20.

Reggel óramű pontossággal megjött.
Ez a 20. nagyon nem várt menstruációm.
A 20. hónap, amikor hiába reménykedtem.
A 20. hónap, amikor elhaladva a drogériában a tamponos sor mellett arra gondoltam, vajon kell-e még vennem vagy végre nem lesz rá szükség (utólag milyen nevetségesnek tűnik, hogy már az első próbálkozós hónapokban is gondoltam erre...hát elég sok dobozzal vettem azóta, mi tagadás...).
A 20. hónap, amikor azt gondoltam, talán most végre, hátha ez a mi időnk, végre nekünk is, most majd megtudom milyen, stb. stb...

20 nagyon hosszú hónap.

Fogalmam sincs hogy lehet ezt több évig csinálni. Nem is akarom megtudni. De ha őszinte akarok lenni nekem már ez is túl sok. Nem így képzeltem, nem így terveztem, nem erről volt szó a fejemben na.
Amióta az eszemet tudom szeretnék gyereket. Kisbabát gondozni, altatni, etetni, óvni, szeretni. Nevelni, értelmes, jóravaló embert faragni belőle... Nekem már önmagában azt kivárni, hogy egyáltalán eljöjjön az ideje amikor vállalhatjuk, egy örökkévalóság volt. Tizenévesen is erre vágytam, mikor mások karrierről meg egyebekről... Persze közben teljesen normális tinédzser és fiatal voltam, fiúkkal ismerkedtem, főiskolára jártam, dolgozni kezdtem, stb. De mindig ott volt bennem, hogy én ANYA szeretnék lenni.
Mikor végre tavaly januárban eldöntöttük, hogy belevágunk, szinte már el se hittem, hogy végre valóra vált. Végre nem csak álom lesz, hanem valóság.
Nos erre a valóságra még várni kell.
De ez az első nap ilyen, a hasam fáj, a hangulatom nem túl fényes...de úgyis felszívom magam és nekivágunk újra.

Szombaton kezdem szedni a clostilbegyt-et.
És továbbra is reméljük a legjobbakat.