Ma betöltöttem a 36. hetet...unalomig ismételve is hihetetlen.
Kicsi fiunk továbbra is nagyon aktív, naponta úgy érzem, hogy teljesen átrendezi a kis fészkét. Persze már nincs sok helye, valószínűleg csak nyújtózkodni próbál. Imádom. :)
A 34. heti vizsgálaton megállapította az orvosunk, hogy megrövidült a méhnyakam és a külső méhszáj is nyitott egy ujjnyira (C1100), így több pihenésre és nyugalomra intett. Nem mondom, hogy 100%-ig sikerült teljesíteni az utasítást (lakásfelújításban nyakig, költözés előtt...), de szerencsére jól vagyunk, a tegnapi vizsgálat szerint maradt ez a helyzet. Közben találkoztam a választott szülésznőnkkel is (nagyon szimpatikus volt), rákérdeztem nála, hogy mennyire kell aggódnom ezen az értéken, de azt mondta ebben a terhességi szakban ennek inkább örülni kell már, mert azt jelzi, hogy a szervezet készülődik...jobb így, mint betöltött 40 héttel teljesen feszes méhnyakkal és zárt méhszájjal indítani. Hiszek neki. :)
Holnap megyek az első CTG-re, megcsinálják az utolsó vérvételt és a streptococcus vizsgálatot, aztán már csak a heti CTG-k és a várakozás van hátra.
A megrövidült méhnyakból ugyan nem következik egyértelműen, hogy előbb beindul a szülés, de valahogy úgy érzem nem várja ki a kislegény az október elejét. Én kiegyeznék a 39. héttel, igyekszem is többet pihenni, de az a fontos, hogy minden rendben legyen és egészséges kisfiunk szülessen. Hogy mikor, ezt majd Ő eldönti. Nagyon nagyon várjuk.
Még most sem hiszem el, hogy ilyen szerencsések vagyunk...Heni Drága! Tiszta szívből kívánom Neked, hogy mielőbb gyógyuljon meg a lelked és folytasd a harcodat, soha ne add fel! Csodállak a kitartásodért és biztos vagyok benne, hogy hamarosan egészséges kisbabátok lesz! Megszakad a szívem a történtek miatt...
2014. szeptember 10., szerda
2014. augusztus 21., csütörtök
Csak úgy repül az idő
Magam is alig hiszem, de tegnap betöltöttem a 33. hetet.
Innen már tényleg visszaszámlálás van, felfoghatatlan, hogy már csak 7 hetünk maradt ezzel a kisfiúval ennyire együtt, 2 in 1... még nagyon nem szeretném, hogy vége legyen, még élvezni akarom minden napját, ahogy belülről bökdös, rugdal, mocorog. (6 héttel előttem járó kismama-sorstárs szerint ez még normális, majd eljön az a nap is, amikor már várni fogom, hogy kibújjon:)
Persze egyre gyakrabban gondolok a szülésre, és nagyon nagyon várom, hogy találkozzunk végre itt a külvilágban is. Vajon milyen lesz az arca, lesz-e haja, kire hasonlít, mekkora lesz, stb.? De annyira még nem vagyok türelmetlen, hogy ne akarjam kiélvezni a hátralévő heteket. Mert önmagában a várandósság is egy akkora csoda, és erre "csak" ez a 9 hónap van, adjuk meg a módját, élvezzük ki rendesen, nem?:)
Szerencsés vagyok, mert jól érzem magam, nincsenek panaszaim. A nagy melegben előfordult, hogy kicsit bedagadt a lábam, vizesedtem, de gyógyteákkal ez is kitűnően orvosolható (tejoltógalaj, zsurló - természetgyógyász javaslatára). Tudok jönni-menni, intézkedni, nem vagyok fáradékony sem, nem érzem tehernek a pocakot. Sőt! :)
Az újdonsült kismamáknak ezúton üzenem, hogy nálam a különböző aggodalmak és parák nem múltak el sem a 12. héten sem a 18. heti genetikai UH után, mindig van min agyalni. :) Mostanában éjszakánként mikor helyezkedem (az alvás azért nem megy már úgy, hogy csak lefekszem, behunyom a szemem és szundi...a forgolódás komoly projekt + az álmok is elég intenzívek, köszönhetően a nem túl mély alvásnak:), egy-egy megfordulás után mindig megsimogatom a kisembert és várom, hogy egy picit mocorogjon, hogy tudjam jól van-e... Tudom ez butaság, de engem megnyugtat, ha kapok egy kis jelzést, hogy nem nyomorgattam össze alvás közben.
A legutóbbi ultrahang vizsgálaton (30. hét) a kisember már fejjel a kijárat felé tartózkodott, de az orvosom szerint ebből még nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket. Lehet még óriás akrobata mutatvány és visszaforgás. Jövő héten megyünk újra, kíváncsi vagyok mit látunk majd. Érzésem szerint ugyanúgy irányban van, de érhetnek még meglepetések. Méretei szerint tartja a kiírás szerinti dátumot, így október 9. körül találkozunk végre.
Még most sem hiszem el, hogy ez velünk történik. Pedig tényleg.
Innen már tényleg visszaszámlálás van, felfoghatatlan, hogy már csak 7 hetünk maradt ezzel a kisfiúval ennyire együtt, 2 in 1... még nagyon nem szeretném, hogy vége legyen, még élvezni akarom minden napját, ahogy belülről bökdös, rugdal, mocorog. (6 héttel előttem járó kismama-sorstárs szerint ez még normális, majd eljön az a nap is, amikor már várni fogom, hogy kibújjon:)
Persze egyre gyakrabban gondolok a szülésre, és nagyon nagyon várom, hogy találkozzunk végre itt a külvilágban is. Vajon milyen lesz az arca, lesz-e haja, kire hasonlít, mekkora lesz, stb.? De annyira még nem vagyok türelmetlen, hogy ne akarjam kiélvezni a hátralévő heteket. Mert önmagában a várandósság is egy akkora csoda, és erre "csak" ez a 9 hónap van, adjuk meg a módját, élvezzük ki rendesen, nem?:)
Szerencsés vagyok, mert jól érzem magam, nincsenek panaszaim. A nagy melegben előfordult, hogy kicsit bedagadt a lábam, vizesedtem, de gyógyteákkal ez is kitűnően orvosolható (tejoltógalaj, zsurló - természetgyógyász javaslatára). Tudok jönni-menni, intézkedni, nem vagyok fáradékony sem, nem érzem tehernek a pocakot. Sőt! :)
Az újdonsült kismamáknak ezúton üzenem, hogy nálam a különböző aggodalmak és parák nem múltak el sem a 12. héten sem a 18. heti genetikai UH után, mindig van min agyalni. :) Mostanában éjszakánként mikor helyezkedem (az alvás azért nem megy már úgy, hogy csak lefekszem, behunyom a szemem és szundi...a forgolódás komoly projekt + az álmok is elég intenzívek, köszönhetően a nem túl mély alvásnak:), egy-egy megfordulás után mindig megsimogatom a kisembert és várom, hogy egy picit mocorogjon, hogy tudjam jól van-e... Tudom ez butaság, de engem megnyugtat, ha kapok egy kis jelzést, hogy nem nyomorgattam össze alvás közben.
A legutóbbi ultrahang vizsgálaton (30. hét) a kisember már fejjel a kijárat felé tartózkodott, de az orvosom szerint ebből még nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket. Lehet még óriás akrobata mutatvány és visszaforgás. Jövő héten megyünk újra, kíváncsi vagyok mit látunk majd. Érzésem szerint ugyanúgy irányban van, de érhetnek még meglepetések. Méretei szerint tartja a kiírás szerinti dátumot, így október 9. körül találkozunk végre.
Még most sem hiszem el, hogy ez velünk történik. Pedig tényleg.
2014. június 16., hétfő
Amikor minden a helyén van
Nem próbálok mentségeket keresni az eltűnésre, valahogy azt gondoltam korábban, hogy sokkal mesélősebb, gyakran posztoló blogger leszek. Úgy látszik tévedtem. Ennek csak egy icipici része a lustaság, nagyobb részt a "minden olyan jó" dolgok elkiabálásától való félelem és az tartott vissza sokszor az írástól, hogy tudom milyen sokan küzdenek még a mai napig is babáért. Sokan olyanok, akik régebb óta harcolnak ezen az úton, mint mi. Tudom, hogy sokan még így is szívesen olvasnak olyan történeteket, akiknek sikerült, de én valahogy nem éreztem helyén valónak, hogy folyton csak a túláradó örömünket részletezzem. Mert ez az öröm tényleg túláradó és bizton állíthatom, hogy napról napra egyre nagyobb.
Mindenkit, aki a kis olvasott blogos listámon szerepel követek és drukkolok nekik folyamatosan, nem tűntem el, csak nem írtam.
De úgy gondolom nem illő csak így egy 12. heti genetikai UH-s bejegyzéssel eltűnni, csak beszámolok róla mi is történt velünk azóta. A Hajdú doktornő által az említett ultrahangon 70%-ra kislánynak tippelt babácska a 18. heti -szintén Hajdú dr.nő által készített- ultrahangon bizony megmutatta mi is rejlik a lába között, így most már biztosra vehetjük, hogy október elején KISFIUNK születik. :-) Közben a 17. héten megéreztem a mocorgását, május 1-jén pedig az Apukájának is egyértelmű jeleket adott, hogy ő bizony él és virul odabent. Azóta persze egyre erősebb és erősebb rúgásokkal, akrobata mutatványokkal biztosít minket naponta afelől, hogy még kellő helye van a fészkelődésre. Nem tudom szavakkal leírni milyen csodálatos érzés amikor itt-ott jelez és mozog. (kivéve persze a hólyagomon és egyéb belső szerveken való ugrálást, az azért néha kellemetlen is tud lenni)
Szerdán töltöm be a 24. hetet, szerencsére amennyire probléma-mentesen viseltem az első trimesztert (némi émelygés sok alvással és alacsony vérnyomás miatti szédelgéssel róka-mentesen), annyira bevált nálam tankönyv szerint az, hogy a második trimeszter a legjobb időszak. Visszatért az energiám, nő a pocak de még nem akadályoz semmiben, nincs már fáradékonyság (csak az alacsony vérnyomás maradt), szóval tényleg jól érzem magam a bőrömben.
Augusztus közepéig még dolgozom, vár ránk egy lakásfelújítás majd egy költözés (július-augusztus), szeptembertől pedig remélhetően már csak a fészekrakás és a kisfiunkra való várakozás lesz a program.
Mindenkinek, aki még várakozik erre a csodára, amit mi 24 hete élünk át (és adunk hálát érte minden nap) tiszta szívből kívánom, hogy mielőbb teljesüljön az álma! Tudom, hogy így lesz, ne adjátok fel!
Mi ugyan "csak" két évet vártunk (és pontosan tudom, hogy többen közületek már többször ennyi ideje harcoltok, amiért csak maximálisan tisztelni tudlak Titeket), de állítom, hogy amióta sikerült (és kb. a 12. heti UH-tól el is hiszem, hogy így van, mert azért addig ment a para rendesen), feledésbe merült a sokszor végtelennek tűnő várakozás, a rengeteg orvoshoz járás, vérvétel, hónapról-hónapra újra megjövő menstruáció és a sok könny, amit ejtettem.
Mert most minden a helyén van.
Mindenkit, aki a kis olvasott blogos listámon szerepel követek és drukkolok nekik folyamatosan, nem tűntem el, csak nem írtam.
De úgy gondolom nem illő csak így egy 12. heti genetikai UH-s bejegyzéssel eltűnni, csak beszámolok róla mi is történt velünk azóta. A Hajdú doktornő által az említett ultrahangon 70%-ra kislánynak tippelt babácska a 18. heti -szintén Hajdú dr.nő által készített- ultrahangon bizony megmutatta mi is rejlik a lába között, így most már biztosra vehetjük, hogy október elején KISFIUNK születik. :-) Közben a 17. héten megéreztem a mocorgását, május 1-jén pedig az Apukájának is egyértelmű jeleket adott, hogy ő bizony él és virul odabent. Azóta persze egyre erősebb és erősebb rúgásokkal, akrobata mutatványokkal biztosít minket naponta afelől, hogy még kellő helye van a fészkelődésre. Nem tudom szavakkal leírni milyen csodálatos érzés amikor itt-ott jelez és mozog. (kivéve persze a hólyagomon és egyéb belső szerveken való ugrálást, az azért néha kellemetlen is tud lenni)
Szerdán töltöm be a 24. hetet, szerencsére amennyire probléma-mentesen viseltem az első trimesztert (némi émelygés sok alvással és alacsony vérnyomás miatti szédelgéssel róka-mentesen), annyira bevált nálam tankönyv szerint az, hogy a második trimeszter a legjobb időszak. Visszatért az energiám, nő a pocak de még nem akadályoz semmiben, nincs már fáradékonyság (csak az alacsony vérnyomás maradt), szóval tényleg jól érzem magam a bőrömben.
Augusztus közepéig még dolgozom, vár ránk egy lakásfelújítás majd egy költözés (július-augusztus), szeptembertől pedig remélhetően már csak a fészekrakás és a kisfiunkra való várakozás lesz a program.
Mindenkinek, aki még várakozik erre a csodára, amit mi 24 hete élünk át (és adunk hálát érte minden nap) tiszta szívből kívánom, hogy mielőbb teljesüljön az álma! Tudom, hogy így lesz, ne adjátok fel!
Mi ugyan "csak" két évet vártunk (és pontosan tudom, hogy többen közületek már többször ennyi ideje harcoltok, amiért csak maximálisan tisztelni tudlak Titeket), de állítom, hogy amióta sikerült (és kb. a 12. heti UH-tól el is hiszem, hogy így van, mert azért addig ment a para rendesen), feledésbe merült a sokszor végtelennek tűnő várakozás, a rengeteg orvoshoz járás, vérvétel, hónapról-hónapra újra megjövő menstruáció és a sok könny, amit ejtettem.
Mert most minden a helyén van.
2014. április 2., szerda
12. heti genetikai ultrahang
Illetve nekünk ez már 13. hét, de mostanra kaptunk időpontot az Istenhegyi útra.
Fantasztikus volt látni újra a babánkat, ahogy ficánkol, integet a kezeivel és vígan elvan a kis helyén, lubickolva a magzatvízben.
Hajdú doktornőről csak jókat és még jobbakat tudok elmondani, kedves volt, részletesen magyarázott, szóval örülök, hogy hozzá mentünk.
A babánk egészséges, még a kis ujjait is végigszámoltuk (megvan mind az 5/kéz:), szépséges paraméterei vannak:
Ülőmagasság: 73,4 mm
Fejátmérő: 25,0 mm
Nyakiredő: 1,9 mm
Haskörfogat: 69,5 mm
Combcsonthossz: 9,6 mm
Ezek alapján 13+0 napos, mi az előző mérések szerint 13+1-et számoltunk, de ez így is tökéletes. :)
Rákérdeztünk a nemére is (Hajdú doktornő az ismeretségi körünkben mindenhol megmondta a tutit:), de a kicsikénk törökülésben takargatta a lába közét, így biztosat nem tudott nekünk mondani, kb. 75%-ra "tippelte", hogy kislány. Igazából nekünk csak az a fontos, hogy egészséges legyen, a 18. heti UH-ig nem éljük bele magunkat teljesen, de bárhogy is alakul, imádni fogjuk. Szerintem azért az a 75% nem olyan kevés, de persze sose lehet tudni...
Ahogy a nagy könyvben meg van írva, a 12. héttel nekem is elmúltak a rosszulléteim (leszámítva egyetlen reggelt a múlt héten), napközben energikusabb is vagyok, de estére ugyanúgy kidőlök, mint eddig. Lehetetlen velem végignézni egy filmet. Gyakorlatilag az első 5 percben kómába esek és a stáblistára esetleg megébredek, hogy átvonszoljam magam a nappaliból a hálóba. De ennél nagyobb bajom sose legyen, szeretek aludni. :)
A nadrágjaimtól 2 kivételével búcsút vettem egy időre, már nem tudom hordani őket. A klasszikus kismama nadrágok még picit bőnek bizonyulnak hastájékon, de szerintem nem sokat kell már várni, hogy kitöltsem. Növekszik a pocak, na. :)
A múltkori bejegyzésem után hamar összeszedtem magam és jelentem már orvosom is van, akinél szülni fogok (a BMC előtti orvosom sajnos már nem vezet le szülést, pedig gondolkodás nélkül hozzá mentem volna), holnap reggel pedig tiszteletemet teszem a védőnőnél is végre.
És hát mit mondhatnék? Boldogság, boldogság és boldogság. Ez van velünk.
Fantasztikus volt látni újra a babánkat, ahogy ficánkol, integet a kezeivel és vígan elvan a kis helyén, lubickolva a magzatvízben.
Hajdú doktornőről csak jókat és még jobbakat tudok elmondani, kedves volt, részletesen magyarázott, szóval örülök, hogy hozzá mentünk.
A babánk egészséges, még a kis ujjait is végigszámoltuk (megvan mind az 5/kéz:), szépséges paraméterei vannak:
Ülőmagasság: 73,4 mm
Fejátmérő: 25,0 mm
Nyakiredő: 1,9 mm
Haskörfogat: 69,5 mm
Combcsonthossz: 9,6 mm
Ezek alapján 13+0 napos, mi az előző mérések szerint 13+1-et számoltunk, de ez így is tökéletes. :)
Rákérdeztünk a nemére is (Hajdú doktornő az ismeretségi körünkben mindenhol megmondta a tutit:), de a kicsikénk törökülésben takargatta a lába közét, így biztosat nem tudott nekünk mondani, kb. 75%-ra "tippelte", hogy kislány. Igazából nekünk csak az a fontos, hogy egészséges legyen, a 18. heti UH-ig nem éljük bele magunkat teljesen, de bárhogy is alakul, imádni fogjuk. Szerintem azért az a 75% nem olyan kevés, de persze sose lehet tudni...
Ahogy a nagy könyvben meg van írva, a 12. héttel nekem is elmúltak a rosszulléteim (leszámítva egyetlen reggelt a múlt héten), napközben energikusabb is vagyok, de estére ugyanúgy kidőlök, mint eddig. Lehetetlen velem végignézni egy filmet. Gyakorlatilag az első 5 percben kómába esek és a stáblistára esetleg megébredek, hogy átvonszoljam magam a nappaliból a hálóba. De ennél nagyobb bajom sose legyen, szeretek aludni. :)
A nadrágjaimtól 2 kivételével búcsút vettem egy időre, már nem tudom hordani őket. A klasszikus kismama nadrágok még picit bőnek bizonyulnak hastájékon, de szerintem nem sokat kell már várni, hogy kitöltsem. Növekszik a pocak, na. :)
A múltkori bejegyzésem után hamar összeszedtem magam és jelentem már orvosom is van, akinél szülni fogok (a BMC előtti orvosom sajnos már nem vezet le szülést, pedig gondolkodás nélkül hozzá mentem volna), holnap reggel pedig tiszteletemet teszem a védőnőnél is végre.
És hát mit mondhatnék? Boldogság, boldogság és boldogság. Ez van velünk.
2014. március 14., péntek
10 hét + 2 nap
Tegnap délután ismét Szűcs doktornál jártunk, ez volt az utolsó látogatásunk nála. Megmoziztuk a kis drágánkat, aki esküszöm integetett a kezével, a doki is mosolygott rajta! Hát meg kell zabálni, de komolyan!
Persze sztárfotót is kaptunk (ahogy eddig is, csak azokon még elég kis homályos foltocskák látszódtak). Nem tudok betelni vele.
Tegnap volt 10 hetes + 2 napos a terhesség, a babának 34 mm az ülőmagassága és szépen kalimpál a szíve.
A hematóma szerencsére felszívódott, így abbahagyhatom a Rutascorbint és hétvégén az Utrogestant is.
Következő lépés az orvos-választás (tudom-tudom megcsúsztunk kicsit, de a genetikai UH-ra már bejelentkeztem az Istenhegyire, szóval azért annyira nem vagyok gondatlan kismama:), merthogy Szűcs doktor nem vállal terhesgondozást és szüléslevezetést. Pedig már úgy megszoktam, hogy mindig hozzá megyünk, szívesen maradtam volna nála.
Április 2-án irány az Isenhegyi géndiagnosztika, addig pedig tiszteletemet teszem a védőnőnél, elmegyek vérvételre és persze keresek most már orvost.
Lányos zavaromban (és persze a határtalan boldogságban, hogy láttam a kisbabánkat) elfelejtettem fizetni a vizsgálat után. Egy óra múlva jutott eszembe, szerencsére még nem voltam a város másik felén, hívtam is egyből Szűcs doktort, aki nagyon hálás volt, hogy visszamentem (konkrétan ő is elfelejtette...). Ennyit a terhességgel járó feledékenységről. Ma reggel a férjem kocsikulcsával akartam elindulni dolgozni, és csak az autóm előtt állva esett le, hogy az bizony nem fogja kinyitni és elindítani a járgányt. Tegnap elfelejtettem megenni az ebédre hozott salátát, és sorolhatnám még hány dolog esik ki a fejemből manapság.
De kit érdekel, mikor egy ilyen kis drágaság növekszik a pocakomban, akivel október elején találkozunk, nem igaz?:)
Persze sztárfotót is kaptunk (ahogy eddig is, csak azokon még elég kis homályos foltocskák látszódtak). Nem tudok betelni vele.
A hematóma szerencsére felszívódott, így abbahagyhatom a Rutascorbint és hétvégén az Utrogestant is.
Következő lépés az orvos-választás (tudom-tudom megcsúsztunk kicsit, de a genetikai UH-ra már bejelentkeztem az Istenhegyire, szóval azért annyira nem vagyok gondatlan kismama:), merthogy Szűcs doktor nem vállal terhesgondozást és szüléslevezetést. Pedig már úgy megszoktam, hogy mindig hozzá megyünk, szívesen maradtam volna nála.
Április 2-án irány az Isenhegyi géndiagnosztika, addig pedig tiszteletemet teszem a védőnőnél, elmegyek vérvételre és persze keresek most már orvost.
Lányos zavaromban (és persze a határtalan boldogságban, hogy láttam a kisbabánkat) elfelejtettem fizetni a vizsgálat után. Egy óra múlva jutott eszembe, szerencsére még nem voltam a város másik felén, hívtam is egyből Szűcs doktort, aki nagyon hálás volt, hogy visszamentem (konkrétan ő is elfelejtette...). Ennyit a terhességgel járó feledékenységről. Ma reggel a férjem kocsikulcsával akartam elindulni dolgozni, és csak az autóm előtt állva esett le, hogy az bizony nem fogja kinyitni és elindítani a járgányt. Tegnap elfelejtettem megenni az ebédre hozott salátát, és sorolhatnám még hány dolog esik ki a fejemből manapság.
De kit érdekel, mikor egy ilyen kis drágaság növekszik a pocakomban, akivel október elején találkozunk, nem igaz?:)
2014. március 5., szerda
Telnek a napok
Talán butaság vagy megmosolyogtat sokakat, de én a mai napig minden reggel úgy ébredek, hogy megfogom a hasamat és nyugtázom magamban, hogy de jó, tényleg babát várok. :) Mi tagadás, nem igazán tudom még felfogni, és az se titok, hogy jó arra ébredni, hogy nem álmodtam az egészet.
Az émelygésem hol erősebb hol kevésbé támad, természetesen ha nem érzem, azonnal kattogni kezd az agyam, hogy nincs-e baj. Nem vagyok normális, tudom. Azon is agonizálok kb. a 7. hét óta, hogy vajon nekem miért nem feszül a cicim... (éjszakánként egyébként érzem, de nappal semmi) Ismétlem: nem vagyok normális, tudom. :)
A hematóma reményeim szerint ahogy jött úgy múlik, észrevétlenül.Vérzés azóta sem volt (kopp-kopp), szedem a Rutascorbint és persze menetrendszerűen adagolom az Utrogestant.
Egy pillanatig sem akarom pörgetni az időt, de persze számolom a napokat a következő ultrahangig. Mindennél jobban várom, hogy világra jöjjön a babánk és a világot jelenti már most, de sokszor még saját magamnak is meg-, és felfoghatatlan az egész... főleg amikor épp semmilyen tünetem nincs és éppúgy érzem magam a bőrömben, mint két hónappal ezelőtt... viszont az ultrahangon ott van, látjuk, már a szíve is dobog... hát ki ne akarná mozizni őt állandóan?!:) Egy hét múlva ez is eljön és természetesen már most lelkifurdalásom van, hogy így siettetem az időt, mikor megfogadtam, hogy nem leszek a "mindig a következő etapot várjuk" típusú kismama... (talán a megfogalmazás is rossz, elvégre nem típus ez, egész egyszerűen csak az egészséges kíváncsiság és megnyugvás iránti vágy, hogy tudjam minden rendben van, lássam a két szememmel, hogy ott van és minden rendben vele)
A következő lépés a 12. heti genetikai ultrahang lesz, amire babonából nem akartam korán időpontot egyeztetni, de lemaradni sem akartam a sokak által javasolt istenhegyi genetikus doktornőről, így ma felhívtam őket és április 02-re sikerült is bekerülni hozzá. Kombinált tesztet választottunk, ezt javasolta Szűcs doktor is múlt héten. Naivan most azt gondolom, hogy ott végre megnyugszom és fellélegzem majd, hogy tényleg minden rendben, de gondolom jönnek majd az újabb és újabb parák... :) Sebaj, szépen lassan majd hozzászokom ehhez is.
Apropó, olyan fura még leírni is... 9 hetes + 1 napos a terhességem. Hát nem hihetetlen?:)
Az émelygésem hol erősebb hol kevésbé támad, természetesen ha nem érzem, azonnal kattogni kezd az agyam, hogy nincs-e baj. Nem vagyok normális, tudom. Azon is agonizálok kb. a 7. hét óta, hogy vajon nekem miért nem feszül a cicim... (éjszakánként egyébként érzem, de nappal semmi) Ismétlem: nem vagyok normális, tudom. :)
A hematóma reményeim szerint ahogy jött úgy múlik, észrevétlenül.Vérzés azóta sem volt (kopp-kopp), szedem a Rutascorbint és persze menetrendszerűen adagolom az Utrogestant.
Egy pillanatig sem akarom pörgetni az időt, de persze számolom a napokat a következő ultrahangig. Mindennél jobban várom, hogy világra jöjjön a babánk és a világot jelenti már most, de sokszor még saját magamnak is meg-, és felfoghatatlan az egész... főleg amikor épp semmilyen tünetem nincs és éppúgy érzem magam a bőrömben, mint két hónappal ezelőtt... viszont az ultrahangon ott van, látjuk, már a szíve is dobog... hát ki ne akarná mozizni őt állandóan?!:) Egy hét múlva ez is eljön és természetesen már most lelkifurdalásom van, hogy így siettetem az időt, mikor megfogadtam, hogy nem leszek a "mindig a következő etapot várjuk" típusú kismama... (talán a megfogalmazás is rossz, elvégre nem típus ez, egész egyszerűen csak az egészséges kíváncsiság és megnyugvás iránti vágy, hogy tudjam minden rendben van, lássam a két szememmel, hogy ott van és minden rendben vele)
A következő lépés a 12. heti genetikai ultrahang lesz, amire babonából nem akartam korán időpontot egyeztetni, de lemaradni sem akartam a sokak által javasolt istenhegyi genetikus doktornőről, így ma felhívtam őket és április 02-re sikerült is bekerülni hozzá. Kombinált tesztet választottunk, ezt javasolta Szűcs doktor is múlt héten. Naivan most azt gondolom, hogy ott végre megnyugszom és fellélegzem majd, hogy tényleg minden rendben, de gondolom jönnek majd az újabb és újabb parák... :) Sebaj, szépen lassan majd hozzászokom ehhez is.
Apropó, olyan fura még leírni is... 9 hetes + 1 napos a terhességem. Hát nem hihetetlen?:)
2014. február 26., szerda
Megdobban a szív
Bocsánat mindenkitől, aki aggódott és várta a jelentkezésemet, többet nem tűnök így el, ígérem!
Az első ultrahangra február 5-én mentünk, ahol egy 6-7 mm-es petezsák látszódott kis szikhólyaggal. Határtalanul boldog voltam és az első kő legördült a szívemről, méhen belül van, minden rendben. :)
Közben volt egy befizetett utunk egy messzi-messzi meleg helyre, amit én szívem szerint azonnal lemondtam volna, de a férjem nagyon szeretett volna elutazni. Ő abszolút optimistán és pozitívan állt a helyzethez, meggyőződése volt, hogy nem lehet bajunk és csak jót tehet egy utazás, ahol sokat pihenünk, gyűjtjük a D-vitamint a napsugarakból, nem stresszelünk és elkerüljük messziről az influenza-járványt.
Végül megbeszéltünk mindent a dokival és elutaztunk. Azt inkább nem részletezem hogy paráztam végig (főleg a repülőutakon), de összességében tényleg rengeteget pihentem, tömtem magamba a sok gyümölcsöt és mantráztam magamban, hogy minden a legnagyobb rendben, a kis picikénk egészséges és szépen fejlődik a pocakomban.
Vasárnap jöttünk haza és ma volt esedékes az újabb ultrahang. Három hete volt az első, hihetetlen hosszú volt ez az idő, nagyon nehéz volt a várakozás.
De örömmel jelentem, hogy a kisbabánk 8 hetes + 1 napos, 17 mm-es az ülőmagassága és gyönyörűen kalimpál a kicsi szíve!:)
Elmondhatatlan érzés...boldogság, öröm, kíváncsi várakozás, és persze egy abszolút csoda, hogy 2 év várakozás után végre sikerült. Kisbabánk lesz!:) Még szokom a gondolatot, mindig. :)
A tüneteim jönnek-mennek, természetesen ez is állandó aggodalomra ad okot (bár a mai ultrahang megnyugtatott szerintem pár napra:), a mellfeszülésem másfél hete elmúlt, viszont napi szinten émelygek (főként délelőtt), folyamatosan rágcsálnom kell valamit, hogy ne érezzem. Képes lennék az egész napot átaludni (aminek egyébként a nyaralás nagyon jót tett, a napi 10 óra alvás minimum volt), és összességében olyan fura a világ. Mintha kívülről szemlélném vagy nem is tudom. Nehéz megfogalmazni, mindenesetre nem panaszkodhatok, mert jól érzem magam a bőrömben és nem kínoznak súlyosabb rosszullétek.
A mai ultrahangon sajnos látszott a petezsák mellett egy hematóma is, ami miatt Rutascorbint kell szednem és két hét múlva ellenőrzi az orvos, hogy felszívódóban van-e, de szerencsére semmilyen panaszt nem okoz, reméljük így is marad. Mindenesetre ha vérezni kezdenék, legalább tudjuk, hogy emiatt van. Természetesen ha ilyen előfordulna hívnom kéne azonnal a dokit, azt mondta valószínűleg megemelné az Utrogestan és Rutascorbin adagot, de egyelőre ezzel nem foglalkozunk. Szűcs doktor úr sem aggódott különösebben, nem kell feküdnöm vagy ilyesmi, reméljük magától felszívódik majd.
Ezek a hírek felénk, hihetetlen de, igaz. Állapotos vagyok. :)
Az első ultrahangra február 5-én mentünk, ahol egy 6-7 mm-es petezsák látszódott kis szikhólyaggal. Határtalanul boldog voltam és az első kő legördült a szívemről, méhen belül van, minden rendben. :)
Közben volt egy befizetett utunk egy messzi-messzi meleg helyre, amit én szívem szerint azonnal lemondtam volna, de a férjem nagyon szeretett volna elutazni. Ő abszolút optimistán és pozitívan állt a helyzethez, meggyőződése volt, hogy nem lehet bajunk és csak jót tehet egy utazás, ahol sokat pihenünk, gyűjtjük a D-vitamint a napsugarakból, nem stresszelünk és elkerüljük messziről az influenza-járványt.
Végül megbeszéltünk mindent a dokival és elutaztunk. Azt inkább nem részletezem hogy paráztam végig (főleg a repülőutakon), de összességében tényleg rengeteget pihentem, tömtem magamba a sok gyümölcsöt és mantráztam magamban, hogy minden a legnagyobb rendben, a kis picikénk egészséges és szépen fejlődik a pocakomban.
Vasárnap jöttünk haza és ma volt esedékes az újabb ultrahang. Három hete volt az első, hihetetlen hosszú volt ez az idő, nagyon nehéz volt a várakozás.
De örömmel jelentem, hogy a kisbabánk 8 hetes + 1 napos, 17 mm-es az ülőmagassága és gyönyörűen kalimpál a kicsi szíve!:)
Elmondhatatlan érzés...boldogság, öröm, kíváncsi várakozás, és persze egy abszolút csoda, hogy 2 év várakozás után végre sikerült. Kisbabánk lesz!:) Még szokom a gondolatot, mindig. :)
A tüneteim jönnek-mennek, természetesen ez is állandó aggodalomra ad okot (bár a mai ultrahang megnyugtatott szerintem pár napra:), a mellfeszülésem másfél hete elmúlt, viszont napi szinten émelygek (főként délelőtt), folyamatosan rágcsálnom kell valamit, hogy ne érezzem. Képes lennék az egész napot átaludni (aminek egyébként a nyaralás nagyon jót tett, a napi 10 óra alvás minimum volt), és összességében olyan fura a világ. Mintha kívülről szemlélném vagy nem is tudom. Nehéz megfogalmazni, mindenesetre nem panaszkodhatok, mert jól érzem magam a bőrömben és nem kínoznak súlyosabb rosszullétek.
A mai ultrahangon sajnos látszott a petezsák mellett egy hematóma is, ami miatt Rutascorbint kell szednem és két hét múlva ellenőrzi az orvos, hogy felszívódóban van-e, de szerencsére semmilyen panaszt nem okoz, reméljük így is marad. Mindenesetre ha vérezni kezdenék, legalább tudjuk, hogy emiatt van. Természetesen ha ilyen előfordulna hívnom kéne azonnal a dokit, azt mondta valószínűleg megemelné az Utrogestan és Rutascorbin adagot, de egyelőre ezzel nem foglalkozunk. Szűcs doktor úr sem aggódott különösebben, nem kell feküdnöm vagy ilyesmi, reméljük magától felszívódik majd.
Ezek a hírek felénk, hihetetlen de, igaz. Állapotos vagyok. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)