Telnek a napok

Talán butaság vagy megmosolyogtat sokakat, de én a mai napig minden reggel úgy ébredek, hogy megfogom a hasamat és nyugtázom magamban, hogy de jó, tényleg babát várok. :) Mi tagadás, nem igazán tudom még felfogni, és az se titok, hogy jó arra ébredni, hogy nem álmodtam az egészet.

Az émelygésem hol erősebb hol kevésbé támad, természetesen ha nem érzem, azonnal kattogni kezd az agyam, hogy nincs-e baj. Nem vagyok normális, tudom. Azon is agonizálok kb. a 7. hét óta, hogy vajon nekem miért nem feszül a cicim... (éjszakánként egyébként érzem, de nappal semmi) Ismétlem: nem vagyok normális, tudom. :)

A hematóma reményeim szerint ahogy jött úgy múlik, észrevétlenül.Vérzés azóta sem volt (kopp-kopp), szedem a Rutascorbint és persze menetrendszerűen adagolom az Utrogestant.

Egy pillanatig sem akarom pörgetni az időt, de persze számolom a napokat a következő ultrahangig. Mindennél jobban várom, hogy világra jöjjön a babánk és a világot jelenti már most, de sokszor még saját magamnak is meg-, és felfoghatatlan az egész... főleg amikor épp semmilyen tünetem nincs és éppúgy érzem magam a bőrömben, mint két hónappal ezelőtt... viszont az ultrahangon ott van, látjuk, már a szíve is dobog... hát ki ne akarná mozizni őt állandóan?!:) Egy hét múlva ez is eljön és természetesen már most lelkifurdalásom van, hogy így siettetem az időt, mikor megfogadtam, hogy nem leszek a "mindig a következő etapot várjuk" típusú kismama... (talán a megfogalmazás is rossz, elvégre nem típus ez, egész egyszerűen csak az egészséges kíváncsiság és megnyugvás iránti vágy, hogy tudjam minden rendben van, lássam a két szememmel, hogy ott van és minden rendben vele)

A következő lépés a 12. heti genetikai ultrahang lesz, amire babonából nem akartam korán időpontot egyeztetni, de lemaradni sem akartam a sokak által javasolt istenhegyi genetikus doktornőről, így ma felhívtam őket és április 02-re sikerült is bekerülni hozzá. Kombinált tesztet választottunk, ezt javasolta Szűcs doktor is múlt héten. Naivan most azt gondolom, hogy ott végre megnyugszom és fellélegzem majd, hogy tényleg minden rendben, de gondolom jönnek majd az újabb és újabb parák... :) Sebaj, szépen lassan majd hozzászokom ehhez is.

Apropó, olyan fura még leírni is... 9 hetes + 1 napos a terhességem. Hát nem hihetetlen?:)

Megdobban a szív

Bocsánat mindenkitől, aki aggódott és várta a jelentkezésemet, többet nem tűnök így el, ígérem!

Az első ultrahangra február 5-én mentünk, ahol egy 6-7 mm-es petezsák látszódott kis szikhólyaggal. Határtalanul boldog voltam és az első kő legördült a szívemről, méhen belül van, minden rendben. :)

Közben volt egy befizetett utunk egy messzi-messzi meleg helyre, amit én szívem szerint azonnal lemondtam volna, de a férjem nagyon szeretett volna elutazni. Ő abszolút optimistán és pozitívan állt a helyzethez, meggyőződése volt, hogy nem lehet bajunk és csak jót tehet egy utazás, ahol sokat pihenünk, gyűjtjük a D-vitamint a napsugarakból, nem stresszelünk és elkerüljük messziről az influenza-járványt.
Végül megbeszéltünk mindent a dokival és elutaztunk. Azt inkább nem részletezem hogy paráztam végig (főleg a repülőutakon), de összességében tényleg rengeteget pihentem, tömtem magamba a sok gyümölcsöt és mantráztam magamban, hogy minden a legnagyobb rendben, a kis picikénk egészséges és szépen fejlődik a pocakomban.

Vasárnap jöttünk haza és ma volt esedékes az újabb ultrahang. Három hete volt az első, hihetetlen hosszú volt ez az idő, nagyon nehéz volt a várakozás.

De örömmel jelentem, hogy a kisbabánk 8 hetes + 1 napos, 17 mm-es az ülőmagassága és gyönyörűen kalimpál a kicsi szíve!:)

Elmondhatatlan érzés...boldogság, öröm, kíváncsi várakozás, és persze egy abszolút csoda, hogy 2 év várakozás után végre sikerült. Kisbabánk lesz!:) Még szokom a gondolatot, mindig. :)

A tüneteim jönnek-mennek, természetesen ez is állandó aggodalomra ad okot (bár a mai ultrahang megnyugtatott szerintem pár napra:), a mellfeszülésem másfél hete elmúlt, viszont napi szinten émelygek (főként délelőtt), folyamatosan rágcsálnom kell valamit, hogy ne érezzem. Képes lennék az egész napot átaludni (aminek egyébként a nyaralás nagyon jót tett, a napi 10 óra alvás minimum volt), és összességében olyan fura a világ. Mintha kívülről szemlélném vagy nem is tudom. Nehéz megfogalmazni, mindenesetre nem panaszkodhatok, mert jól érzem magam a bőrömben és nem kínoznak súlyosabb rosszullétek.

A mai ultrahangon sajnos látszott a petezsák mellett egy hematóma is, ami miatt Rutascorbint kell szednem és két hét múlva ellenőrzi az orvos, hogy felszívódóban van-e, de szerencsére semmilyen panaszt nem okoz, reméljük így is marad. Mindenesetre ha vérezni kezdenék, legalább tudjuk, hogy emiatt van. Természetesen ha ilyen előfordulna hívnom kéne azonnal a dokit, azt mondta valószínűleg megemelné az Utrogestan és Rutascorbin adagot, de egyelőre ezzel nem foglalkozunk. Szűcs doktor úr sem aggódott különösebben, nem kell feküdnöm vagy ilyesmi, reméljük magától felszívódik majd.

Ezek a hírek felénk, hihetetlen de, igaz. Állapotos vagyok. :)

11. dpo - Kérdőjelek

Szerintem nincs olyan sorstársam, aki ne értene velem egyet abban, hogy

• egy babára vágyó/váró nő élete 2 hetes etapokban zajlik
• ezek közül a 2 hetes periódusok közül a második, "várakozós" rész lassabban telik, mint bármi más a világon
• nincs annál idegesítőbb, mint hogy a kora terhességi tünetek csontra megegyez(het)nek a PMS tünetekkel, ezáltal esélytelen bármire is következtetni.

Én komolyan nagyon irigylem azokat a nőket, akik első pillanattól érzik, hogy megfogan bennük egy új élet, akik számára ezáltal egyértelmű, hogy azért fáj a cicijük, azért görcsölget a méhük, azért húz a derekuk, stb..
Na hát én nem tartozom közéjük.

Az inszem utáni pár napban őrült módon feszültek a melleim, hol a bimbók fájtak - hol az egész package, szurkált a méhem és a petefészkem, örültem, hogy érzek valamit és azt gondoltam biztosan történik valami odabent.
Aztán az inszem utáni 5-6. naptól megszűntek a tünetek, konkrétan meg voltam győződve róla, hogy velem aztán az ég világon semmi nincs, lefutott kör, nem tartozunk a nagyon szerencsés első inszemből babásodó párok közé.

Most, így a 11. dpo-n megint elbizonytalanodtam... fájnak újra a melleim (hol jobban hol kevésbé, nyomkodom magam all day, mint valami eszelős - igaz Poppy Field?:), mensis görcseim - húzódások vannak a méhemben, fáj a derekam, szóval a PMS létező összes tünetét tankönyv-szerűen produkálom.
De akár lehet ez ugye babásodás is...
Csak ki mer bárminek is hinni 2 év próbálkozás után? Én ugyan nem merem beleélni magam semmibe, sőt megnyugtató belső hang sem szól bennem, hogy nyugi sikerült.

Ennél több kérdőjel nincs is a világon, mint amennyi bennem van... lehet, hogy mégis oltári mázlink van? Lehetséges, hogy még sincs elzáródva (annyira) az a bal oldali petevezető? Lehet nem is PMS?

Ááááá...ki bírja ezt idegekkel?:)

Hétfőn (14. dpo) teszt, jöjjön aminek jönnie kell!

3. dpo

Azt hiszem lassan de biztosan ürül ki a szervezetemből a dupla adag tüszőrepesztő (illetve az abból származó hcg). Szombat este adtam be, vasárnaptól folyamatosan fájtak a cicijeim, az inszem napján és másnap csak a mellbimbók, azóta pedig az egész..ma délután kifejezetten erős fájdalom volt, amitől persze rém boldog voltam pár pillanatig, hogy milyen szuper lehet terhesen ezt érezni (miközben pontosan tudtam, hogy ez még tuti csak a tüszőrepesztő miatt van)... aztán estére kezdett enyhülni, és bár még most is érzem, azt hiszem el fog múlni. De persze nagyon bízom benne, hogy visszatér a dolog, vagy ha el is múlik (átmenetileg) az nem jelenti azt, hogy nem sikerült, és különben is mindenkinél mások a jelek, tünetek... Mindenesetre ebbe bele lehet bolondulni ebbe az állandó magamat figyelgetésbe. :)
A méhemet és a bal petefészkemet érzem, néha ilyen mensi-jellegű érzés a méhben, néha tompa nyomás a petefészekben, de nem gondolom, hogy ezekből messzemenő következtetéseket lehetne levonni.
Mindenesetre telnek a napok, előbb-utóbb itt lesz a tesztelés ideje.
Poppy-val elmélkedtünk róla, hogy vajon nem kéne-e vérvétellel indítani (mondjuk a 14. dpo-n), mert az ugye mégiscsak egyértelmű és számszerűsítve látja az ember a megmásíthatatlant, viszont azt is megállapítottuk, hogy azért az elég rideg és konkrét találkozás az eredménnyel, ha mondjuk az ember a postafiókjában nézegeti a megnyitásra váró e-mailt és a képernyőn kell szembesülnie a dolgokkal...
A tesztelésnek megvan a maga "romantikája", intimitása...lehet tördelni a kezünket, hogy vajon megjelenik-e a csík, van ugye 10-15 perc lauf, hogy hátha nem is rögtön, hanem csak percek múlva... szóval ez a megoldás jobban tetszik. Annál is inkább, hogy én igenis szeretnék tesztelni. A szeptemberi cikluskövetéses hónap óta még csak esélyem sem volt erre (és ott egyből vérvétellel kezdtem a 14. dpo-n az orvos tanácsára), mert mindig óramű pontossággal megjön, napokkal előtte érzem a jeleket, fölöslegesen meg az ember nem lövi el a teszteket... szóval lesz itt minden, teszt is meg szerintem vérvétel is, csak győzzem kivárni.

Nem vagyok normális

Egy dolog, hogy nem bírom kivárni a hétfőt (vasárnapot), megöl a kíváncsiság, hogy sikerült-e ez a cikluskövetéses hónap*. De hogy én már most azon agyaljak mi lesz utána, az azért nem teljesen normális...
Történt ugyanis, hogy miután bejelentkeztem a hétfői vérvételre rájöttem, hogy ha mégse jártunk sikerrel és szeretnék a következő hónapnak is ezzel a stimulálós-tüszőrepesztős dologgal nekifutni, az egy ciklus eleji ultrahanggal indul. Nyilván ahhoz is kell időpont. Fel is hívtam a Mensmentist, hogy akkor kérnék biztos ami biztos alapon ultrahangot...mondjuk hétfőre vagy keddre (fogalmam sincs mikor kéne nem megjönnie, ovulációtól számítva elvileg hétfő, gyakorlatilag azonban a doki is megmondta, hogy a Duphaston és az Utrogestan kitolhatják kicsit...)... Itt jött a bonyodalom, ugyanis az én orvosom csak szerdán rendel. Na de ha az nekem már késő? Az ultrahangot a ciklus 1. vagy 2. napján kellene megejteni, hogy a 3.-on elkezdhessem szedni a clostilbegyt-et (vagy mást). Feldobtam hát a labdát az asszisztensnőnek, akivel sikerült telefonon konzultálnom, megígérte hogy visszahív mi a teendő ilyen esetben.
Nos a lehetőségek szerintem a következők:

• Kapok egy UH időpontot egy másik dokihoz hétfőre vagy keddre, aki kimondja az ament a stimuláció indításához.
• A dokim máshol is rendel hétfőn-kedden és akkor elmegyek oda UH-ra (ez feltételezés csupán, fogalmam sincs így van-e).
• Ez a hónap stimuláció szempontjából ugrik, viszont úgyis megyek a BMC-be, legalább nézetek hormonsort a ciklus 3. napján és a 21.-en és ennyivel is közelebb leszünk a vizsgálatok végéhez.
• Nem vagyok normális és nincs is szükség erre az egészre, mert hétfőn szépséges HCG értéket produkálok és az én leendő kicsi gyerekem majd foghatja a fejét, hogy az anyja annyira várta, hogy már a következő stimulálását tervezgette ahelyett, hogy róla ábrándozzon.

Bárhogy is lesz, aggodalom nincs bennem, inkább izgalmas várakozás. A hétfői vérvétel miatt, a vasárnap miatt, hogy merek-e majd tesztelni (az lesz a 14. DPO), az október közepi BMC-s konzultáció miatt és egyáltalán amiatt, hogy mikor lesz nekünk kisbabánk. És ezt most nem negatív értelemben írom, hanem tényleg izgalmas ez az egész, hogy vajon melyik lesz az a hónap, amikor gyökeresen megváltozik az életünk. Olyan jó már most is eljátszani a gondolattal, hogy hétfőtől talán egész más irányba terelődnek a dolgok, talán már nem a peteérés, a meddőségi kivizsgálás és hasonló dolgokon jár majd az eszem, hanem a terhességen. Akárki akármit mond, ezek jó dolgok. Hogy mindig ott az esély, minden egyes ciklus végén, hogy talán most van az, amikor lezárul az egyik fejezet és kezdődik egy új. :)

Ettől függetlenül az agyam kattog és a stimulált cikluson túl már a BMC-s konzultáción is agyalok. Hogyne tenném. :) Szóval Lányok, akiknek van BMC-s tapasztalata, kérnék egy kis segítséget. A szükséges vizsgálatok közül sokakkal megvagyunk, de nem tudom mit jelent a belgyógyászati kivizsgálás. Nektek mi volt? Az EKG-ra ők adnak beutalót vagy elfogadják máshonnan is? Ugyanígy a vérvételnél a hormonsoron túl van egy teljes labor (ha jól értem), ezt is náluk kell csináltatni vagy intézhetem háziorvoson keresztül is máshol?


* még mindig nem érzek semmit az ég világon... egy biztos, ha meg is fog jönni, legalább a PMS-t megúsztam ebben a hónapban

Egyre nehezebb...

..kibírni jelek és tünetek kutatása nélkül.. Ma vagyok a 8. dpo-n, nem tehetek róla, nem bírok nem utána olvasni vagy kutakodni, hogy mit kéne/lehetne ilyenkor már érezni vagy másoknál ez hogy volt. Persze mantrázom folyamatosan, hogy minden úgy jó ahogy van, nem kell ennyit foglalkozni magammal, még van egy hét, addig ki kell bírni, stb., de azért tegyük a szívünkre a kezünket, ez nem olyan egyszerű az internet világában meg ugye egyáltalán olyan esetben, ha az ember lánya jó ideje babára vágyik és konkrétan egy ilyen időzítéses, cikluskövetéses hónapot tol éppen.
Jelentem semmit nem érzek. Leszámítva egy minimális menzesz-megjövős érzést, de szerintem ha nem figyelnék oda, az se lenne... Naná, hogy elolvastam a többiek blogjában, kinél hogy volt, és aggódok, hogy nekem miért nem fáj még a mellem, pedig másak ilyenkor már simán... vagy miért nem érzem a beágyazódást, miért nem émelygek, stb..
Miközben pontosan tudom, hogy egyrészt ha lenne is tünetem simán lehetne PMS, nagyon sok nő nem érez semmit, míg mások az első pillanattól egyértelmű jeleket vélnek felfedezni magukon...
Mindenesetre igyekszem nem megőrülni itt a finisben, terveim szerint jövő hétfőn (14. dpo) vérvétellel indítok (persze ha addig nem jön meg...). Az elég egyértelműen megmondja majd mi a helyzet, csak bírjam ki addig...