Amikor minden a helyén van

Nem próbálok mentségeket keresni az eltűnésre, valahogy azt gondoltam korábban, hogy sokkal mesélősebb, gyakran posztoló blogger leszek. Úgy látszik tévedtem. Ennek csak egy icipici része a lustaság, nagyobb részt a "minden olyan jó" dolgok elkiabálásától való félelem és az tartott vissza sokszor az írástól, hogy tudom milyen sokan küzdenek még a mai napig is babáért. Sokan olyanok, akik régebb óta harcolnak ezen az úton, mint mi. Tudom, hogy sokan még így is szívesen olvasnak olyan történeteket, akiknek sikerült, de én valahogy nem éreztem helyén valónak, hogy folyton csak a túláradó örömünket részletezzem. Mert ez az öröm tényleg túláradó és bizton állíthatom, hogy napról napra egyre nagyobb.
Mindenkit, aki a kis olvasott blogos listámon szerepel követek és drukkolok nekik folyamatosan, nem tűntem el, csak nem írtam.
De úgy gondolom nem illő csak így egy 12. heti genetikai UH-s bejegyzéssel eltűnni, csak beszámolok róla mi is történt velünk azóta. A Hajdú doktornő által az említett ultrahangon 70%-ra kislánynak tippelt babácska a 18. heti -szintén Hajdú dr.nő által készített- ultrahangon bizony megmutatta mi is rejlik a lába között, így most már biztosra vehetjük, hogy október elején KISFIUNK születik. :-) Közben a 17. héten megéreztem a mocorgását, május 1-jén pedig az Apukájának is egyértelmű jeleket adott, hogy ő bizony él és virul odabent. Azóta persze egyre erősebb és erősebb rúgásokkal, akrobata mutatványokkal biztosít minket naponta afelől, hogy még kellő helye van a fészkelődésre. Nem tudom szavakkal leírni milyen csodálatos érzés amikor itt-ott jelez és mozog. (kivéve persze a hólyagomon és egyéb belső szerveken való ugrálást, az azért néha kellemetlen is tud lenni)
Szerdán töltöm be a 24. hetet, szerencsére amennyire probléma-mentesen viseltem az első trimesztert (némi émelygés sok alvással és alacsony vérnyomás miatti szédelgéssel róka-mentesen), annyira bevált nálam tankönyv szerint az, hogy a második trimeszter a legjobb időszak. Visszatért az energiám, nő a pocak de még nem akadályoz semmiben, nincs már fáradékonyság (csak az alacsony vérnyomás maradt), szóval tényleg jól érzem magam a bőrömben.
Augusztus közepéig még dolgozom, vár ránk egy lakásfelújítás majd egy költözés (július-augusztus), szeptembertől pedig remélhetően már csak a fészekrakás és a kisfiunkra való várakozás lesz a program.

Mindenkinek, aki még várakozik erre a csodára, amit mi 24 hete élünk át (és adunk hálát érte minden nap) tiszta szívből kívánom, hogy mielőbb teljesüljön az álma! Tudom, hogy így lesz, ne adjátok fel!
Mi ugyan "csak" két évet vártunk (és pontosan tudom, hogy többen közületek már többször ennyi ideje harcoltok, amiért csak maximálisan tisztelni tudlak Titeket), de állítom, hogy amióta sikerült (és kb. a 12. heti UH-tól el is hiszem, hogy így van, mert azért addig ment a para rendesen), feledésbe merült a sokszor végtelennek tűnő várakozás, a rengeteg orvoshoz járás, vérvétel, hónapról-hónapra újra megjövő menstruáció és a sok könny, amit ejtettem.
Mert most minden a helyén van.

12. heti genetikai ultrahang

Illetve nekünk ez már 13. hét, de mostanra kaptunk időpontot az Istenhegyi útra.
Fantasztikus volt látni újra a babánkat, ahogy ficánkol, integet a kezeivel és vígan elvan a kis helyén, lubickolva a magzatvízben.
Hajdú doktornőről csak jókat és még jobbakat tudok elmondani, kedves volt, részletesen magyarázott, szóval örülök, hogy hozzá mentünk.
A babánk egészséges, még a kis ujjait is végigszámoltuk (megvan mind az 5/kéz:), szépséges paraméterei vannak:
Ülőmagasság: 73,4 mm
Fejátmérő: 25,0 mm
Nyakiredő: 1,9 mm
Haskörfogat: 69,5 mm
Combcsonthossz: 9,6 mm

Ezek alapján 13+0 napos, mi az előző mérések szerint 13+1-et számoltunk, de ez így is tökéletes. :)

Rákérdeztünk a nemére is (Hajdú doktornő az ismeretségi körünkben mindenhol megmondta a tutit:), de a kicsikénk törökülésben takargatta a lába közét, így biztosat nem tudott nekünk mondani, kb. 75%-ra "tippelte", hogy kislány. Igazából nekünk csak az a fontos, hogy egészséges legyen, a 18. heti UH-ig nem éljük bele magunkat teljesen, de bárhogy is alakul, imádni fogjuk. Szerintem azért az a 75% nem olyan kevés, de persze sose lehet tudni...

Ahogy a nagy könyvben meg van írva, a 12. héttel nekem is elmúltak a rosszulléteim (leszámítva egyetlen reggelt a múlt héten), napközben energikusabb is vagyok, de estére ugyanúgy kidőlök, mint eddig. Lehetetlen velem végignézni egy filmet. Gyakorlatilag az első 5 percben kómába esek és a stáblistára esetleg megébredek, hogy átvonszoljam magam a nappaliból a hálóba. De ennél nagyobb bajom sose legyen, szeretek aludni. :)
A nadrágjaimtól 2 kivételével búcsút vettem egy időre, már nem tudom hordani őket. A klasszikus kismama nadrágok még picit bőnek bizonyulnak hastájékon, de szerintem nem sokat kell már várni, hogy kitöltsem. Növekszik a pocak, na. :)

A múltkori bejegyzésem után hamar összeszedtem magam és jelentem már orvosom is van, akinél szülni fogok (a BMC előtti orvosom sajnos már nem vezet le szülést, pedig gondolkodás nélkül hozzá mentem volna), holnap reggel pedig tiszteletemet teszem a védőnőnél is végre.

És hát mit mondhatnék? Boldogság, boldogság és boldogság. Ez van velünk.