Vajon normális dolog, hogy úgy várok erre az átjárhatósági vizsgálatra, mint a messiásra? Egész biztosan nem... Az meg pláne, hogy már most azon jár az eszem, mi van ha ezen nem találnak semmit, és közben még sincs minden rendben, és egyből egy laparoszkópiás műtéttel kellene indítani, mert ott azonnal helyre is tudják hozni a gondot (persze ha olyan), meg többet, átfogóbban látnak...
Egyébként ezt nem kútfőből találtam ki, egyrészt remek barátom az internet számos irományt felvonultat a témában, másrészt a kedvenc nőgyógyászom (akit a mai napig imádok és legszívesebben hozzá járnék még most is, ha meddőségi specialista lenne intézményi háttérrel) volt azon a véleményen a kora tavaszi 2 clostilbegyt-es hónapunk után, hogy ha a tüszőrepesztő injekciós időzített együttlétek sem vezetnek sikerre, ő bizony lapart javasol, mert ha valaminek ki kell derülnie, az igenis derüljön ki.
Most légy okos Domonkos. Én meg jól hátat fordítottam neki és nem mentem vissza a tüszőrepesztős időzített hónapokra, hanem átvándoroltam a Mensmentisbe mondván, hogy nézzük már meg endokrin oldalról is a dolgokat, hátha. (Egyébként a nem visszamenetelnek egyaránt oka volt egy csodálatos egzotikus utazás és a közben szerzett Mensmentises időpont is.)
Erre most újra az átjárhatósági a téma (enyhe IR miatti diéta mellett persze, ami nem kevésbé fontos!), csak épp ez a hycosy-nak nevezett változata.
Mondjuk nem állítom, hogy minden vágyam lenne lyukakat gyártatni a hasamra és biztos megerőltető is a szervezetnek egy ilyen altatásos műtét, de sajnos a kattogó, örökösen dilemmázó agyamat képtelen vagyok leállítani a tekintetben, hogy vajon nem jutunk-e ugyanúgy a laparhoz x idő múlva? Na jó abbahagyom, ez tényleg nem normális.
Meg hát ugye hol van az optimizmus?!
Hogy hol? Elárulom, egyéb más tekintetben egyébként abszolút itt, velem. És köszöni, éppen nagyon jól érzi magát. Van egy kis hangocska belül, ami azt súgja nem kell már sokáig várni és hamarosan magától is megfogan a babánk. Nem tudom megmagyarázni az okát, talán a diéta miatt, talán mert úgyis tudom, hogy sínen vagyunk, vár rám az átjárhatósági, a vizsgálataink folyamatban és előbb vagy utóbb mindenképp lesz gyerekünk, passz.
Mindenesetre elmondhatom, hogy abszolút bizakodó vagyok. Megadtuk az esélyét ebben a hónapban is a sikernek, szóval ki tudja. :) Jövő héten jó messzire utazunk pihenni (amit majdnem annyira várok már, mint egy pozitív tesztet), és addigra, jó néhány ezer kilométerrel arrébb az is kiderül majd, hányan jövünk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése