogestan receptet, mert én eddig még az őszről megmaradtakat használtam, és ő 2 dobozzal írt fel, de én mondtam a patikában a hölgynek, hogy elég lesz csak egy dobozzal is... (mondjuk ezért utólag is nagyon szégyellem magam, hogy hogy lehet így hozzáállni)

2014. január 24., péntek

11. dpo - Kérdőjelek

Szerintem nincs olyan sorstársam, aki ne értene velem egyet abban, hogy

  • egy babára vágyó/váró nő élete 2 hetes etapokban zajlik
  • ezek közül a 2 hetes periódusok közül a második, "várakozós" rész lassabban telik, mint bármi más a világon
  • nincs annál idegesítőbb, mint hogy a kora terhességi tünetek csontra megegyez(het)nek a PMS tünetekkel, ezáltal esélytelen bármire is következtetni.

Én komolyan nagyon irigylem azokat a nőket, akik első pillanattól érzik, hogy megfogan bennük egy új élet, akik számára ezáltal egyértelmű, hogy azért fáj a cicijük, azért görcsölget a méhük, azért húz a derekuk, stb..
Na hát én nem tartozom közéjük.

Az inszem utáni pár napban őrült módon feszültek a melleim, hol a bimbók fájtak - hol az egész package, szurkált a méhem és a petefészkem, örültem, hogy érzek valamit és azt gondoltam biztosan történik valami odabent.
Aztán az inszem utáni 5-6. naptól megszűntek a tünetek, konkrétan meg voltam győződve róla, hogy velem aztán az ég világon semmi nincs, lefutott kör, nem tartozunk a nagyon szerencsés első inszemből babásodó párok közé.

Most, így a 11. dpo-n megint elbizonytalanodtam... fájnak újra a melleim (hol jobban hol kevésbé, nyomkodom magam all day, mint valami eszelős - igaz Poppy Field?:), mensis görcseim - húzódások vannak a méhemben, fáj a derekam, szóval a PMS létező összes tünetét tankönyv-szerűen produkálom.
De akár lehet ez ugye babásodás is...
Csak ki mer bárminek is hinni 2 év próbálkozás után? Én ugyan nem merem beleélni magam semmibe, sőt megnyugtató belső hang sem szól bennem, hogy nyugi sikerült.

Ennél több kérdőjel nincs is a világon, mint amennyi bennem van... lehet, hogy mégis oltári mázlink van? Lehetséges, hogy még sincs elzáródva (annyira) az a bal oldali petevezető? Lehet nem is PMS?

Ááááá...ki bírja ezt idegekkel?:)




Hétfőn (14. dpo) teszt, jöjjön aminek jönnie kell!

2014. január 16., csütörtök

3. dpo

Azt hiszem lassan de biztosan ürül ki a szervezetemből a dupla adag tüszőrepesztő (illetve az abból származó hcg). Szombat este adtam be, vasárnaptól folyamatosan fájtak a cicijeim, az inszem napján és másnap csak a mellbimbók, azóta pedig az egész..ma délután kifejezetten erős fájdalom volt, amitől persze rém boldog voltam pár pillanatig, hogy milyen szuper lehet terhesen ezt érezni (miközben pontosan tudtam, hogy ez még tuti csak a tüszőrepesztő miatt van)... aztán estére kezdett enyhülni, és bár még most is érzem, azt hiszem el fog múlni. De persze nagyon bízom benne, hogy visszatér a dolog, vagy ha el is múlik (átmenetileg) az nem jelenti azt, hogy nem sikerült, és különben is mindenkinél mások a jelek, tünetek... Mindenesetre ebbe bele lehet bolondulni ebbe az állandó magamat figyelgetésbe. :)
A méhemet és a bal petefészkemet érzem, néha ilyen mensi-jellegű érzés a méhben, néha tompa nyomás a petefészekben, de nem gondolom, hogy ezekből messzemenő következtetéseket lehetne levonni.
Mindenesetre telnek a napok, előbb-utóbb itt lesz a tesztelés ideje.
Poppy-val elmélkedtünk róla, hogy vajon nem kéne-e vérvétellel indítani (mondjuk a 14. dpo-n), mert az ugye mégiscsak egyértelmű és számszerűsítve látja az ember a megmásíthatatlant, viszont azt is megállapítottuk, hogy azért az elég rideg és konkrét találkozás az eredménnyel, ha mondjuk az ember a postafiókjában nézegeti a megnyitásra váró e-mailt és a képernyőn kell szembesülnie a dolgokkal...
A tesztelésnek megvan a maga "romantikája", intimitása...lehet tördelni a kezünket, hogy vajon megjelenik-e a csík, van ugye 10-15 perc lauf, hogy hátha nem is rögtön, hanem csak percek múlva... szóval ez a megoldás jobban tetszik. Annál is inkább, hogy én igenis szeretnék tesztelni. A szeptemberi cikluskövetéses hónap óta még csak esélyem sem volt erre (és ott egyből vérvétellel kezdtem a 14. dpo-n az orvos tanácsára), mert mindig óramű pontossággal megjön, napokkal előtte érzem a jeleket, fölöslegesen meg az ember nem lövi el a teszteket... szóval lesz itt minden, teszt is meg szerintem vérvétel is, csak győzzem kivárni.

2014. január 13., hétfő

Inszemináció, avagy "alea iacta est"

Sikeresen abszolváltuk az inszeminációt, mérhetetlenül boldog vagyok és úgy érzem minden a legnagyobb rendben velünk.
A pénteki aggodalmaimat szombat reggelre felváltotta a lelkesedés. Végiggondoltam, hogy ennyi esélyünk még soha nem volt, hiszen a spontán hónapokban fogalmunk sem volt jól időzítünk-e, helyükre találnak-e a srácok, a stimulált cikluskövetéses hónapban pedig a tüszőrepesztés után szintén magunkra hagyatkozhattunk csak, hogy magunktól sikerül-e. Most viszont jókor voltunk, jó helyen, a srácokat felturbózták és közvetlenül a méhbe kerültek, kapok sárgatest pótlást és az utóbbi időben nagyon sokat tettem azért, hogy ez a baba megfoganjon (talpreflexológia, diéta, méhpempő, D vitamin, E vitamin, Omega 3, stb.), szóval minden tényező kifejezetten optimális nekünk. Mit számít, hogy bal vagy jobb oldal? Sose lehet tudni... :)

A férjem 8-ra ment leadni a fiúkat, jó másfél órát várt, mire szólították, onnan szerencsére már percek alatt végzett. :) Szegény utólag azért panaszkodott, hogy a földszinti helyiségbe kellett mennie, ahol konkrétan végig hallotta, hogy az ajtó előtt beszélgetnek, mászkálnak, szóval minden volt csak intimitás nem... Aztán ő bement dolgozni (5 perc a munkahelye a BMC-től), és 11-kor jött vissza, amikorra én mentem.
Hamar kaptunk szobát három másik lánnyal együtt (ketten voltunk első inszemesek és volt két lány, akik harmadszor voltak...jajj nagyon drukkolok mindegyiküknek!), utána pedig kezdődött a maratoni várakozás. Végül 13 órakor kerültem be a műtőbe, ahol kettőt pislogtam és már kész is voltam. Ágyra fel, előrecsúszni, lábakat felhúzni, kengyelbe betenni, döntés, majd sóhajtsak. Tágító bent, pici csípés/szúrás (gondolom a méhszájnál), majd Szűcs doktor közölte, hogy kész is vagyunk. Még feküdtem ott egy pár percig megdöntve, jókat szórakozva magamban, hogy csak fejre ne essek, illetve azon járt a fejem, hogy milyen szép helyen fogan a gyerekünk. :) Majd felkelhettem, irány vissza az emeletre a kórterembe, 10 perc fekvés, utána öltözés és vissza Szűcs doktor irodájába. Megkaptam a zárójelentést, felírt 3x1 Utrogestant, 30-án pedig teszt otthon. :)

Az időzítéssel kapcsolatban nagyon bizakodó vagyok, szombat este adtam be a dupla adag tüszőrepesztőt és egész vasárnap azon aggódtam, hogy nehogy túl hamar megrepedjenek a tüszők. Majd miután tegnap semmit nem éreztem az ég világon, ma hajnaltól azon kattogtam, hogy csak repedjenek meg időben. Aztán 11-12 között miközben várakoztam, éreztem a szurkálást, szóval megnyugodtam, a legjobb időben vagyunk.

A kocka el van vetve, bizakodunk és várjuk a 30-át.

2014. január 10., péntek

Cn 9 - kontroll UH, vegyes érzelmek

8:10-re értem a BMC-be, voltak jópáran előttem (bár a recepciónál megörültem, hogy olyan kevesen vannak, de az emeleten Szűcs irodája/vizsgálója előtt épp hogy kaptam ülőhelyet, tömve volt...). Megvizsgált 4 lányt, aztán műtőbe hívták...várakozás tovább... Végül fél 11-kor jutottam be, de ezen nem izgattam magam, fél nap szabin voltam, és számítottam is rá, hogy ücsörgős lesz a dolog.

Nos az eredmények:
Endometrium: 10mm
Bal oldali ovarium: 1 db 14 mm-es tüsző + 1 db 18 mm-es tüsző
Jobb oldal: erre konkrétan semmit nem mondott.
(emlékeztetőül nekem a bal oldal a hycosy szerint nem, vagy csak nehezen átjárható, a jobb oldal pedig szuperül működik)

Éreztem én, hogy a bal oldal dominál, de hogy jobb oldalon semmi ne legyen...hát hogy őszinte legyek elszomorított, nem is kicsit.

Szűcs doktor nem sokat teketóriázott, elhadarta, hogy ma még adjak magamnak egy adag Menopurt, holnap este 8-kor tüszőrepesztő (2 adag Pergnyl, hasba bőr alá), hétfőn inszem. A férjem reggel 8-kor menjen, én elég lesz, ha 10-11-re, papucs, köntös, hálóing, viszlát.
Aztán gyorsan megkérdeztem, hogy mire számítsak így, hogy nekem a bal oldal nem százas...belenézett a papírokba (látszott, azt se tudja miről beszélek, ami OK, állami hely, ezer páciens, de ugye erre írtam a múltkor, hogy résen kell lenni, kérdezni és utána menni a dolgoknak, mert ők maguktól nem fognak pátyolgatni és részletesen magyarázni), aztán azt mondta, hogy tulajdonképpen a hycosy vizsgálat nem 100%, simán lehet attól még esélyes az az oldal, de ha esetleg nem sikerül most teherbe esnem, akkor ebben az esetben eltekint attól, hogy hagyjunk egy hónap szünetet (ezt már máshol is hallottam/olvastam, hogy Szűcs doktornál ki kell hagyni 1-1 hónapot két inszem között), akkor a következő hónapban folytassuk azonnal. Viszont mi nagy valószínűséggel jövő hónapban elutazunk (nyilván a mostani eredmények függvénye), szóval a február felejtő, azt mondta akkor 2 hónapot hagyjunk ki...magyarul április.
Persze ne szaladjunk ennyire előre, most ennek a hónapnak kell esélyt adni.
De megmondom őszintén én sírva mentem a kocsihoz és végig bőgtem a munkahelyemig az utat. A férjem és az anyukám is bíztattak, hogy nem szabad így nekikeseredni, fő a pozitív hozzáállás, még bármi lehet, stb. És persze tudom, hogy így van, de nem hiszem el, hogy ilyen peches vagyok. Szeptemberben is a stimulált hónapban a bal oldalam dominált... (bár ott a jobb oldalon is volt tüsző)

Azért meg kell állapítanom, hogy az élet nagy játékos, keveri a lapokat rendesen. Tudom, hogy nekem ez óriási feladat, hogy optimistán és pozitívan álljak a dolgokhoz, higgyek magamban és abban, hogy sikerülni fog (talán a blogból sokszor nem ez jön le, de nekem kőkemény harc a pozitív gondolkodás, alapból sajnos nem így vagyok összerakva)... és most, amikor tényleg úgy álltam neki, hogy most aztán mindent megteszek, működni fog, siker lesz, akkor gördít elém egy ilyen akadályt a sors (vagy nevezzük bárminek bárkinek), hogy még jobban kell hinnem és még jobban kell akarnom. Mert nyilván ez a feladat, hogy még a reménytelennek tűnő helyzetben is bízni kell.
Erről fog szólni a ma délutánom és az estém. Igenis összeszedem magam és megbeszélem a bal oldali petékkel, hogy küzdjék át magukat, ennek akkor is SIKERÜLNIE KELL.

Update:
És ha már pozitív hozzáállásnál tartunk, azért azt mégiscsak meg kell jegyezni, hogy az injekciókra jól reagáltam, lett két szép tüsző, a nyálkahártya is tökéletes, szóval ezekkel mindenképp elégedett vagyok.

2014. január 6., hétfő

Cn 5 - Napról napra

Egyre közelebb vagyunk A Célhoz, el se hiszem. :)
Adogatom esténként szépen a szurikat, mondjuk nekem alsó hangon 10x annyi ideig tart, mint a nővérkének a BMC-ben, de remélem mire belejönnék, addigra vége is a stimulációnak, és többet nem lesz ilyesmire szükség. Fő az optimizmus ugye. :)
A szúrással és magának az injekciónak a beadásával nincs gondom, sokkal kellemetlenebb utána mikor csíp, meg az összekutyulós rész megy sután nagyon. Drukkolok, hogy fel tudjam szívni az összes oldószert a nagy tűvel (de mivel vákum van az üvegcsében ilyenkor, nem olyan egyszerű), majd vissza ugyanígy, csak sikerüljön az összeset felszívni, ne maradjon túl sok, mert akkor nem hat (persze ezen csak az első nap paráztam, aztán konzultáltam az orvos barátnőmmel, aki megnyugtatott, hogy úgy van ez kitalálva, hogy ne úgy járjunk, mint a muffin recepteknél, ha marad némi krém a keverőtál alján, felejtő a 12 db muffin, jó ha 10 lesz belőle:).
Persze aki már régóta szúrja magát vagy több ilyen protokollt végigcsinált biztos csak mosolyog ezen, de egy kezdőnek tud azért aggodalmat és dilemmát okozni.

Alig várom a pénteki kontrollt, kíváncsi vagyok hogyan reagálnak a petefészkek.

Jövő héten pedig inszem... el se hiszem!

2014. január 3., péntek

Cn 2 - stimuláció indul

9 óra előtt nem sokkal érkeztem a BMC-be. Kifejezetten barátságos volt a hangulat, nem volt tömeg, nyüzsgés...voltak páran előttem, de nem tűnt vészesnek. Aztán mégis csak 11-kor végeztem, de nagyobb bajom sose legyen.
Még nem állt vissza az élet a régi kerékvágásba az intézetben, csak Konc tanár úr dolgozott, így ő csinálta nekem az ultrahangot és ő írta elő a stimulálást is. Mától napi 1 Menopur, tüszőrepesztőnek pedig majd Pergnyl-t kapok. Kiváltottam a gyógyszertárban az injekciókat, vettem hozzá fecskendőket + tűket, otthagytam párszáz híján 40.000 Ft-ot, majd vissza a laborosokhoz. Segítőkész volt a hölgy, megmutatta hogy kell majd "összeszerelnem" a dolgokat (oldatot nagy tűvel felszívni, majd a port tartalmazó üvegcsébe tölteni, vegyíteni/összekeverni a kettőt, visszaszívni a nagy tűvel, kicserélni kis tűre, légteleníteni és hasba köldök környékére szúrni...). Az első szurit be is adta, így hivatalosan is elkezdődött a stimuláció! :) Reméljük holnaptól menni fog nekem is, kicsit tartok tőle, de annyian átestek már ezen előttem, nem leszek én sem kivétel, megcsinálom és kész.
1 hét múlva kontroll UH, aztán meglátjuk.

Konc tanár úr egyébként nekem nagyon szimpatikus volt, összegezte a helyzetemet (koromhoz képest kicsit alacsony AMH, bal oldalon elzárt petevezető), kedvesen mondta, hogy egy "jó kis stimulációt kéne akkor csinálni, olyat amiben mindkét petefészekben lesz tüsző". :) Aranyos volt.

Sokan leírták már előttem, de én sem akarok elmenni mellette, hogy alapvetően a BMC nem egy léleksimogató hely, nagyon sok a páciens, futószalag-szerűen mennek a dolgok, de nekem akkor is az az érzésem, hogy értik és teszik a dolgukat, megy ott minden a maga rendjén. Én mindig olyan érzéssel jövök el onnan, hogy jó helyen vagyunk és itt fognak segíteni, hogy kisbabánk legyen. Én elég sok dolognak utána olvastam már eddig is az interneten (amiről tudom, hogy sokaknál -főleg orvosi berkekben- az a vélekedés, hogy az emberek mindent összeolvasnak és tévesen diagnosztizálják magukat meg sokszor okosabbnak képzelik magukat az orvosoknál...), szerintem kellő odafigyeléssel (források, szerzők, stb.) és értelemmel nagyon sok hasznos infót lehet így is szerezni, ami csak a javunkra válhat. Ha nem tájékozódtam volna már eddig is, valószínű lesokkolódnék a BMC-től, hogy mégis mi történik velünk, mi lesz - hogy lesz, de szerencsére nem erről van szó és kicsit még örülök is, hogy itt pörögnek a dolgok, nem szüttyögünk. Arra kell majd figyelni, hogy ha kérdéseink lesznek vagy valami nem világos, akkor igenis kérdezni kell és nem hagyni magunkat lerázni (nem mintha eddig tapasztaltam volna ilyesmit...egész egyszerűen szerintem ők úgy vannak vele, hogy ha nem kérdezel, akkor biztos képben vagy).

Itt tartunk, holnap délután/este kezdem magam szúrni. :)

2014. január 2., csütörtök

BÚÉK 2014 - Indulhatunk!:)

2 nap idegőrlő barnázás és várakozás után ma végre megjött, így holnap reggel a BMC-ben kezdem a napomat, indulhat a stimuláció! Úgy várom, mint egy kisgyerek a karácsonyt, hihetetlen. :)
Bizakodó vagyok és optimista, ugyanakkor úgy gondolom ez egy esély, lesz ami lesz. Még sosem volt részem ilyesmiben (bár a stimulált ciklus +monitorozás + tüszőrepesztő injekciós kombón már túl vagyunk), ezt is ki kell próbálni. :)
A történethez hozzátartozik, hogy az egyik kolléganőm épp karácsony előtt tudta meg, hogy sikerült nekik az első inszemináció, szóval van előttem pozitív példa. :)
És persze a jövőre vonatkozóan is vannak elképzelések, tervek, de ne szaladjunk előre, most a holnapi maratoni BMC-s ücsörgésre, ultrahangra és injekció-oktatásra készülök, a többi meg majd jön szépen sorban.

Boldog Új Évet Sorstársak! :)