2014. február 26., szerda

Megdobban a szív

Bocsánat mindenkitől, aki aggódott és várta a jelentkezésemet, többet nem tűnök így el, ígérem!

Az első ultrahangra február 5-én mentünk, ahol egy 6-7 mm-es petezsák látszódott kis szikhólyaggal. Határtalanul boldog voltam és az első kő legördült a szívemről, méhen belül van, minden rendben. :)

Közben volt egy befizetett utunk egy messzi-messzi meleg helyre, amit én szívem szerint azonnal lemondtam volna, de a férjem nagyon szeretett volna elutazni. Ő abszolút optimistán és pozitívan állt a helyzethez, meggyőződése volt, hogy nem lehet bajunk és csak jót tehet egy utazás, ahol sokat pihenünk, gyűjtjük a D-vitamint a napsugarakból, nem stresszelünk és elkerüljük messziről az influenza-járványt.
Végül megbeszéltünk mindent a dokival és elutaztunk. Azt inkább nem részletezem hogy paráztam végig (főleg a repülőutakon), de összességében tényleg rengeteget pihentem, tömtem magamba a sok gyümölcsöt és mantráztam magamban, hogy minden a legnagyobb rendben, a kis picikénk egészséges és szépen fejlődik a pocakomban.

Vasárnap jöttünk haza és ma volt esedékes az újabb ultrahang. Három hete volt az első, hihetetlen hosszú volt ez az idő, nagyon nehéz volt a várakozás.

De örömmel jelentem, hogy a kisbabánk 8 hetes + 1 napos, 17 mm-es az ülőmagassága és gyönyörűen kalimpál a kicsi szíve!:)

Elmondhatatlan érzés...boldogság, öröm, kíváncsi várakozás, és persze egy abszolút csoda, hogy 2 év várakozás után végre sikerült. Kisbabánk lesz!:) Még szokom a gondolatot, mindig. :)

A tüneteim jönnek-mennek, természetesen ez is állandó aggodalomra ad okot (bár a mai ultrahang megnyugtatott szerintem pár napra:), a mellfeszülésem másfél hete elmúlt, viszont napi szinten émelygek (főként délelőtt), folyamatosan rágcsálnom kell valamit, hogy ne érezzem. Képes lennék az egész napot átaludni (aminek egyébként a nyaralás nagyon jót tett, a napi 10 óra alvás minimum volt), és összességében olyan fura a világ. Mintha kívülről szemlélném vagy nem is tudom. Nehéz megfogalmazni, mindenesetre nem panaszkodhatok, mert jól érzem magam a bőrömben és nem kínoznak súlyosabb rosszullétek.

A mai ultrahangon sajnos látszott a petezsák mellett egy hematóma is, ami miatt Rutascorbint kell szednem és két hét múlva ellenőrzi az orvos, hogy felszívódóban van-e, de szerencsére semmilyen panaszt nem okoz, reméljük így is marad. Mindenesetre ha vérezni kezdenék, legalább tudjuk, hogy emiatt van. Természetesen ha ilyen előfordulna hívnom kéne azonnal a dokit, azt mondta valószínűleg megemelné az Utrogestan és Rutascorbin adagot, de egyelőre ezzel nem foglalkozunk. Szűcs doktor úr sem aggódott különösebben, nem kell feküdnöm vagy ilyesmi, reméljük magától felszívódik majd.

Ezek a hírek felénk, hihetetlen de, igaz. Állapotos vagyok. :)