16. dpo - Vérvétel és minden más

Gondolatban nekifutottam már hétfő óta milliószor ennek a bejegyzésnek, de az az érzésem lehetetlenség leírni mindent úgy, ahogy az valójában zajlik bennem...persze azért megpróbálom.

Írtam ugye korábban arról, hogy én mindenképp szeretnék tesztelni, mert az überpontos ciklusomban legtöbbször erre esélyem sem volt, és azért az mégiscsak egy meghatározó dolog, hogy ott ülünk a lepisilt teszt fölött ítéletre várva... De ami velem történt, azt komolyan nem gondoltam hogy így lesz. Abszolút semmi tünetem nem volt, péntekre elmúlt még a cicifeszülés is (ami nálam tutira a menzesz előjele), szombaton a férjem szülinapi buliján is az esélytelenek nyugalmával ücsörögtem a vörösborommal (és fogadtam -kár tagadni- igen érzékenyen az egyébiránt jóindulatú érdeklődéseket, hogy mikor lesz már nekünk babánk)... Aztán vasárnap megint éreztem a cicimet... Na mondom milyen játék ez már itt, hogy hol fáj hol nem, de igazán nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Az esti filmnézés közben el-elkalandoztam, hogy azért akárhogy is, de én ugye megbeszéltem magammal ezt a hétfő reggeli tesztet, fura hogy csak pár óra és megtörténik. De tényleg őszintén mondom én úgy gondoltam erre, mint egy reggeli teendőre, amin majd átesek és folytatódik a nap. Hiszen a bal oldalon voltak a tüszők, ott volt az a hycosy eredmény, hogy elvileg nem átjárható...meg ugye első inszemináció, hát azért az sokaknak nem sikerül, stb. Annyi fordult még meg a fejemben, hogy ha negatív, akkor még azért csak meg lehet próbálni két nap múlva is, meg tervben volt egy vérvétel, de az is csak azért, hogy tudjuk meg biztosra, ne szedjem fölöslegesen a progeszteront*. Aztán reggel kivánszorogtam a mosdóba, nekikészültem a dolgoknak (szerencsére üvegpohárba pisiltem, amit aztán majdnem kiöntöttem, pedig milyen jól jött..:), letettem a polcra a tesztet, álltam fölötte és vártam. Azon gondolkoztam, hogy a filmekben ilyenkor tesznek-vesznek még, kimennek - visszamennek, milyen ez már, hogy én meg ott állok fölötte. Majd nyúltam volna a pohárért, hogy kiöntsem a pisit, mikor mintha megjelent volna valami halványság a tesztvonalnál... Komolyan mondom, azt hittem kiugrik a szívem a helyéről. Felkapcsolatam még egy villanyt, hogy nem csak valami árnyék-e, majd elkezdtem fel-alá járkálni a fejemet fogva, hogy úristen ott egy halvány csík... Aztán remegő kézzel kibontottam a másik tesztet is és gyorsan megcsináltam azt is, nehogy az első hibás legyen... és ott volt!! Egyértelműen!!
Leírhatatlan érzés. Szívdobogás, láb-, és kézremegés, többször magamra csodálkozás a tükörben, hogy ez most itt a valóság vagy sem... Persze egyből fotóztam, aztán agyaltam, hogy felébresszem-e az alvó férjemet. Én ugyanis jóval korábban kelek, mint ő, olyankor még beszámíthatatlan állapotban van. Aztán visszabújtam mellé az ágyba (kezemben a teszttel, aminek pont semmi értelme nem volt, mert totál sötét volt a hálóban:), elkezdtem puszilgatva ébresztgetni, amire csak hümmögés volt a reakció...majd mondtam, hogy úgy tűnik kisbabánk lesz... erre ő egy "igen? mondtam én.." kijelentéssel magához húzott, megsimogatott és aludt tovább. :) Aztán pár perc múlva magához tért, kikászálódott az ágyból, előkotorta a szekrényből a nyáron külföldön vásárolt irtó édes menő márkás babazoknikat, hogy végre lesz bele nagyfejű baba is (minden babát nagyfejűzik, de esküszöm kedvességből!:).
Fogalmam sincs hogyan öltöztem fel, sétáltattam meg a kutyát, készítettem össze a reggelimet és tízóraimat, vezettem be a munkahelyemre és mit csináltam bent egész nap... Eufória, hitetlenkedés, nagyon nagyon mély öröm és boldogság, aggódás és minden egyszerre... Tényleg csak unalomig tudom ismételni, hogy hihetetlen. Két hosszú év után az ember ezt tényleg fel se fogja.
Napközbenről annyi azért még rémlik, hogy elkezdtem figyelgetni magamat és egyre inkább éreztem megint a ciciket meg enyhe mensi-szerű görcsöket, de akkor is és azóta is csak azt tudom mondani, hogy ha nem láttam volna saját két szememmel a teszteket (persze tegnap is csináltam egyet:), akkor nem is sejteném...

Ma reggel elmentem vérvételre, hogy lássam azért számszerűsítve is azt a hcg-t, de már előre összeszorul a gyomrom ha csak rágondolok, hogy meg kell majd nyitni az e-mailt.

Holnap pedig irány a BMC, Szűcs doktor úgy rendelte, hogy 30-án menjünk vissza, ha pozitív a teszt. Hát persze, hogy megyünk. Még ha nem is vizsgál meg, csak felír egy újabb adag utrogestant, akkor is kivárom a soromat. Mert nagyon nagyon meg akarom köszönni neki, hogy idáig jutottunk.

Egy csoda ez.

* a megérzésekről annyit, hogy múlt héten váltottam ki a Szűcs dr. által felírt Utrogestan receptet, mert én eddig még az őszről megmaradtakat használtam, és ő 2 dobozzal írt fel, de én mondtam a patikában a hölgynek, hogy elég lesz csak egy dobozzal is... (mondjuk ezért utólag is nagyon szégyellem magam, hogy hogy lehet így hozzáállni)