A következő címkéjű bejegyzések mutatása: türelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: türelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 24., péntek

11. dpo - Kérdőjelek

Szerintem nincs olyan sorstársam, aki ne értene velem egyet abban, hogy

  • egy babára vágyó/váró nő élete 2 hetes etapokban zajlik
  • ezek közül a 2 hetes periódusok közül a második, "várakozós" rész lassabban telik, mint bármi más a világon
  • nincs annál idegesítőbb, mint hogy a kora terhességi tünetek csontra megegyez(het)nek a PMS tünetekkel, ezáltal esélytelen bármire is következtetni.

Én komolyan nagyon irigylem azokat a nőket, akik első pillanattól érzik, hogy megfogan bennük egy új élet, akik számára ezáltal egyértelmű, hogy azért fáj a cicijük, azért görcsölget a méhük, azért húz a derekuk, stb..
Na hát én nem tartozom közéjük.

Az inszem utáni pár napban őrült módon feszültek a melleim, hol a bimbók fájtak - hol az egész package, szurkált a méhem és a petefészkem, örültem, hogy érzek valamit és azt gondoltam biztosan történik valami odabent.
Aztán az inszem utáni 5-6. naptól megszűntek a tünetek, konkrétan meg voltam győződve róla, hogy velem aztán az ég világon semmi nincs, lefutott kör, nem tartozunk a nagyon szerencsés első inszemből babásodó párok közé.

Most, így a 11. dpo-n megint elbizonytalanodtam... fájnak újra a melleim (hol jobban hol kevésbé, nyomkodom magam all day, mint valami eszelős - igaz Poppy Field?:), mensis görcseim - húzódások vannak a méhemben, fáj a derekam, szóval a PMS létező összes tünetét tankönyv-szerűen produkálom.
De akár lehet ez ugye babásodás is...
Csak ki mer bárminek is hinni 2 év próbálkozás után? Én ugyan nem merem beleélni magam semmibe, sőt megnyugtató belső hang sem szól bennem, hogy nyugi sikerült.

Ennél több kérdőjel nincs is a világon, mint amennyi bennem van... lehet, hogy mégis oltári mázlink van? Lehetséges, hogy még sincs elzáródva (annyira) az a bal oldali petevezető? Lehet nem is PMS?

Ááááá...ki bírja ezt idegekkel?:)




Hétfőn (14. dpo) teszt, jöjjön aminek jönnie kell!

2014. január 16., csütörtök

3. dpo

Azt hiszem lassan de biztosan ürül ki a szervezetemből a dupla adag tüszőrepesztő (illetve az abból származó hcg). Szombat este adtam be, vasárnaptól folyamatosan fájtak a cicijeim, az inszem napján és másnap csak a mellbimbók, azóta pedig az egész..ma délután kifejezetten erős fájdalom volt, amitől persze rém boldog voltam pár pillanatig, hogy milyen szuper lehet terhesen ezt érezni (miközben pontosan tudtam, hogy ez még tuti csak a tüszőrepesztő miatt van)... aztán estére kezdett enyhülni, és bár még most is érzem, azt hiszem el fog múlni. De persze nagyon bízom benne, hogy visszatér a dolog, vagy ha el is múlik (átmenetileg) az nem jelenti azt, hogy nem sikerült, és különben is mindenkinél mások a jelek, tünetek... Mindenesetre ebbe bele lehet bolondulni ebbe az állandó magamat figyelgetésbe. :)
A méhemet és a bal petefészkemet érzem, néha ilyen mensi-jellegű érzés a méhben, néha tompa nyomás a petefészekben, de nem gondolom, hogy ezekből messzemenő következtetéseket lehetne levonni.
Mindenesetre telnek a napok, előbb-utóbb itt lesz a tesztelés ideje.
Poppy-val elmélkedtünk róla, hogy vajon nem kéne-e vérvétellel indítani (mondjuk a 14. dpo-n), mert az ugye mégiscsak egyértelmű és számszerűsítve látja az ember a megmásíthatatlant, viszont azt is megállapítottuk, hogy azért az elég rideg és konkrét találkozás az eredménnyel, ha mondjuk az ember a postafiókjában nézegeti a megnyitásra váró e-mailt és a képernyőn kell szembesülnie a dolgokkal...
A tesztelésnek megvan a maga "romantikája", intimitása...lehet tördelni a kezünket, hogy vajon megjelenik-e a csík, van ugye 10-15 perc lauf, hogy hátha nem is rögtön, hanem csak percek múlva... szóval ez a megoldás jobban tetszik. Annál is inkább, hogy én igenis szeretnék tesztelni. A szeptemberi cikluskövetéses hónap óta még csak esélyem sem volt erre (és ott egyből vérvétellel kezdtem a 14. dpo-n az orvos tanácsára), mert mindig óramű pontossággal megjön, napokkal előtte érzem a jeleket, fölöslegesen meg az ember nem lövi el a teszteket... szóval lesz itt minden, teszt is meg szerintem vérvétel is, csak győzzem kivárni.

2013. november 2., szombat

BMC - Nr.2.

Csütörtök délelőttömet a BMC vendégszeretetét élvezve töltöttem, és meg kell hogy mondjam a végeláthatatlan várakozás, sorban állás és miegyéb ellenére én (most is) esküszöm jól éreztem magam ott! Nem tudom megfogalmazni mitől, de valami hihetetlen nyugalom száll meg ott mindig. Még ha odaérkezésemkor (07:55) az épületen kívül, a kertben kanyarog is a sor (!), ha első perctől kezdve látom is, hogy jó hosszú menet lesz, valahogy nem tud kizökkenteni. Sőt. Én, aki egyébként meggyőződésem, hogy antiszociális vagyok, ott mást se csinálok, mint mosolygok mindenkire és türelmesen várom a soromat.
Valahogy azt érzem, hogy jó helyen vagyok és ott kell lennem, mert ők fognak segíteni, hogy babánk legyen. (de ez nem feltétlenül tudatos, ezt most így utólag raktam csak össze, ott tényleg csak annyi volt, hogy jól érzem magam...)
Na akkor az ömlengős érzelmi rész után a lényeg.
Közel másfél órás sorban állás és várakozás után átmentem a főépületbe, letudtam a vérvételt (21. cn + teljes labor, HIV és társai), majd visszamentem a BMC épületébe és beültem az 1. emeleti váróba ultrahangra. Még a vérvételes beutalóim kiadásakor megkérdezte a recepciós hölgy (fogalmam sincs mi a titulusa, de ódákat tudnék zengeni arról, hogy micsoda hajtásban dolgozik, szervez, százfelé áll a feje mégis van pár kedves szava, szóval le a kalappal na), hogy melyik orvoshoz szeretnénk kerülni. Nos elég váratlanul ért a kérdés, ezen még nem sokat gondolkoztam. Valahogy úgy voltam vele, hogy majd eldöntik ők, végülis mindegyik a dolgát végzi legjobb belátása szerint, Konc ugye nagy guru de hát mégiscsak főorvos, biztos nagyon elfoglalt, fogalmam nem volt... illetve de... Szűcs doktorhoz lenne épp némi protekcióm (egyik kollégám révén, meg is adta a mobilszámát de eddig nem akartam felhívni, hiszen még csak a kivizsgálásoknál tartunk, mit tudtam én, hogy ez már szükséges?), szóval ő benne volt a tudatomban, hogy esetleg, de igazából én ezt a véletlenre bíztam volna... aztán az asszisztensnő magától kérdezi, hogy mit szólnék Szűcs doktorhoz? Ezt jelnek vettem, mondtam legyen. :)
Szóval a vérvétel után leültem Szűcs doktor ajtaja előtt sokadmagammal, hogy sort kerítsünk az ultrahangra...majd az asszisztensnő mindenki nevét elsorolja előttem, csak az én mappám nincs a kezében...és hiába ültem végig a sort, engem nem szólítottak...aztán elment a doktor úr is és az asszisztensnő is, én meg ott ültem egymagamban a váróban... ezek után már majdnem mentem volna vissza a földszintre kérdezősködni a recepción, hogy mégis mi lesz velem, mire visszajött az asszisztensnő, hogy ne haragudjak, de a Szűcs doktor úrnak halaszthatatlan dolga akadt, nem fog tudni megvizsgálni, helyette egy másik dokihoz kerülök. Így kerültem vissza az idős dokihoz, aki az első konzultációnál felvette az adatainkat (szégyen, de a nevét még mindig nem tudom)... megvizsgált, minden rendben, nyálkahártya szép vastag, ovuláció megvolt, bal és jobb oldalon is pár apró tüsző (gondolom a következő ciklusokra készülődnek).
Kérdeztem, hogy esetleg meg tudnák-e mondani, hogy a múltkori, 4. ciklusnapi hormoneredményeim milyenek lettek, mennyi volt az FSH-m, de az asszisztensnő elég hamar leszerelt, majd a következő konzultáción Szűcs doktorral megbeszélhetem... (talán jobb is, ha nem idegesítem magam:)
És jöjjön a kevésbé pozitív része annak a napnak. Az ultrahang után siettem is időpontot kérni Szűcs doktor úrhoz, merthogy már csak az a bizonyos konzultáció van hátra, ahol átbeszéljük az összes leletünket és megtudjuk mik a kilátások (férjem ugye jövő héten megy spermavizsgálatra és vérvételre, aztán kész vagyunk). Mikorra kaptunk időpontot? December 4... :( Ugyan a decemberi ciklusom valamikor pont akkor indul majd (5-6. körül), de kétlem, hogy a nagy ünnepek előtti hajrában belevágnánk bármibe is, szóval meg kell emésztenem, hogy ebből már csak január lesz...
De nem baj, elfogadtam, addig is szedem a vitaminokat, járok a talpreflexológushoz, igyekszem testben és lélekben is a jövő évre készülni, amikor biztosan eljön a mi időnk.

2013. szeptember 12., csütörtök

20.

Reggel óramű pontossággal megjött.
Ez a 20. nagyon nem várt menstruációm.
A 20. hónap, amikor hiába reménykedtem.
A 20. hónap, amikor elhaladva a drogériában a tamponos sor mellett arra gondoltam, vajon kell-e még vennem vagy végre nem lesz rá szükség (utólag milyen nevetségesnek tűnik, hogy már az első próbálkozós hónapokban is gondoltam erre...hát elég sok dobozzal vettem azóta, mi tagadás...).
A 20. hónap, amikor azt gondoltam, talán most végre, hátha ez a mi időnk, végre nekünk is, most majd megtudom milyen, stb. stb...

20 nagyon hosszú hónap.

Fogalmam sincs hogy lehet ezt több évig csinálni. Nem is akarom megtudni. De ha őszinte akarok lenni nekem már ez is túl sok. Nem így képzeltem, nem így terveztem, nem erről volt szó a fejemben na.
Amióta az eszemet tudom szeretnék gyereket. Kisbabát gondozni, altatni, etetni, óvni, szeretni. Nevelni, értelmes, jóravaló embert faragni belőle... Nekem már önmagában azt kivárni, hogy egyáltalán eljöjjön az ideje amikor vállalhatjuk, egy örökkévalóság volt. Tizenévesen is erre vágytam, mikor mások karrierről meg egyebekről... Persze közben teljesen normális tinédzser és fiatal voltam, fiúkkal ismerkedtem, főiskolára jártam, dolgozni kezdtem, stb. De mindig ott volt bennem, hogy én ANYA szeretnék lenni.
Mikor végre tavaly januárban eldöntöttük, hogy belevágunk, szinte már el se hittem, hogy végre valóra vált. Végre nem csak álom lesz, hanem valóság.
Nos erre a valóságra még várni kell.
De ez az első nap ilyen, a hasam fáj, a hangulatom nem túl fényes...de úgyis felszívom magam és nekivágunk újra.

Szombaton kezdem szedni a clostilbegyt-et.
És továbbra is reméljük a legjobbakat.

2013. június 18., kedd

Ólom lábakon jár az idő

Más blogok idevágó bejegyzéseit pár óra alatt végigolvasva olyan "simának" tűnik 1-1 teherbe esés... stimuláció, inszem vagy lombik, pár nap várakozás, pozitív teszt és sok sok öröm. Nehogy megkövezzen bárki is, pontosan tudom milyen nehéz és embert próbáló tortúra minden egyes próbálkozás ezeknek a lányoknak és fejet is hajtok mind előtt, komolyan. Ezt csak azért említem, mert úgy érzem nem telik az idő és továbbra is olyan, mintha nem haladnénk, nem történik semmi. Az orvos által felírt antibiotikumot nem tudtam beszedni, mert első körben augmentint írt fel, amitől korábban több alkalommal mindenféle viszketős altáji bajaim lettek, így két kör e-mailes konzultáció (és pár telefon) után abban maradtunk, hogy felír helyette egy másikat (plusz biztonság kedvéért egy hüvelykúpot), aztán ha ezt beszedtem (feltettem, elhasználtam és egyáltalán), jöhet a kontroll. Utána pedig a rákövetkező ciklus elején az átjárhatósági.
Ez konkrétan az én esetemben augusztus eleje lesz... hát, nem mondom hogy közel van.
Közben meg olyan jó, hogy nyár van, hogy két napon belül elutazunk és átszelve az óceánt ismét új helyeket fedezünk fel, hogy idén még ismét önfeledten fesztiválozhatunk nyáron (nem is egyszer!), hogy vár ránk egy költözés (még idén) és egyáltalán, hogy egészségesek vagyunk és életünk legboldogabb időszaka még csak most jön. :)
Arról meg nem is beszélve, hogy -ezt már korábban is említettem- az utazásunk alatt azért az is ki fog derülni, hogy vajon ebben a hónapban sikerrel jártunk-e és esetleg csodák csodájára megfogant-e magától a kisbabánk. :) Mit mondjak...reménykedek...annyiszor képzeltem már be tüneteket, annyiszor képzeltem már be azt, hogy "mivel nincsenek tüneteim ez csakis terhesség lehet", annyiszor vártam már, hogy tesztelhessek legalább (aztán ez többször elő is fordult, még többször pedig esély se volt rá annyira pontos volt a kis vörös), szóval fene se tudja...
26. napon vagyok, általában 28-30 napra szokott megjönni... a mellem érzékeny (ill. inkább a mellbimbóm), puffadok és fáradékony vagyok (mondjuk ebben a 40 fokban ki nem) és persze bármennyire is szeretném csak ezen jár az eszem... :)
Aki csak 1 hónapnál is régebb óta próbálkozik teherbe esni, érti mire gondolok. Ólom lábakon jár az idő... :)