11. dpo - Kérdőjelek

Szerintem nincs olyan sorstársam, aki ne értene velem egyet abban, hogy

• egy babára vágyó/váró nő élete 2 hetes etapokban zajlik
• ezek közül a 2 hetes periódusok közül a második, "várakozós" rész lassabban telik, mint bármi más a világon
• nincs annál idegesítőbb, mint hogy a kora terhességi tünetek csontra megegyez(het)nek a PMS tünetekkel, ezáltal esélytelen bármire is következtetni.

Én komolyan nagyon irigylem azokat a nőket, akik első pillanattól érzik, hogy megfogan bennük egy új élet, akik számára ezáltal egyértelmű, hogy azért fáj a cicijük, azért görcsölget a méhük, azért húz a derekuk, stb..
Na hát én nem tartozom közéjük.

Az inszem utáni pár napban őrült módon feszültek a melleim, hol a bimbók fájtak - hol az egész package, szurkált a méhem és a petefészkem, örültem, hogy érzek valamit és azt gondoltam biztosan történik valami odabent.
Aztán az inszem utáni 5-6. naptól megszűntek a tünetek, konkrétan meg voltam győződve róla, hogy velem aztán az ég világon semmi nincs, lefutott kör, nem tartozunk a nagyon szerencsés első inszemből babásodó párok közé.

Most, így a 11. dpo-n megint elbizonytalanodtam... fájnak újra a melleim (hol jobban hol kevésbé, nyomkodom magam all day, mint valami eszelős - igaz Poppy Field?:), mensis görcseim - húzódások vannak a méhemben, fáj a derekam, szóval a PMS létező összes tünetét tankönyv-szerűen produkálom.
De akár lehet ez ugye babásodás is...
Csak ki mer bárminek is hinni 2 év próbálkozás után? Én ugyan nem merem beleélni magam semmibe, sőt megnyugtató belső hang sem szól bennem, hogy nyugi sikerült.

Ennél több kérdőjel nincs is a világon, mint amennyi bennem van... lehet, hogy mégis oltári mázlink van? Lehetséges, hogy még sincs elzáródva (annyira) az a bal oldali petevezető? Lehet nem is PMS?

Ááááá...ki bírja ezt idegekkel?:)

Hétfőn (14. dpo) teszt, jöjjön aminek jönnie kell!

3. dpo

Azt hiszem lassan de biztosan ürül ki a szervezetemből a dupla adag tüszőrepesztő (illetve az abból származó hcg). Szombat este adtam be, vasárnaptól folyamatosan fájtak a cicijeim, az inszem napján és másnap csak a mellbimbók, azóta pedig az egész..ma délután kifejezetten erős fájdalom volt, amitől persze rém boldog voltam pár pillanatig, hogy milyen szuper lehet terhesen ezt érezni (miközben pontosan tudtam, hogy ez még tuti csak a tüszőrepesztő miatt van)... aztán estére kezdett enyhülni, és bár még most is érzem, azt hiszem el fog múlni. De persze nagyon bízom benne, hogy visszatér a dolog, vagy ha el is múlik (átmenetileg) az nem jelenti azt, hogy nem sikerült, és különben is mindenkinél mások a jelek, tünetek... Mindenesetre ebbe bele lehet bolondulni ebbe az állandó magamat figyelgetésbe. :)
A méhemet és a bal petefészkemet érzem, néha ilyen mensi-jellegű érzés a méhben, néha tompa nyomás a petefészekben, de nem gondolom, hogy ezekből messzemenő következtetéseket lehetne levonni.
Mindenesetre telnek a napok, előbb-utóbb itt lesz a tesztelés ideje.
Poppy-val elmélkedtünk róla, hogy vajon nem kéne-e vérvétellel indítani (mondjuk a 14. dpo-n), mert az ugye mégiscsak egyértelmű és számszerűsítve látja az ember a megmásíthatatlant, viszont azt is megállapítottuk, hogy azért az elég rideg és konkrét találkozás az eredménnyel, ha mondjuk az ember a postafiókjában nézegeti a megnyitásra váró e-mailt és a képernyőn kell szembesülnie a dolgokkal...
A tesztelésnek megvan a maga "romantikája", intimitása...lehet tördelni a kezünket, hogy vajon megjelenik-e a csík, van ugye 10-15 perc lauf, hogy hátha nem is rögtön, hanem csak percek múlva... szóval ez a megoldás jobban tetszik. Annál is inkább, hogy én igenis szeretnék tesztelni. A szeptemberi cikluskövetéses hónap óta még csak esélyem sem volt erre (és ott egyből vérvétellel kezdtem a 14. dpo-n az orvos tanácsára), mert mindig óramű pontossággal megjön, napokkal előtte érzem a jeleket, fölöslegesen meg az ember nem lövi el a teszteket... szóval lesz itt minden, teszt is meg szerintem vérvétel is, csak győzzem kivárni.

Életjel...karácsony és a jövő

Ezer meg egy éve nem írtam, ami egyfelől frusztrál, másfelől viszont nem volt kifejezett közléskényszer bennem az utóbbi időben....így mások blogjainak olvasása/kommentelése és persze a hatalmas öröm miattuk (Heni pozitív tesztje, Est világra jött Kissmajma) és mély szomorúság mások kudarca miatt (akiket inkább nem nevesítek, mert biztosan tudom hamarosan ugyanolyan öröm éri őket is, és akkor majd esküszöm külön bejegyzésben gratulálok!:), szóval ezekkel teltek inkább a blogírás helyetti percek...

Mindenkinek aki olvas, együtt izgul velem/velünk és főleg akik hasonló cipőben járnak, boldog és békés karácsonyt kívánok, az új évre pedig mindenkinek külön-külön pozitív teszteket, növekvő pocakot, problémamentes babavárást és gyönyörű kisbabát! Azoknak, akik már átélték a terhesség és anyaság csodáját pedig azt, hogy legalább annyira élvezzék és értékeljék a babázás minden percét, mint a várakozás hosszú napjait, hogy a nehézségek ellenére bőven legyen túlsúlyban az öröm, boldogság és a tudat, hogy az egyik legnagyobb vágyuk immár teljesült! :)

Velünk sok történés igazából nincs, elmondhatatlanul várom a január elejét, amikor újra a BMC vendégszeretetét élvezhetem és kezdetét veheti az első (és egyben utolsó) inszeminációm.
Egész egyszerűen eldöntöttem, hogy a 2013-as az utolsó kettesben töltött karácsonyunk a férjemmel, jövőre pedig már hármasban ünneplünk. Legyen is elég ennyi, mást nem is kívánok. :)

Gyors helyzetjelentés

Babaproject fronton sok történés nincs, de olyan rég írtam bármit is, hogy gondoltam pár sor elejéig előkerülök.
Jövő csütörtökön (okt 31.) megyek a BMC-be 21. napi vérvételre és ultrahangra, illetve igyekszem majd a férjem időpontját is akkorra időzíteni (ne kérdezze senki miért nem intézkedtünk még ez ügyben, magam sem tudom:), így akkorra elvileg minden vizsgálattal meg is leszünk és november elején a következő ciklust már ott irányíthatják nekünk. Ha esetleg lemaradunk, akkor gondolom decemberben startolhatunk...ha mégsem, akkor január... Nem találgatok, igazából úgy érzem most már jó úton vagyunk, 1-2 hónap ide vagy oda nem számít. Annál is inkább, hogy közben belevágunk egy építkezésbe, ami az időnk jórészét ki fogja tölteni a következő egy évben, így bőven lesz teendőnk a "babagyártáson" kívül is.

Közben igyekszem erősíteni a szervezetemet, a Femibion 800 és D vitamin mellé elkezdtem méhpempőt is szedni, nagyon jókat olvastam róla. Illetve ajánlottak nekem egy talpreflexológust, hozzá is járok heti két alkalommal.

És persze olvasom a blogokat, nagyon örülök Martinának és drukkolok továbbra is minden sorstársnak! Popyfield

Vérvétel pipa

Végülis majdnem kibírtam a hétvégét tesztelés nélkül.
Szombaton azért ellőttem egy 25-ös Rossmann-os Facelle tesztet, full negatív lett.
Aztán tegnap már nem kísérleteztem, úgy voltam vele a mai vérvételen úgyis minden kiderül.

Szóval reggel megvolt a vérvétel, várom az e-mailt.
Igazából nincs bennem feszült izgalom, valahogy nagyon azt érzem, hogy meg fog jönni és nem sikerült, csak dolgozik bennem a lórúgásnyi progeszteron és emiatt várat még magár a menzesz.

Na de nem találgatok, délután minden kiderül.

Nem vagyok normális

Egy dolog, hogy nem bírom kivárni a hétfőt (vasárnapot), megöl a kíváncsiság, hogy sikerült-e ez a cikluskövetéses hónap*. De hogy én már most azon agyaljak mi lesz utána, az azért nem teljesen normális...
Történt ugyanis, hogy miután bejelentkeztem a hétfői vérvételre rájöttem, hogy ha mégse jártunk sikerrel és szeretnék a következő hónapnak is ezzel a stimulálós-tüszőrepesztős dologgal nekifutni, az egy ciklus eleji ultrahanggal indul. Nyilván ahhoz is kell időpont. Fel is hívtam a Mensmentist, hogy akkor kérnék biztos ami biztos alapon ultrahangot...mondjuk hétfőre vagy keddre (fogalmam sincs mikor kéne nem megjönnie, ovulációtól számítva elvileg hétfő, gyakorlatilag azonban a doki is megmondta, hogy a Duphaston és az Utrogestan kitolhatják kicsit...)... Itt jött a bonyodalom, ugyanis az én orvosom csak szerdán rendel. Na de ha az nekem már késő? Az ultrahangot a ciklus 1. vagy 2. napján kellene megejteni, hogy a 3.-on elkezdhessem szedni a clostilbegyt-et (vagy mást). Feldobtam hát a labdát az asszisztensnőnek, akivel sikerült telefonon konzultálnom, megígérte hogy visszahív mi a teendő ilyen esetben.
Nos a lehetőségek szerintem a következők:

• Kapok egy UH időpontot egy másik dokihoz hétfőre vagy keddre, aki kimondja az ament a stimuláció indításához.
• A dokim máshol is rendel hétfőn-kedden és akkor elmegyek oda UH-ra (ez feltételezés csupán, fogalmam sincs így van-e).
• Ez a hónap stimuláció szempontjából ugrik, viszont úgyis megyek a BMC-be, legalább nézetek hormonsort a ciklus 3. napján és a 21.-en és ennyivel is közelebb leszünk a vizsgálatok végéhez.
• Nem vagyok normális és nincs is szükség erre az egészre, mert hétfőn szépséges HCG értéket produkálok és az én leendő kicsi gyerekem majd foghatja a fejét, hogy az anyja annyira várta, hogy már a következő stimulálását tervezgette ahelyett, hogy róla ábrándozzon.

Bárhogy is lesz, aggodalom nincs bennem, inkább izgalmas várakozás. A hétfői vérvétel miatt, a vasárnap miatt, hogy merek-e majd tesztelni (az lesz a 14. DPO), az október közepi BMC-s konzultáció miatt és egyáltalán amiatt, hogy mikor lesz nekünk kisbabánk. És ezt most nem negatív értelemben írom, hanem tényleg izgalmas ez az egész, hogy vajon melyik lesz az a hónap, amikor gyökeresen megváltozik az életünk. Olyan jó már most is eljátszani a gondolattal, hogy hétfőtől talán egész más irányba terelődnek a dolgok, talán már nem a peteérés, a meddőségi kivizsgálás és hasonló dolgokon jár majd az eszem, hanem a terhességen. Akárki akármit mond, ezek jó dolgok. Hogy mindig ott az esély, minden egyes ciklus végén, hogy talán most van az, amikor lezárul az egyik fejezet és kezdődik egy új. :)

Ettől függetlenül az agyam kattog és a stimulált cikluson túl már a BMC-s konzultáción is agyalok. Hogyne tenném. :) Szóval Lányok, akiknek van BMC-s tapasztalata, kérnék egy kis segítséget. A szükséges vizsgálatok közül sokakkal megvagyunk, de nem tudom mit jelent a belgyógyászati kivizsgálás. Nektek mi volt? Az EKG-ra ők adnak beutalót vagy elfogadják máshonnan is? Ugyanígy a vérvételnél a hormonsoron túl van egy teljes labor (ha jól értem), ezt is náluk kell csináltatni vagy intézhetem háziorvoson keresztül is máshol?


* még mindig nem érzek semmit az ég világon... egy biztos, ha meg is fog jönni, legalább a PMS-t megúsztam ebben a hónapban

Egyre nehezebb...

..kibírni jelek és tünetek kutatása nélkül.. Ma vagyok a 8. dpo-n, nem tehetek róla, nem bírok nem utána olvasni vagy kutakodni, hogy mit kéne/lehetne ilyenkor már érezni vagy másoknál ez hogy volt. Persze mantrázom folyamatosan, hogy minden úgy jó ahogy van, nem kell ennyit foglalkozni magammal, még van egy hét, addig ki kell bírni, stb., de azért tegyük a szívünkre a kezünket, ez nem olyan egyszerű az internet világában meg ugye egyáltalán olyan esetben, ha az ember lánya jó ideje babára vágyik és konkrétan egy ilyen időzítéses, cikluskövetéses hónapot tol éppen.
Jelentem semmit nem érzek. Leszámítva egy minimális menzesz-megjövős érzést, de szerintem ha nem figyelnék oda, az se lenne... Naná, hogy elolvastam a többiek blogjában, kinél hogy volt, és aggódok, hogy nekem miért nem fáj még a mellem, pedig másak ilyenkor már simán... vagy miért nem érzem a beágyazódást, miért nem émelygek, stb..
Miközben pontosan tudom, hogy egyrészt ha lenne is tünetem simán lehetne PMS, nagyon sok nő nem érez semmit, míg mások az első pillanattól egyértelmű jeleket vélnek felfedezni magukon...
Mindenesetre igyekszem nem megőrülni itt a finisben, terveim szerint jövő hétfőn (14. dpo) vérvétellel indítok (persze ha addig nem jön meg...). Az elég egyértelműen megmondja majd mi a helyzet, csak bírjam ki addig...

Telnek a napok

Igazából nem tudok semmi kivételes történésről vagy eseménydús hétköznapokról beszámolni baba-projekt fronton, de jelentem minden rendben, beszedem/felhelyezem a rengeteg progeszteront előírás szerint és persze reménykedek. Érezni nem érzek semmit, de gondolom nem is kell, illetve tudatosan figyelek arra, hogy ne agyaljak semmi tüneten vagy akár csak azon, hogy vajon mikortól kellene éreznem bármit is... szerintem az a jó, ha nem érzek semmit, punktum.
Viszont be kell vallanom, hogy a közvetlen tüszőrepesztő szuri előtti és utáni biztonsági szexek elmaradtak. Előtte írtam is, hogy esélytelen volt, mert otthon sem voltam, az utána következő napon pedig (szégyen-gyalázat tudom!:) elaludtam...
Szóval most szólok, ha ebből baba lesz, akkor nagyon pontosan követi a protokollt és bevált a 36 órás ütemterv. Rendes és pontos baba lesz. Ha pedig mégsem, akkor nagyon nem lepődök meg, mert eddig a spontán próbálkozós hónapokban mindig jóval többet voltunk együtt, mint most, amikor cikluskövetésben vagyunk, gyógyszerekkel, doki-felügyelettel, mindennel. Viszont ki tudja? Lehet, hogy pont most... :)
Ha pedig mégsem, akkor eldöntöttem, hogy a következő hónapban is megpróbálok egy ugyanilyen terminált együttlétes ciklust, ugyanis október 7. körül kell megjönnie (illetve dehogy kell), és mivel a BMC-be csak 14-re van időpontunk, abban a hónapban már úgysem tudok hormonsort nézetni, tehát a kivizsgálás úgyis csúszik egy hónappal (Estnél olvastam, hogy ragaszkodnak az általuk végzett hormonvizsgálatokhoz).
Illetve itt kérdezném tapasztaltabbaktól, hogy szerintetek egy adott ciklus hormoneredményeit befolyásolja az, hogy az előzőben volt-e stimulálás? (clostilbegyt, sárgatest pótlás és hasonlók)
Persze minek szaladok így előre, előbb várjuk ki mi lesz ebből a hónapból, de engem pont az nyugtat meg, hogy tudom mi fog történni a következőkben, és pont emiatt van rajtam valami mérhetetlen nyugalom*, mert BIZTOS VAGYOK BENNE, hogy így vagy úgy, a BMC-ben vagy még a magándokinál, terminált együttléttel, inszeminációval vagy akár lombikkal, de LESZ KISBABÁNK.

*meg azért is, mert közben zajlik az életünk egyéb más területe jócskán, és úgy tűnik tavasztól építkezünk, jövő augusztus végén/szeptemberben lesz készen, addig albérletezünk (ahova novemberben költözünk a mostani lakásunkból, amit eladtunk), szóval ez a kicsi gyerek ráér megszületni... De nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez érdekel a legkevésbé, bármikor érkezik, lesz helye és annyira de annyira fogjuk várni és szeretni, hogy jobban már nem is lehet. 

20.

Reggel óramű pontossággal megjött.
Ez a 20. nagyon nem várt menstruációm.
A 20. hónap, amikor hiába reménykedtem.
A 20. hónap, amikor elhaladva a drogériában a tamponos sor mellett arra gondoltam, vajon kell-e még vennem vagy végre nem lesz rá szükség (utólag milyen nevetségesnek tűnik, hogy már az első próbálkozós hónapokban is gondoltam erre...hát elég sok dobozzal vettem azóta, mi tagadás...).
A 20. hónap, amikor azt gondoltam, talán most végre, hátha ez a mi időnk, végre nekünk is, most majd megtudom milyen, stb. stb...

20 nagyon hosszú hónap.

Fogalmam sincs hogy lehet ezt több évig csinálni. Nem is akarom megtudni. De ha őszinte akarok lenni nekem már ez is túl sok. Nem így képzeltem, nem így terveztem, nem erről volt szó a fejemben na.
Amióta az eszemet tudom szeretnék gyereket. Kisbabát gondozni, altatni, etetni, óvni, szeretni. Nevelni, értelmes, jóravaló embert faragni belőle... Nekem már önmagában azt kivárni, hogy egyáltalán eljöjjön az ideje amikor vállalhatjuk, egy örökkévalóság volt. Tizenévesen is erre vágytam, mikor mások karrierről meg egyebekről... Persze közben teljesen normális tinédzser és fiatal voltam, fiúkkal ismerkedtem, főiskolára jártam, dolgozni kezdtem, stb. De mindig ott volt bennem, hogy én ANYA szeretnék lenni.
Mikor végre tavaly januárban eldöntöttük, hogy belevágunk, szinte már el se hittem, hogy végre valóra vált. Végre nem csak álom lesz, hanem valóság.
Nos erre a valóságra még várni kell.
De ez az első nap ilyen, a hasam fáj, a hangulatom nem túl fényes...de úgyis felszívom magam és nekivágunk újra.

Szombaton kezdem szedni a clostilbegyt-et.
És továbbra is reméljük a legjobbakat.

27. cn

27. napon vagyok, egyelőre sehol semmi.
Amennyiben az észleléseim szerint jól éreztem az ovulációt a 12. napon, tegnap/ma meg kellett volna jönnie. Persze ez önmagában az ég világon semmit nem jelent, az is lehet, hogy sokkal később volt az ovuláció és becsapott a szervezetem, de akár a luteális fázisom is lehet hosszabb, mint 14 nap.
Holnap mindenesetre elutazunk oda, ahova "minden út vezet"...4 csodálatos napot töltünk majd együtt és akár megjön akár nem, nem fogok kétségbe esni.
Ha megjön, még lelkesebben megyek majd szeptemberben vissza a dokihoz, és nagyon nagy reményekkel indulok neki a stimulált ciklusnak, mert eddig soha nem lehettem biztos abban, hogy megrepedtek a tüszőim, ő viszont injekciókkal garantálja majd. Hátha minden csak az időzítésen múlik... sose lehet tudni.
Ha mégsem jön meg, és ennek egy pici kis csoda az oka, akkor nem lesz nálunk boldogabb ember a Földön.
Nagyon nagyon várom...

Minden a maga rendjén

A hycosy vizsgálat másnapján még éreztem minimális görcsöket, illetve görcsnek nem is mondanám, inkább úgyszólván éreztem a méhemet és kész, abszolút semmi gondot nem okozott és  egyáltalán nem kellett fájdalomcsillapítót bevennem. Egyetlen darab cataflam-ot vettem be még a beavatkozás előtt, utána semmi bajom nem volt. Ne féljen tőle senki, abszolút vállalható!
Azóta megtettük, amit a haza megkövetelt, kedd-szerdán nagyon erősen jelzett a jobb oldali petefészkem, hogy megérett az előtte ultrahangon is látott petécske, szerintem abszolút minden ideális volt, és mivel ugye szerencsére ebben a hónapban pont jó oldalon volt, esélyünk is van a sikerre. :)
Nagyon bízom benne, hogy a hycosy megtisztította az útvonalat, és könnyedén egyesültek a srácaink. :)
Közben persze zajlik az élet, minden halad a maga rendjén. Dolgozunk, Balatonoztunk, készülünk a Szigetre, aztán a hosszú hétvégén még egy római utazásra is, szóval kerek a világ. :)
Jövő hét második felében pedig kiderül, hogy sikeres hónapot zárunk-e. :)

Ólom lábakon jár az idő

Más blogok idevágó bejegyzéseit pár óra alatt végigolvasva olyan "simának" tűnik 1-1 teherbe esés... stimuláció, inszem vagy lombik, pár nap várakozás, pozitív teszt és sok sok öröm. Nehogy megkövezzen bárki is, pontosan tudom milyen nehéz és embert próbáló tortúra minden egyes próbálkozás ezeknek a lányoknak és fejet is hajtok mind előtt, komolyan. Ezt csak azért említem, mert úgy érzem nem telik az idő és továbbra is olyan, mintha nem haladnénk, nem történik semmi. Az orvos által felírt antibiotikumot nem tudtam beszedni, mert első körben augmentint írt fel, amitől korábban több alkalommal mindenféle viszketős altáji bajaim lettek, így két kör e-mailes konzultáció (és pár telefon) után abban maradtunk, hogy felír helyette egy másikat (plusz biztonság kedvéért egy hüvelykúpot), aztán ha ezt beszedtem (feltettem, elhasználtam és egyáltalán), jöhet a kontroll. Utána pedig a rákövetkező ciklus elején az átjárhatósági.
Ez konkrétan az én esetemben augusztus eleje lesz... hát, nem mondom hogy közel van.
Közben meg olyan jó, hogy nyár van, hogy két napon belül elutazunk és átszelve az óceánt ismét új helyeket fedezünk fel, hogy idén még ismét önfeledten fesztiválozhatunk nyáron (nem is egyszer!), hogy vár ránk egy költözés (még idén) és egyáltalán, hogy egészségesek vagyunk és életünk legboldogabb időszaka még csak most jön. :)
Arról meg nem is beszélve, hogy -ezt már korábban is említettem- az utazásunk alatt azért az is ki fog derülni, hogy vajon ebben a hónapban sikerrel jártunk-e és esetleg csodák csodájára megfogant-e magától a kisbabánk. :) Mit mondjak...reménykedek...annyiszor képzeltem már be tüneteket, annyiszor képzeltem már be azt, hogy "mivel nincsenek tüneteim ez csakis terhesség lehet", annyiszor vártam már, hogy tesztelhessek legalább (aztán ez többször elő is fordult, még többször pedig esély se volt rá annyira pontos volt a kis vörös), szóval fene se tudja...
26. napon vagyok, általában 28-30 napra szokott megjönni... a mellem érzékeny (ill. inkább a mellbimbóm), puffadok és fáradékony vagyok (mondjuk ebben a 40 fokban ki nem) és persze bármennyire is szeretném csak ezen jár az eszem... :)
Aki csak 1 hónapnál is régebb óta próbálkozik teherbe esni, érti mire gondolok. Ólom lábakon jár az idő... :)