2013. október 25., péntek

Annyira éreztem...

...és mégis elbaltáztam. Hiába voltam én múlt hétfőn konzultálni a BMC-ben és vették le a ciklus eleji hormonsorhoz a vért, megyek vissza jövő héten a 21. napira és van meg már egy csomó leletünk, a férjem spermavizsgálatához nem kértem időpontot egészen ma reggelig. Naná, hogy jövő csütörtökre már nincs hely, legkorábban november 6-án tud menni. :( Addigra nálam viszont már új ciklus indul, tehát a novembert egy az egyben buktuk.
Igazából nem tudom miért idegesítettem fel magam ezen, de oltári pipa vagyok. Hogy lehettem ilyen idióta, hogy nem emeltem fel azt a nyamvadt telefont már a múlt héten és kértem időpontot előbbre?! Miért akadok ki, mikor amúgy is megmondtam, hogy november végén költözünk, ingatlan ügyeket intézünk és ezer más dolgunk van?!
Annyira idegőrlő ez az egész meddőségi para, hogy az ember hónapokban tud csak gondolkozni (vagy inkább 2 hetekben), hogy ha most ennyit és ennyit csúszunk, akkor már csak ekkor és ekkor lehetek terhes és a többi és a többi...
Miért kell ennek így lennie?! Miért nem tudok én természetes úton teherbe esni úgy, mint annyian mások, ágyban párnák közt, egymást szeretve és nem azon agyalva, hogy nem túl magas-e az FSH, túl alacsony az AMH, mi van ha jövőre se esem teherbe, és a többi és a többi...?

Bocsánat a negatív felhangért, de időnként ennek is ki kell jönnie...

Mindegy, marad addig is a méhpempő, a talpreflexológus (nagyon durván fájnak a méhet és petefészket érintő pontok, mikor masszíroz, tuti valami nem stimmel a hormonrendszeremmel), az ingatlanügyek és bizakodás a decemberben...

2013. október 24., csütörtök

Gyors helyzetjelentés

Babaproject fronton sok történés nincs, de olyan rég írtam bármit is, hogy gondoltam pár sor elejéig előkerülök.
Jövő csütörtökön (okt 31.) megyek a BMC-be 21. napi vérvételre és ultrahangra, illetve igyekszem majd a férjem időpontját is akkorra időzíteni (ne kérdezze senki miért nem intézkedtünk még ez ügyben, magam sem tudom:), így akkorra elvileg minden vizsgálattal meg is leszünk és november elején a következő ciklust már ott irányíthatják nekünk. Ha esetleg lemaradunk, akkor gondolom decemberben startolhatunk...ha mégsem, akkor január... Nem találgatok, igazából úgy érzem most már jó úton vagyunk, 1-2 hónap ide vagy oda nem számít. Annál is inkább, hogy közben belevágunk egy építkezésbe, ami az időnk jórészét ki fogja tölteni a következő egy évben, így bőven lesz teendőnk a "babagyártáson" kívül is.

Közben igyekszem erősíteni a szervezetemet, a Femibion 800 és D vitamin mellé elkezdtem méhpempőt is szedni, nagyon jókat olvastam róla. Illetve ajánlottak nekem egy talpreflexológust, hozzá is járok heti két alkalommal.

És persze olvasom a blogokat, nagyon örülök Martinának és drukkolok továbbra is minden sorstársnak! Popyfield

2013. október 14., hétfő

Best decision ever - avagy BMC 1. konzultáció

Elmondhatatlanul örülök, hogy bejelentkeztem, hogy elmentem és hogy végül nem lett a pénteki Mensmentises ultrahangból semmi, és így ezt a hónapot már a BMC-ben indíthatjuk a vizsgálatokkal.
9-re volt időpontom, és jelentem most 10:57 van, átautózva a fél várost is itt ülök a munkahelyemen! :)

Kedvesek voltak, türelmesek, segítőkészek, elmagyaráztak mindent, felvették az adatokat a jóféle kattogós írógéppel (én csíptem az egészet úgy, ahogy volt!), és mivel pont a ciklus 4. napján vagyok, a vérvételt is megejtettük.
Elfogadják a meglévő leleteinket, még a párom januári spermaeredményét is abban az esetben, ha a mostani amit majd ők végeznek nem mutat nagy eltérést.

Legközelebb október 31-én megyek vérvételre, nőgyógyászati vizsgálatra (UH), közben a férjem is elmegy a spermavizsgálatra és nagyon nagyon bízom benne, hogy novemberben akár már érdemben is történhet valami.

Nekünk itt lesz kisbabánk! :)

2013. október 11., péntek

BMC-re fel!

A helyzet megoldotta önmagát. Agyaltam, hogy jó-e még egy stimulált ciklus, miközben már a BMC-be készülünk, de azért ma reggel (miután tegnap este megjött) kértem egy időpontot ciklus eleji UH-ra a Mensmentis-be azzal a gondolattal, hogy nézzen meg a doki maradt-e ciszta az előző ciklusból, írja fel a clostilbegytet, közben kikérdezem a véleményét az esélyekről és az esetleges negatívumairól, majd vasárnapig eldöntöm, hogy elkezdjem-e beszedni vagy sem.
Nos az elméletem odáig működött is, hogy megkaptam az időpontomat negyed 3-ra UH-ra, majd átszervezve a munkáimat el is indultam időben, mikor is félúton megcsörrent a mobilom, hogy sorry, a doktor úr csúszásban van, ráérek még menni, kb. fél órával tolódik az időpont. Mondtam, hogy nekem ez annyira nem megoldható, ennyi ideig nem tudok ott dekkolni, viszont ha már egyszer eljöttem az irodából, nem mennék vissza leülni fél órára majd újra vissza... Hát, sajnos később nincs időpont (4-ig van rendelés...az én munkaidőm 5-ig tart és pontosan tudom mekkora mákom van amikor meg tudom oldani a napközbeni vizsgálatokat, de ma pont egy olyan nap volt, hogy egyszerűen nem ment)... Hétfőn viszont már a 4. cn lesz, amikor már szednem kéne a clostilbegytet...
Szóval ezt a hónapot kvázi buktuk. De novemberben amúgy is költözünk, hétfőn amúgy is BMC, szóval annyira nem bánom.
Lefénymásoltam az összes leletemet, a házassági anyakönyvi kivonatunkat, személyinket és lakcímkártyáinkat, dossziéba rendeztem őket és készen állok, hogy hétfőtől új fejezetet nyissunk.

2013. október 7., hétfő

Eredményhirdetés

Nem mondom, hogy nem volt izgalmas kinyitni az e-mailt (és a fájlt)...
De a megérzéseim nem csaltak, HCG < 1 (mértékegységet nem tudok, nem is fontos).

Abszolút nem ért váratlanul, fel voltam rá készülve.
Össze se tört, megyünk tovább.
Mindjárt hívom a dokit, remélem azonnal elhagyhatom a lóadag progeszteronokat és indulhat egy új hónap. Bár most nem vagyok biztos benne, hogy akarok még egy stimulálást, inkább koncentrálnék a BMC-s kivizsgálásokra, a költözésünkre és még egy sor dologra, de majd a dokival megkonzultálom és kitaláljuk.

Vérvétel pipa

Végülis majdnem kibírtam a hétvégét tesztelés nélkül.
Szombaton azért ellőttem egy 25-ös Rossmann-os Facelle tesztet, full negatív lett.
Aztán tegnap már nem kísérleteztem, úgy voltam vele a mai vérvételen úgyis minden kiderül.

Szóval reggel megvolt a vérvétel, várom az e-mailt.
Igazából nincs bennem feszült izgalom, valahogy nagyon azt érzem, hogy meg fog jönni és nem sikerült, csak dolgozik bennem a lórúgásnyi progeszteron és emiatt várat még magár a menzesz.

Na de nem találgatok, délután minden kiderül.

2013. október 4., péntek

Nem vagyok normális

Egy dolog, hogy nem bírom kivárni a hétfőt (vasárnapot), megöl a kíváncsiság, hogy sikerült-e ez a cikluskövetéses hónap*. De hogy én már most azon agyaljak mi lesz utána, az azért nem teljesen normális...
Történt ugyanis, hogy miután bejelentkeztem a hétfői vérvételre rájöttem, hogy ha mégse jártunk sikerrel és szeretnék a következő hónapnak is ezzel a stimulálós-tüszőrepesztős dologgal nekifutni, az egy ciklus eleji ultrahanggal indul. Nyilván ahhoz is kell időpont. Fel is hívtam a Mensmentist, hogy akkor kérnék biztos ami biztos alapon ultrahangot...mondjuk hétfőre vagy keddre (fogalmam sincs mikor kéne nem megjönnie, ovulációtól számítva elvileg hétfő, gyakorlatilag azonban a doki is megmondta, hogy a Duphaston és az Utrogestan kitolhatják kicsit...)... Itt jött a bonyodalom, ugyanis az én orvosom csak szerdán rendel. Na de ha az nekem már késő? Az ultrahangot a ciklus 1. vagy 2. napján kellene megejteni, hogy a 3.-on elkezdhessem szedni a clostilbegyt-et (vagy mást). Feldobtam hát a labdát az asszisztensnőnek, akivel sikerült telefonon konzultálnom, megígérte hogy visszahív mi a teendő ilyen esetben.
Nos a lehetőségek szerintem a következők:
  • Kapok egy UH időpontot egy másik dokihoz hétfőre vagy keddre, aki kimondja az ament a stimuláció indításához.
  • A dokim máshol is rendel hétfőn-kedden és akkor elmegyek oda UH-ra (ez feltételezés csupán, fogalmam sincs így van-e).
  • Ez a hónap stimuláció szempontjából ugrik, viszont úgyis megyek a BMC-be, legalább nézetek hormonsort a ciklus 3. napján és a 21.-en és ennyivel is közelebb leszünk a vizsgálatok végéhez.
  • Nem vagyok normális és nincs is szükség erre az egészre, mert hétfőn szépséges HCG értéket produkálok és az én leendő kicsi gyerekem majd foghatja a fejét, hogy az anyja annyira várta, hogy már a következő stimulálását tervezgette ahelyett, hogy róla ábrándozzon.
Bárhogy is lesz, aggodalom nincs bennem, inkább izgalmas várakozás. A hétfői vérvétel miatt, a vasárnap miatt, hogy merek-e majd tesztelni (az lesz a 14. DPO), az október közepi BMC-s konzultáció miatt és egyáltalán amiatt, hogy mikor lesz nekünk kisbabánk. És ezt most nem negatív értelemben írom, hanem tényleg izgalmas ez az egész, hogy vajon melyik lesz az a hónap, amikor gyökeresen megváltozik az életünk. Olyan jó már most is eljátszani a gondolattal, hogy hétfőtől talán egész más irányba terelődnek a dolgok, talán már nem a peteérés, a meddőségi kivizsgálás és hasonló dolgokon jár majd az eszem, hanem a terhességen. Akárki akármit mond, ezek jó dolgok. Hogy mindig ott az esély, minden egyes ciklus végén, hogy talán most van az, amikor lezárul az egyik fejezet és kezdődik egy új. :)

Ettől függetlenül az agyam kattog és a stimulált cikluson túl már a BMC-s konzultáción is agyalok. Hogyne tenném. :) Szóval Lányok, akiknek van BMC-s tapasztalata, kérnék egy kis segítséget. A szükséges vizsgálatok közül sokakkal megvagyunk, de nem tudom mit jelent a belgyógyászati kivizsgálás. Nektek mi volt? Az EKG-ra ők adnak beutalót vagy elfogadják máshonnan is? Ugyanígy a vérvételnél a hormonsoron túl van egy teljes labor (ha jól értem), ezt is náluk kell csináltatni vagy intézhetem háziorvoson keresztül is máshol?


* még mindig nem érzek semmit az ég világon... egy biztos, ha meg is fog jönni, legalább a PMS-t megúsztam ebben a hónapban