Helyzetjelentés

Lassan a nyaralásunk végéhez érünk,de szerencsére még vár ránk jó pár élmény és program.

Viszont egészen biztosan csak ketten megyünk haza az ígéret földjéről, bármennyire is bíztam abban,hogy sikerült..

Ilyenkor ciklus elején mindig van pár pesszimista napom, most se tagadom, fényévekre érzem magam az anyaságtól,de ez a másfél év adott már annyi rutint,hogy tudjam,úgyis megrázom magam és folytatjuk a harcot az álmainkért.

Július még szabad hónap, élvezzük a nyarat, készülünk a költözésre, augusztus elején átjárhatósági, szeptembertől pedig meglátjuk mit mondanak a hozzáértők. Stimulált ciklusok, esetleg inszemináció... Ki tudja?

Bármire hajlandó vagyok, csak egészséges babát hozhassak a világra!

Ólom lábakon jár az idő

Más blogok idevágó bejegyzéseit pár óra alatt végigolvasva olyan "simának" tűnik 1-1 teherbe esés... stimuláció, inszem vagy lombik, pár nap várakozás, pozitív teszt és sok sok öröm. Nehogy megkövezzen bárki is, pontosan tudom milyen nehéz és embert próbáló tortúra minden egyes próbálkozás ezeknek a lányoknak és fejet is hajtok mind előtt, komolyan. Ezt csak azért említem, mert úgy érzem nem telik az idő és továbbra is olyan, mintha nem haladnénk, nem történik semmi. Az orvos által felírt antibiotikumot nem tudtam beszedni, mert első körben augmentint írt fel, amitől korábban több alkalommal mindenféle viszketős altáji bajaim lettek, így két kör e-mailes konzultáció (és pár telefon) után abban maradtunk, hogy felír helyette egy másikat (plusz biztonság kedvéért egy hüvelykúpot), aztán ha ezt beszedtem (feltettem, elhasználtam és egyáltalán), jöhet a kontroll. Utána pedig a rákövetkező ciklus elején az átjárhatósági.
Ez konkrétan az én esetemben augusztus eleje lesz... hát, nem mondom hogy közel van.
Közben meg olyan jó, hogy nyár van, hogy két napon belül elutazunk és átszelve az óceánt ismét új helyeket fedezünk fel, hogy idén még ismét önfeledten fesztiválozhatunk nyáron (nem is egyszer!), hogy vár ránk egy költözés (még idén) és egyáltalán, hogy egészségesek vagyunk és életünk legboldogabb időszaka még csak most jön. :)
Arról meg nem is beszélve, hogy -ezt már korábban is említettem- az utazásunk alatt azért az is ki fog derülni, hogy vajon ebben a hónapban sikerrel jártunk-e és esetleg csodák csodájára megfogant-e magától a kisbabánk. :) Mit mondjak...reménykedek...annyiszor képzeltem már be tüneteket, annyiszor képzeltem már be azt, hogy "mivel nincsenek tüneteim ez csakis terhesség lehet", annyiszor vártam már, hogy tesztelhessek legalább (aztán ez többször elő is fordult, még többször pedig esély se volt rá annyira pontos volt a kis vörös), szóval fene se tudja...
26. napon vagyok, általában 28-30 napra szokott megjönni... a mellem érzékeny (ill. inkább a mellbimbóm), puffadok és fáradékony vagyok (mondjuk ebben a 40 fokban ki nem) és persze bármennyire is szeretném csak ezen jár az eszem... :)
Aki csak 1 hónapnál is régebb óta próbálkozik teherbe esni, érti mire gondolok. Ólom lábakon jár az idő... :)

És mégis

...találtak valamit a tenyésztés során, ami valami kisebb baktérium, de kezelni kell. Szóval most egy hétig antibiotikum, aztán újra kontroll és csak utána jöhet az átjárhatósági. Viszont így szerintem lemaradunk a következő ciklus első feléről, szóval számításaim szerint csak augusztusban tudunk rá sort keríteni.

Nem mondom, hogy vidám lettem az asszisztens hölgy telefonjától, de nyilván az az elsődleges, hogy minden rendben legyen és egészségesen vágjunk neki bármilyen beavatkozásnak.

Úgyhogy most előveszem az optimizmusomat újfent és arra gondolok, hogy addig is plusz egy hónapunk van arra, hogy természetes úton megfoganjon a gyerekünk.

A remény hal meg utoljára, nekem meg még mindig itt sugdos ez a hangocska... :)

Események híján lelkizés

Vajon normális dolog, hogy úgy várok erre az átjárhatósági vizsgálatra, mint a messiásra? Egész biztosan nem... Az meg pláne, hogy már most azon jár az eszem, mi van ha ezen nem találnak semmit, és közben még sincs minden rendben, és egyből egy laparoszkópiás műtéttel kellene indítani, mert ott azonnal helyre is tudják hozni a gondot (persze ha olyan), meg többet, átfogóbban látnak...

Egyébként ezt nem kútfőből találtam ki, egyrészt remek barátom az internet számos irományt felvonultat a témában, másrészt a kedvenc nőgyógyászom (akit a mai napig imádok és legszívesebben hozzá járnék még most is, ha meddőségi specialista lenne intézményi háttérrel) volt azon a véleményen a kora tavaszi 2 clostilbegyt-es hónapunk után, hogy ha a tüszőrepesztő injekciós időzített együttlétek sem vezetnek sikerre, ő bizony lapart javasol, mert ha valaminek ki kell derülnie, az igenis derüljön ki.

Most légy okos Domonkos. Én meg jól hátat fordítottam neki és nem mentem vissza a tüszőrepesztős időzített hónapokra, hanem átvándoroltam a Mensmentisbe mondván, hogy nézzük már meg endokrin oldalról is a dolgokat, hátha. (Egyébként a nem visszamenetelnek egyaránt oka volt egy csodálatos egzotikus utazás és a közben szerzett Mensmentises időpont is.)
Erre most újra az átjárhatósági a téma (enyhe IR miatti diéta mellett persze, ami nem kevésbé fontos!), csak épp ez a hycosy-nak nevezett változata.

Mondjuk nem állítom, hogy minden vágyam lenne lyukakat gyártatni a hasamra és biztos megerőltető is a szervezetnek egy ilyen altatásos műtét, de sajnos a kattogó, örökösen dilemmázó agyamat képtelen vagyok leállítani a tekintetben, hogy vajon nem jutunk-e ugyanúgy a laparhoz x idő múlva? Na jó abbahagyom, ez tényleg nem normális.

Meg hát ugye hol van az optimizmus?!
Hogy hol? Elárulom, egyéb más tekintetben egyébként abszolút itt, velem. És köszöni, éppen nagyon jól érzi magát. Van egy kis hangocska belül, ami azt súgja nem kell már sokáig várni és hamarosan magától is megfogan a babánk. Nem tudom megmagyarázni az okát, talán a diéta miatt, talán mert úgyis tudom, hogy sínen vagyunk, vár rám az átjárhatósági, a vizsgálataink folyamatban és előbb vagy utóbb mindenképp lesz gyerekünk, passz.
Mindenesetre elmondhatom, hogy abszolút bizakodó vagyok. Megadtuk az esélyét ebben a hónapban is a sikernek, szóval ki tudja. :) Jövő héten jó messzire utazunk pihenni (amit majdnem annyira várok már, mint egy pozitív tesztet), és addigra, jó néhány ezer kilométerrel arrébb az is kiderül majd, hányan jövünk haza.

Vizsgálatok vizsgálatok hátán

A hét történései zanzásítva...
Kaptam egy adag újabb leletet a Mensmentisből, a hüvelyváladék tenyésztés rendben, illetve amennyire én ebből ki tudok hámozni bármit is, az STD-re még várni kell. Felhívtam őket, azt mondták minden OK, a hycosy vizsgálatra viszont még nem tudnak időpontot adni, ugyanis a ciklus első felében végzik, nekem az erre a hónapra kiesett, a következő pedig még annyival odébb van, hogy még nem tudnak időpontot foglalni. Szóval továbbra is türelem. Majd július elején visszatérünk erre is.

Közben a drágámnak is szükséges pár vizsgálat, amit még a Mensmentisben kért a nőgyógyászom, hogy úgy futhassunk majd neki a remélhetőleg negatív hycosy után az első irányított ciklusnak, hogy az ő részéről is minden rendben legyen. Spermiogramunk már van, viszont nála is kell STD és tenyésztés... Ezeket a héten intéztük, ill. folyamatban vannak.

Mindamellett, hogy már korábban is leírtam, inkább százszor vizsgáltatom magunkat és élek abban a tudatban, hogy történik valami, minthogy tétlenül várjak és próbáljam türelemre inteni magamat, el kell árulnom, hogy ezek a vizsgálatok és egyáltalán a tudat, hogy ezekkel kell foglalkozni, időnként nagyon elkeserítőek tudnak lenni. Mert óhatatlanul eszembe jut, hogy ennek nem így kéne működnie, mások csak szeretkeznek párszor önfeledten és máris ott a csíkos teszt a kezükben. Nekünk miért nem megy ez ilyen simán? És tudom azt is, hogy nagyon sokan küzdenek hasonló (vagy még súlyosabb) problémákkal, mint mi. Azt is tudom, hogy nálunk nincsenek komoly bajok (sőt a páromnál egyáltalán, nekem van egyedül ez a magasabb FSH-m ill. enyhe IR-em), de ettől még nem könnyű a nap 24 órájában pozitívnak lenni.

Az élet mindenesetre nem áll meg, a héten igenis voltak nagyon pozitív napjaim is, konkrétan valahogy azt érzem, hogy nemsokára igenis valóra válik az álmunk!
Addig pedig a vizsgálatok közben lesz egy csomó jó dolog is, próbálok inkább arra koncentrálni. Utazás, nyár, meleg, fesztiválok, sőt fészekrakásban is vagyunk, szóval AZ ÉLET SZÉP. CSAKAZÉRTIS. :)

Inzulinrezisztencia

Ugyan az STD-ről nincs infóm, de e-mailben (is) megkaptam a Mensmentisből az endokrinológus állásfoglalását a terheléses cukor és inzulin eredményeim kapcsán. Végülis történt ma is valami, ne panaszkodjak. :)

Az előzményekről annyit, hogy a terheléses leleteim régebbiek, de mivel 2 orvos is teljesen jónak ítélte, engem meg csak nem hagyott nyugodni a dolog, elmentem a harmadikhoz is (Mensmentis - meddőségi specialista, aki továbbküldött endokrinológushoz), és mégiscsak kiderült ez-az.

Még egy kicsit boncolgatva az előzményeket ez már csak azért is érdekes, mert nálam egyrészt más irányba tértek el az értékek, mint a klasszikus inzulinrezisztenciánál, másrészt azért, mert egyéb tüneteket azért okoz, amivel eddig nem igazán foglalkoztak. (itt jön a képbe, hogy miért is jobb egy szakintézet és egy meddőségi specialista...) Az inzulin értékeimet mindjárt kifejtem, de addig is az "egyéb" tünetek. Az FSH értékem koromhoz képest magas, konkrétan 11-12 körüli. Jómagam nemrég töltöttem be a harmincat... Ezzel az értékkel egy neves, méregdrága, szerény véleményem szerint pedig abszolút lehúzós magán reprodukciós intézetben lazán közölték velem egy röpke 10 perces 16.000-es konzultáción, hogy nagy esélyem van a korai petefészek kimerülésre és nem igazán kéne halogatnom a dolgokat, jó lenne azonnal belevágni egy lombik kezelésbe, mert ők nem tudják garantálni nekem, hogy ha visszatérek 2 év múlva, hogy mégiscsak szeretném azt a babát, tudnak még rajtam segíteni... (WTF?!) Ezt nem is akarom ragozni, nyilván bennük volt a segítő szándék is, de nem tudok elmenni amellett, hogy inkább a saját zsebüket akarták dagasztani... Nyilván nem akarok azzal szembesülni a jövőben, hogy "már nem tudnak segíteni", de könyörgöm rá se nézett a leleteimre igazán, szóval nem volt túl hiteles na.

Szóval vissza az endokrinológushoz és az IR-hez...
Az értékeim:
glükóz 0' - 5.3
glükóz 60' - 3.8
glükóz 120' - 4.2

inzulin 0' - 5.3
inzulin 60' - 12.1
inzulin 120' - 2.1

Szóval a doktornő élből rávágta, hogy igen ez azért fura, és valószínű 30 percnél lehet valami brutál ugrás az értékeimben (amit egy 5 pontos terhelés kiderítene, de nem kínozna ezzel), viszont nem annyira vészesek az értékek és a hiperglikémiától eltekintve inkább csak ezzel a 120 perces durván alacsony inzulinnal kellene foglalkozni. Viszont azt is mondta (amit eddig senki), hogy ugyan ez egy enyhe IR és egyéb tüneteket nem okoz (nincs súlyfeleslegem, nem policisztás a petefészkem, nem szőrösödök és nincsenek pattanásaim), de arra simán elég, hogy a peteérést és ezzel összefüggésben az FSH értékeimet megzavarja... (halló, köszi méregdrága magánklinika, ahol közöltétek velem, hogy korai petefészek-kimerülésem van)
Szóval kért tőlem egy kontroll 3. ciklusnapi hormonsort (FSH, LH, ösztradiol), merthogy az ösztrogén szintből is sok mindent láthat, az viszont teljesen normális volt, így újból megerősített (ahogy a 4 héttel ezelőtti konzultációnkon is elmondta), hogy nincs itt veszve semmi, tartsam szépen a diétát (gyógyszert erre nem kell szedni) és 2 hónap diétázás után nézzük meg újra a hormonokat, rendeződnie kell.

Jelentem a diétát 4 hete szorgosan csinálom, kíváncsian várom a fejleményeket. No meg persze a hycosy időpontját, mert hát rendezett hormonértékek ide, diéta oda, még nem tudni, hogy fizikailag tudnak-e találkozni a sejtjeink. :)

Várakozó állásponton

Lassan egy hete várok az STD vizsgálat eredményére, és annak függvényében a hycosy időpontjának kijelölésére. Olyan jó lenne gyorsan túlesni rajta, hogy kicsit felpöröghessenek az események. Mivel a hycosy-t csak a ciklus első felében csinálják, én pedig most tartok a 10. napnál, ez már átcsúszik a következő hónapra. Sebaj, addig még a természet is megteheti a magáét. :)

A reményről

Az utóbbi időben annyi pozitív hírt kaptam, sokan estek teherbe körülöttem, aminek egyfelől nagyon örülök -pláne ha tudom, hogy nehézségek árán sikerült a dolog-, másfelől persze rávilágít a saját helyzetünkre, hogy mi még a küzdők táborát gyarapítjuk... Viszont pont ezek a sikerek adnak reményt és erőt ahhoz, hogy igenis elmenjek újabb vizsgálatokra, ne tétlenkedjek és haladjanak a dolgok.

Egyébként a "legyünk türelmesebbek, a nyugalom és rágörcsölés-mentes együttlétek meghozzák az eredményt" témaköre külön posztot érdemelne, de azt hiszem senkinek (akinek akár csak pár hónapot is kellett várnia a pozitív tesztre, nemhogy évek óta küzd) nem kell magyaráznom milyen érzés a várakozás és mennyire lehetetlen türelmesnek lenni...akkor már százszor inkább vizsgáltatom magam és igyekszek a dolgok végére járni, minthogy azt mantrázzam magamnak, nem görcsölök...

Szóval nagyon sok blogba beleolvastam az elmúlt hetekben és hihetetlen mennyi erős nő van, akik hosszú évek óta egy célért küzdenek és nem adják fel! Hozzájuk képest egészen eltörpül a magunk másfél próbálkozós éve.. Viszont reményt adnak, hogy másnak se könnyű (hülyén hangzik, de igenis jó tudni, hogy nincs egyedül az ember a vágyaival és a napi harcokkal), és egyre inkább azt érzem, hogy jó dolog erről írni, mert sokszor nehéz szavakba önteni a gondolatokat, mégis megkönnyebbül tőle az ember, ha egyszer billentyűzetet ragad és kiadja magából.

A közös, virtuális reménykedésnél (mert azt is nagyon jó ám látni, hogy milyen összetartó blogos csapatok is alakulnak:) pedig már csak a közös öröm a nagyobb, mert azt is hihetetlen jó érzés olvasni mások bejegyzéseinél, hogy tudnak örülni egymás pozitív tesztjeinek...

Ezek az értékes és jó dolgok az életben.
Úgyhogy hajrá lányok, reménykedjünk együtt!
Egyszer mindenkinél kisüt a nap... :)